Írók a teraszon [ irok.terasz.hu ] Sakkportál [ sakk.terasz.hu ] Kertészeti portál [ www.kertpont.hu ] Gokart Magazin [ www.gokartmagazin.hu ]

Ábel
[ Magyar Színház ]
fotó Bálint F Gyula
 
Dátum: 2017. augusztus 21. hétfő    Mai névnap(ok): Hajna, Sámuel a - a - a
Eugene O'Neill - Utazás ​az éjszakába
Február 3-án lesz ONeill: Utazás az éjszakába című drámájának a bemutatója a Magyar Színházban. Bánsági Ildikó a darab főszereplője, a másik főszereplője Szélyes Imre. Az előadás érdekessége, hogy anya és lánya, Bánsági Ildikó és Gáspár Kata először játszanak együtt. Az előadást a megváltozott és mobillá épített "kamaraszínházunkban" lehet látni.

Bánsági Ildikó a darab főszereplője (Mary Cavan Tyrone) egykor Nemzeti Stúdiósként Bodnár Sándor tanítványaként ebből az épületből indult a főiskola és a karrier felé. ​​
A darab másik főszereplője Szélyes Imre (James Tyrone)a nyolcvanas évek elején települt át Erdélyből. 1992 óta a Magyar Színház tagja, bár azt akkor még Nemzetinek hívták. Szélyes Imre hangját az egész országban jól ismerik. (Peter Cullen elképzelhetetlen lenne az ő hangja nélkül).

 
Az előadás érdekessége, hogy anya és lánya, Bánsági Ildikó és Gáspár Kata (Cathleen) először játszanak együtt. A produkció szereplői még a két fiú: Gémes Antos és Horváth Illés.
A rendező Málnay Levente.

Az előadást a megváltozott és mobillá épített "kamaraszínházunkban" lehet megnézni, amely a vas​függöny​ előtti színpadi rész és a nézőtér első sorainak beépítésével jön létre. Mobil azért, mert könnyen és gyorsan visszaalakítható.

Eugene O'Neill: Utazás ​az éjszakába

A Nobel-díjas szerző darabja egy hosszú nap és egy szétesett család története, mely család történetesen a sajátja. Nem véletlen, hogy O’Neill végrendeletileg meghagyta, csak a halála után 25 évvel mutathatják be a darabot.

James Tyrone, az apa, jó nevű színész, aki az évek alatt lassan és biztosan eltékozolta a tehetségét, a stabil és könnyű pénzkeresetet választva. Jamie, a nagyobbik fiú szintén színész lett, céltalan életét a New York-i partikban pazarolja el és alkoholba fojtja. Edmund, a kisebbik fiú, író szeretne lenni, de valószínűleg súlyos beteg, és most a diagnózisra vár. Az apja inkább megspórolná a kezelés költségeit. Mary, az anya elvonókúráról jött vissza, ahol morfiumfüggőségét kezelték. Adott még egy cselédlány is, aki a maga természetességével mozogna ezen a terepen, ha tudna. De az ösztönök kicsorbulnak az indulatokon.

Ehhez képest egy igazán derűs reggelivel indul a nap, éjfélre azonban a család élete millió darabra esik széjjel. Eleinte csak piszkálják, szurkálják egymást, majd bevetik a nehéz tüzérséget is, hogy a nap végére kő-kövön ne maradjon az összehazudott életükből. Egyre-másra törnek a felszínre az elfojtott sérelmek, és derülnek ki a családtagok nyilvánvaló jellemhibái. Ki volt a hibás? Kire lehet rátolni a felelősséget? – szokásos családi társasjáték, mindenki ismeri.

A rendező: Málnay Levente

Bemutató: 2017. február 3.

( Fot? Sauer Gabriella )
[ serzsi ] 2017-01-18 06:30:00
Cikk nyomtat?a Cikk elk?d?e e-mailbe Hozz?z?? a cikkhez
 
Előadóművézet Sajtóanyagok
Irodalom Könyvsarok
Képzőművészet Kiadváyok
Filmművészet Fesztiválok
Tásadalom Ráday utca
Programajáló Pécs 2010
Pályázatok Enciklopédia
Ascher Oszkár 120
A magyar versmondás megreformálója és utolérhetetlen művésze Ascher Oszkár 1897. augusztus 20-án született Budapesten. A műszaki pályát elhagyva a versmondásnak szentelte életét. 1965. október 25-én hunyt el. [ tov?b ]
Szabó Máté – „A tagadás önmagunkra is vonatkozik”
2017. szeptember 16-án, Magyarországon először mutatja be az Orlai Produkciós Iroda, ezúttal a Hatszín Teátrumban Jonathan Maitland drámájából készült Tagadj tagadj tagadj című előadását Szabó Máté rendezésében. Ezúttal az élsportot behálózó doppingolás témakörét kívánja bemutatni. [ tov?b ]
Robin Hood - musical
2017. augusztus 26. (szombat), 20.30, Tokaj Fesztiválkatlan
2017. augusztus 26-án mutatják be a Miklós Tibor dalszöveg író és Szomor György zeneszerző-rendező Robin Hood c. musicaljét a Tokaj Fesztiválkatlanban. Kovács Áront, Gerner Csabát, Gubik Petrát, Balázs Csongort, Vastag Tamást, Palla Szabinát, Gesztesi Károlyt, Dancs Jánost és Hajdú Steve-et is láthatja a közönség. [ tov?b ]
,,Nincsenek fiktív gondolatok, semmi nincs kiszínezve”
A nővérek - Levél Apámhoz!
Az Orlai Prokciós Iroda július 15.-én a szentendrei Ferenczy Múzeum udvarán bemutatja a Lengyel Nagy Anna Élet.Történetek.hu... sorozat első darabját, A nővérek − Levél Apámhoz! című előadást. A két szereplő: Egri Kati és Egri Márta. Rendező Cseh Judit, vele beszélgettünk. [ tov?b ]
Ruszt József 80 éve született
A 68 éves korában, 2005-ben elhunyt Ruszt József Kossuth – és Jászai Mari-díjas nagyszerű rendező és színészpedagógus most lenne nyolcvan éves. Szoros barátság fűzte Gábor Miklós, ugyancsak kiváló művészhez, egy hozzá írt levelével emlékezünk Rá. [ tov?b ]
Anna Netrebko és Dmitri Hvorostovsky két operanagyság DVD-n
A vágy villamosa – balett-ősbemutató az Erkelben
Bartus Gyuláé a Gálfy Gyűrű
Sass Sylvia – Jubileumi kiadás
Ugron Zsolna - Hollóasszony
A zene, a színház, az kell!
Takács Klára- a hang szerelmese
Macskajáték Nagyváradon - Csíki Ibolyának ajánlva
Molière - Tartuffe
Hungaroton újdonság
Emődi Attila a legjobb táncművész
Háy Gulya - Appassionata
Tisztelgés Kocsis Zoltán előtt
Zenthe Ferenc Színház 5 éves
Szüléstörténetek
[ A rovat ?szes cikke ]
ISMERI?
[ Ki kicsoda játék ]
275 portré
cikkek
galéria
Keresés
Terasz 2002-2006
Terasz 2001-2002
 
OSA Archívum állásajánlat
 
 
 
Film
Adatbázisok - Amatőr - Digitális film - Filmek időrendi sorrendben - Filmek kategóriák szerint - Filmfesztiválok és díjak - Filmkészítés, filmforgalmazás - Független film - Klasszikus filmek, filmklasszikusok - Média - Mozik, moziműsor - Multimédia - Oktatás, filmtörténet - Online vásárlás - Rendezők - Szervezetek - Színészek, színésznők - Toplisták, filmelőzetesek - TV-csatornák, videotékák

Fotózás
A nap fotója - Analóg fényképezőgépek - Boltok, használtcikkek, szolgáltatások - Digitális Fényképezőgépek - Elmélet - Hírek - Múzeumok, kiállítások - Nyomtatók - Online galériák, portfoliók - Pályázatok - Szkenner - Tartozékok - Témák, zsánerek - Weblapok, magazinok

  Irodalom
A századforduló irodalma - Antik irodalom - Antikváriumok - Barokk - Bevezető - Érettségi tételek gyűjteménye - Felvilágosodás - Gyermek- és ifjúsági irodalom - Irodalmi újságok és folyóiratok - Irodalmidi díjak, egyesületek, szervezetek - Irodalomtörténet és irodalomtudomány - Klasszicizmus - Kortárs magyar irodalom - Kortárs világirodalom - Könyvesboltok - Könyvkiadók - Könyvtárak - Középkor - Nemzetek irodalma - Realizmus - Reneszánsz - Romantika - Szimbolizmus - Szórakoztató irodalom - Tematikus gyűjtemények - XX. századi magyar irodalom - XX. századi világirodalom

Művészet, építészet
Alkotások - Alkotók - Dokumentumok - Gyűjtemények - Információk - Kiadványok - Korok, stílusok - Technikák - Üzlet

  Színház
Budapesti színházak - Határon túli magyar színházak - Mozgás- és Táncszínházak - Színészek weboldalai - Színházi oldalak - Vidéki színházak

Tánc
Elmélet, szakirodalom - Előadások, táborok, fesztiválok - Koreográfusok, vezetők - Külföldi táncos oldalak - Magyar táncoldalak - Tánc csoportok, együttesek, társulatok - Tánc fajták - Táncházak - Tánckellékek, jelmezkölcsönzés, tervezők - Táncművészeti folyóiratok - Táncoktatás - Táncos filmek - Táncos képviseletek - Táncosok, tánctanárok - Táncpartner kereső - Táncversenyek, ranglisták

Zene
Dalszövegek - Filmzene - Komolyzene - Koncertek - Könnyűzene - Lemezforgalmazás - Mp3 - Népzene - Slágerlisták - Zenei média

 
 
  © 2006 - Terasz Kiadó Kft. [ Impresszum ] [ Médiaajánlat ]