Írók a teraszon [ irok.terasz.hu ] Sakkportál [ sakk.terasz.hu ] Kertészeti portál [ www.kertpont.hu ] Gokart Magazin [ www.gokartmagazin.hu ]

Ros Warby: Swift
[ Trafó ]
fotó Bálint F Gyula
 
Dátum: 2018. április 23. hétfő    Mai névnap(ok): Béla, Egon a - a - a
Szigeti Tamás - DA CAPO - Második tétel
Meghívó, SZIGETI TAMÁS fotográfus DA CAPO – MÁSODIK TÉTEL című kiállításának megnyitójára 2017. október 19., csütörtök 17.30 óra Cultiris Galéria Örkény István Könyvesbolt (1137 Bp., Szent István krt. 26.) Megnyitja: DÁNIEL ANDRÁS író, illusztrátor.

 
Hamarosan öt éve lesz: 2012 decemberében kezdődött el az időutazás. Egy pozsonyi művelődési ház büféjében találkoztam Jerzi Stivinnel, a nagyszerű fuvolistával és készítettem róla néhány fotót egy 1979-ben készült felvételem nagyításával. Huszonhét kép készült kb. három év alatt az első lendülettel, és néhány nagyszerű hangulatú kiállítás – Budapesttől Genováig – után úgy éreztem, hogy ennyi elég is volt. Néhány hónap vagy inkább közel egy év után azonban felébredt bennem újra a vadászösztön és nyugtalanítani kezdett, hogy mi lesz azzal a néhány nagyszerű muzsikussal, akikről ugyan kézben van, vagy valahol a polcok mélyén kell hogy legyen a negatívom, de nem készült még róluk új kép.

Kocsis Zoltán
 
Nagy Iván
 
Placido Domingo
 
Sólyom-Nagy Sándor - Rozsos István
 
Muza Rubackyte
 
Újra kezdődött tehát a negatívkeresés, a szkennelés, a nagyítások elkészítése és főleg az egykori alanyok megkeresése. Ennek a munkának lett az eredménye újabb tizenöt fotó, a zenéből kölcsönzött kifejezéssel a da capo sorozat második tétele.

Reményeim szerint a kiállítás megnyitóján a portréalanyaim közül többen személyesen is jelen lesznek. (Szigeti Tamás)

MINDENKIT SZERETETTEL VÁRUNK!

2017-10-17 00:00:00
Cikk nyomtat?a Cikk elk?d?e e-mailbe Hozz?z?? a cikkhez
 
Előadóművézet Sajtóanyagok
Irodalom Könyvsarok
Képzőművészet Kiadváyok
Filmművészet Fesztiválok
Tásadalom Ráday utca
Programajáló Pécs 2010
Pályázatok Enciklopédia
Varga Sinai Gizella - Omár Khájjammal a Paradicsomkertben
Meghívó, Varga Sinai Gizella Omár Khájjammal a Paradicsomkertben Válogatás Varga Sinai Gizella festményeiből a „Falak” sorozatból című kiállításának megnyitójára 2018. 04. 18., 17.00 óra CULTIRIS GALÉRIA Örkény I. Könyvesbolt. (1137 Bp. Szent I. krt. 26.) A kiállítást megnyitják: Gholamali Rajabi Yazdi iráni nagykövet és Jankovics Marcell, Kossuth- és Balázs Béla-díjas rajzfilmrendező. Köszöntőt mond Kocsis András Sándor, a Kossuth Kiadó elnök-vezérigazgatója. [ tov?b ]
drMáriás - kiállítása
Magyarország a magyarság legvilághírűbben és legkorszerűbben ősmagyar hungarikuma!
Meghívó, drMáriás: Magyarország a magyarság legvilághírűbben és legkorszerűbben ősmagyar hungarikuma! című kiállításának megnyitójára 2018. március 20., kedd 17.30 óra CULTIRIS GALÉRIA (Örkény István Könyvesbolt, 1137 Bp., Szent I. krt. 26.). Megnyitja, Vágvölgyi B. András író, filmrendező. [ tov?b ]
Szalay Zoltán emlékkiállítása
M E G H Í V Ó SZALAY ZOLTÁN Pulitzer-emlékdíjas és Táncsics Mihály-díjas fotográfus (1935-2017) ISMERŐS ÉS ISMERETLEN KÉPEK című emlékkiállításának megnyitójára 2018. február 14., szerda 17.30 óra CULTIRIS GALÉRIA Örkény István Könyvesbolt (1137 Budapest, Szent István krt. 26.) [ tov?b ]
Agárdy Gábor - “ikonok & festmények”
Megnyitó december 5-én, kedden 18.00 órakor a Kőrösi Galériában, amely a Kőbányai Kőrösi Csoma Sándor Művelődési Központ kiállítóhelye. Köszöntőt mond, Weeber Tibor Kőbánya alpolgármestere, megnyitja Feledy Balázs művészeti író, művészettörténész. [ tov?b ]
Szigeti Tamás - DA CAPO - Második tétel
Meghívó, SZIGETI TAMÁS fotográfus DA CAPO – MÁSODIK TÉTEL című kiállításának megnyitójára 2017. október 19., csütörtök 17.30 óra Cultiris Galéria Örkény István Könyvesbolt (1137 Bp., Szent István krt. 26.) Megnyitja: DÁNIEL ANDRÁS író, illusztrátor. [ tov?b ]
Kocsis András Sándor Színek és formák
Catalina Moş és Szabó Réka - viselkedés lélektan
Nagyajtay Teréz színpadi jelmeztervező 120
Papp Elek - „Létek”
Rizsavi Tamás - budapesti képeslap
Ismeretlen képek az ötvenes évekből
Szalay Zoltán – ILYENEK VOLTUNK
Fotóakadémia Szalay Zoltánnal
Fotóakadémia Szalay Zoltánnal
Marsalkó Péter - Sanghaj
Fotóakadémia Szalay Zoltánnal
Tettamanti Béla - A kör négyszögesítése
Fotóakadémia Szalay Zoltánnal
Fotóakadémia Szalay Zoltánnal
85 KONTAKT Keleti Éva fotói
[ A rovat ?szes cikke ]
ISMERI?
[ Ki kicsoda játék ]
275 portré
cikkek
galéria
Keresés
Terasz 2002-2006
Terasz 2001-2002
 
 
 
 
Film
Adatbázisok - Amatőr - Digitális film - Filmek időrendi sorrendben - Filmek kategóriák szerint - Filmfesztiválok és díjak - Filmkészítés, filmforgalmazás - Független film - Klasszikus filmek, filmklasszikusok - Média - Mozik, moziműsor - Multimédia - Oktatás, filmtörténet - Online vásárlás - Rendezők - Szervezetek - Színészek, színésznők - Toplisták, filmelőzetesek - TV-csatornák, videotékák

Fotózás
A nap fotója - Analóg fényképezőgépek - Boltok, használtcikkek, szolgáltatások - Digitális Fényképezőgépek - Elmélet - Hírek - Múzeumok, kiállítások - Nyomtatók - Online galériák, portfoliók - Pályázatok - Szkenner - Tartozékok - Témák, zsánerek - Weblapok, magazinok

  Irodalom
A századforduló irodalma - Antik irodalom - Antikváriumok - Barokk - Bevezető - Érettségi tételek gyűjteménye - Felvilágosodás - Gyermek- és ifjúsági irodalom - Irodalmi újságok és folyóiratok - Irodalmidi díjak, egyesületek, szervezetek - Irodalomtörténet és irodalomtudomány - Klasszicizmus - Kortárs magyar irodalom - Kortárs világirodalom - Könyvesboltok - Könyvkiadók - Könyvtárak - Középkor - Nemzetek irodalma - Realizmus - Reneszánsz - Romantika - Szimbolizmus - Szórakoztató irodalom - Tematikus gyűjtemények - XX. századi magyar irodalom - XX. századi világirodalom

Művészet, építészet
Alkotások - Alkotók - Dokumentumok - Gyűjtemények - Információk - Kiadványok - Korok, stílusok - Technikák - Üzlet

  Színház
Budapesti színházak - Határon túli magyar színházak - Mozgás- és Táncszínházak - Színészek weboldalai - Színházi oldalak - Vidéki színházak

Tánc
Elmélet, szakirodalom - Előadások, táborok, fesztiválok - Koreográfusok, vezetők - Külföldi táncos oldalak - Magyar táncoldalak - Tánc csoportok, együttesek, társulatok - Tánc fajták - Táncházak - Tánckellékek, jelmezkölcsönzés, tervezők - Táncművészeti folyóiratok - Táncoktatás - Táncos filmek - Táncos képviseletek - Táncosok, tánctanárok - Táncpartner kereső - Táncversenyek, ranglisták

Zene
Dalszövegek - Filmzene - Komolyzene - Koncertek - Könnyűzene - Lemezforgalmazás - Mp3 - Népzene - Slágerlisták - Zenei média

 
 
  © 2006 - Terasz Kiadó Kft. [ Impresszum ] [ Médiaajánlat ]