Írók a teraszon [ irok.terasz.hu ] Sakkportál [ sakk.terasz.hu ] Kertészeti portál [ www.kertpont.hu ] Gokart Magazin [ www.gokartmagazin.hu ]

A kék madár
[ Vígszínház ]
fotó Bálint F Gyula
 
Dátum: 2020. június 3. szerda    Mai névnap(ok): Klotild a - a - a
Csaba újratelepítésének legendája
Csaba 300
Békéscsaba városa 2018-ban nagyszabású ünnepségsorozat keretében emlékezik meg a település újjátelepítésének háromszázadik évfordulójáról.

(…)Minden városnak megvan a maga legendája, mely a város alapításához vagy valamilyen jeles épülethez, valamely történelmi eseményhez, személyiséghez kapcsolódik. Ezt a legendát az ott élők szívesen mesélik az oda látogatóknak, mivel mindenki büszke szűkebb pátriájára. Így van ez Csabán is azzal a történettel, amelyet Csaba újjátelepítéséről mesélnek. Igaz, a történet emléke már kissé megkopott, de az idősek emlékezetében még mindig él:

”Csaba falu a törökdúlás következtében teljesen elnéptelenedett még a megyében is csak néhány település létezett ekkor, mely ezt a borzalmas időszakot túlélte. Csaba újratelepítői evangélikus szlovákok voltak, akik több mint tíz felvidéki vármegyéből érkeztek ide. Az ideérkezőket három felvidéki atyafi vezette e vidékre. Duna János Vámosújfalu (Nyitra megye), Szekerka János Várkútról (Nógrád megye), Valent Jakab Csallról (Hont megye) azzal, hogy benépesítik e termékeny földet. Szabadon gyakorolhatják vallásukat – evangélikus templomot építhetnek –annyi földet kapnak amennyit ők és családjuk meg tud művelni, és néhány évre mentesülnek az adózás alól. A felvidéki szlovák evangélikus jobbágyok e ígéreteket hallva tömegesen jöttek Csabára.

 
Az első csoport 1718 nyarán érkezett meg Csabára. A hosszú szekérkaravánra volt felpakolva minden, ami új élethez kell. A szekerek mellet bandukolt a családok megélhetését biztosító állatállomány is. A szekereken családok asszonyok, gyerekek – mindez mintegy egész élet volt. A hosszúszekérkaraván ott állt meg ahol ma főtér van., kétoldalt földbe süllyesztett kunyhók álltak, 22 magyar család lakott itt. A kunyhók közül 12 alsóvégi paplak helyén fel egészen a mostani városházáig (a mostani Fiume mellet levő épület) feküdtek, a többi 10 pedig a másik oldalon a mostani római katolikus templomtól felfelé (a mostani városházáig). Itató kútjuk is volt. Mikor megérkeztek a hosszú út után a jószágnak vizet mertek, fáradtan szomjukat oltva ittak a főtéren lévő kút vizéből, mely üde és tiszta volt.
Suhajda János lelkészük előrelépett elővette a magával hozott Tranosciust, amit mindenki követett
(a Tranosciust az evangélikusok énekes könyvét minden család hozta magával). Levetették széleskarimájú kalapjukat és rázendített 700 hang „Pán Buh je má sila i dufán” című énekre. Majd letérdeltek s ezzel jelezték: Megérkeztek új otthonukba. megérkezésük után rögvest hozzáláttak imaházuk, házaik felépítéséhez. Az itt élő lakosság földkunyhóikat eladva az újonnan jövőknek, elköltöztek Gerlára, Békésre, Dobozra. Az egyik legjobb házat a Bohus család vette meg.”

2015-ben a Munkácsy Mihály Múzeum gyűjteményébe került egy korabeli, 1866-ból származó fénykép, amely az akkori Csaba főterét ábrázolja. A főtéren még akkor is ott állott a gémeskút, amelyből valószínűleg 1718-ban az első csabaiak ittak.(…)

Ando György

Forrás: Csabensis

KAPCSOLÓDÓ ÍRÁS

[ kl ] 2018-07-07 11:47:00
Cikk nyomtat?a Cikk elk?d?e e-mailbe Hozz?z?? a cikkhez
 
Előadóművézet Sajtóanyagok
Irodalom Könyvsarok
Képzőművészet Kiadváyok
Filmművészet Fesztiválok
Tásadalom Ráday utca
Programajáló Pécs 2010
Pályázatok Enciklopédia
Nemeskürty István, a nemzet Tanár ura 95 éves lenne
Koltay Gábor filmrendező emlékezése
Munkásságát az egész nép tanáraként, amely titulust rajta kívül korábban csak Kodály Zoltán érdemelte ki a magyar nemzettől, 2000-ben millenniumi kormánybiztosként koronázta meg. [ tov?b ]
Volt egyszer egy Nép (Nemzeti) Színház
55 éve robbantották föl a Népszínház épületét
1964. február 15-én Sarlós István, a Fővárosi Tanács V.B. elnöke bejelenti a Nemzeti (Nép) Színház lebontását. A Gazdasági Bizottság 10 137/1964. sz. alatt március 27-én kelt határozata szerint a Nemzeti Színház új otthonát 1965-1970 között fel kell építeni. 1965. március 27-én fölrobbantották az épületet. A politika martaléka lett minden terv. [ tov?b ]
Egy-Másért… Felhívás
Mindannyian részesei, elszenvedői vagyunk a világjárványnak és következményeinek. Segítsünk egymáson! Jobb lesz a világunk. [ tov?b ]
Felhívás
A koronavírus-krízis gyakorlatilag kivétel nélkül a világ minden országát érinti, bennünket is. A vírusválság leküzdése után bizonyára nem ugyanabban a világban fogunk élni, mint eddig, de a következmények még nem láthatók. [ tov?b ]
Művészeti Díjak 2020
Magyarország köztársasági elnöke nemzeti ünnepünk, március 15. alkalmából kitüntetéseket adományozott. Az idei Jászai Mari-díjasok, Magyarország Kiváló Művésze, a Magyarország Érdemes Művésze és a Magyarország Babérkoszorúja. A névsor. [ tov?b ]
Hajós Trianoni Emléktúra
Boldog Új Évet!
Boldog Ünnepeket!
2019 augusztus 20-i kitüntetések
Kellemes Húsvéti Ünnepeket!
Rengeteg
Március 15
B. Ú. É. K.! 2019.
Boldog BÉKÉS Karácsonyt!
Aranyok Aranya c. sorozat karácsonykor újra műsoron
Lengyelország 100
Az aradi vértanúk
III. Józsa Mihály Vers- és Prózamondó Fesztivál
Szubjektív nekrológ
Csaba újratelepítésének legendája
[ A rovat ?szes cikke ]
ISMERI?
[ Ki kicsoda játék ]
275 portré
cikkek
galéria
Keresés
Terasz 2002-2006
Terasz 2001-2002
 
 
 
 
Film
Adatbázisok - Amatőr - Digitális film - Filmek időrendi sorrendben - Filmek kategóriák szerint - Filmfesztiválok és díjak - Filmkészítés, filmforgalmazás - Független film - Klasszikus filmek, filmklasszikusok - Média - Mozik, moziműsor - Multimédia - Oktatás, filmtörténet - Online vásárlás - Rendezők - Szervezetek - Színészek, színésznők - Toplisták, filmelőzetesek - TV-csatornák, videotékák

Fotózás
A nap fotója - Analóg fényképezőgépek - Boltok, használtcikkek, szolgáltatások - Digitális Fényképezőgépek - Elmélet - Hírek - Múzeumok, kiállítások - Nyomtatók - Online galériák, portfoliók - Pályázatok - Szkenner - Tartozékok - Témák, zsánerek - Weblapok, magazinok

  Irodalom
A századforduló irodalma - Antik irodalom - Antikváriumok - Barokk - Bevezető - Érettségi tételek gyűjteménye - Felvilágosodás - Gyermek- és ifjúsági irodalom - Irodalmi újságok és folyóiratok - Irodalmidi díjak, egyesületek, szervezetek - Irodalomtörténet és irodalomtudomány - Klasszicizmus - Kortárs magyar irodalom - Kortárs világirodalom - Könyvesboltok - Könyvkiadók - Könyvtárak - Középkor - Nemzetek irodalma - Realizmus - Reneszánsz - Romantika - Szimbolizmus - Szórakoztató irodalom - Tematikus gyűjtemények - XX. századi magyar irodalom - XX. századi világirodalom

Művészet, építészet
Alkotások - Alkotók - Dokumentumok - Gyűjtemények - Információk - Kiadványok - Korok, stílusok - Technikák - Üzlet

  Színház
Budapesti színházak - Határon túli magyar színházak - Mozgás- és Táncszínházak - Színészek weboldalai - Színházi oldalak - Vidéki színházak

Tánc
Elmélet, szakirodalom - Előadások, táborok, fesztiválok - Koreográfusok, vezetők - Külföldi táncos oldalak - Magyar táncoldalak - Tánc csoportok, együttesek, társulatok - Tánc fajták - Táncházak - Tánckellékek, jelmezkölcsönzés, tervezők - Táncművészeti folyóiratok - Táncoktatás - Táncos filmek - Táncos képviseletek - Táncosok, tánctanárok - Táncpartner kereső - Táncversenyek, ranglisták

Zene
Dalszövegek - Filmzene - Komolyzene - Koncertek - Könnyűzene - Lemezforgalmazás - Mp3 - Népzene - Slágerlisták - Zenei média

 
 
  © 2006 - Terasz Kiadó Kft. [ Impresszum ] [ Médiaajánlat ]