Csaplár Vilmos		Kalász Márton

Balogh Robert: Mekkora a taglétszámuk? Hogyan változott az elmúlt évben? Csaplár Vilmos: Jelenleg 229-en vagyunk. A modern magyar irodalom ismert alkotóinak zöme a tagunk, Kertész Imrétől Szabó Magdáig, Faludy György, Konrád… Nem sorolom, a www.szepiroktarsasaga.hu címen, honlapunkon mindenki végignézheti az összes tagunk arcképét is. Esterházy Péter és Nádas Péter épp most lépett be. Folyamatosan jelentkeznek kollegák. Decemberben szigorítottuk a fölvétel szabályait, nem akarunk mindenáron növekedni. Kalász Márton: 964 tagunk van jelenleg. Taglétszámunk a korábbi csökkenés után nőtt, sőt, olyan is van, aki korábban kilépett, de most visszalépett tagjaink közé. A visszatérőknek örülünk. Ez is jelzi, hogy ha nem is teljesen, de valami megnyugodott körülöttünk. Jónéhány új felvételi kérelem érkezett az elmúlt hónapokban, melyeket február közepe táján bírálunk el. Hála Istennek, sok fiatal szeretne tagunk lenni, a legfiatalabb kérelmező egy tehetséges egyetemista lány. Ha valamire, akkor most fiatalokra és megújulásra van szüksége az Írószövetségnek. B.R.: Hogyan határozná meg írószervezetük alapfilozófiáját, milyen fő vonásokban különböznek az Írószövetség és a Szépírók Társasága? Cs.V.: Egy irodalmi szakmai és érdekvédelmi szervezetnek nem filozófiája van, hanem alapszabálya, tevékenysége. A honlapunkon olvasható az alapszabály, és a munkánkról, társaságunk eseményeiről folyamatosan tájékoztatunk minden rákattintót. Maga a Társaság többé-kevésbé egymást ismerő és becsülő írók, írócsoportok egyesüléséből jött létre. Ez a személyesség áthatja a szervezeti életet is, nem vagyunk magunknak „idegenek” Szépírók Társaságaként sem. Mi 1997-ben alakultunk, a Magyar Írószövetség 1945-ben. Ez különbség. Egyébként az eltelt hatvan év során ugyanazon név alatt „több” Írószövetség volt, gondoljunk csak 1956-ra, majd az utána következő évekre! A mostani például már nem ugyanaz, mint a 20 évvel ezelőtti, és a két évvel korábbi is más volt, hiszen azóta sokan kiléptek. De több írószervezet van, bár kisebbek, nemcsak kettő. A kérdés olyasmit sugall, mintha két pólus lenne. Itt nincs kétpólusú világ, szerencsére. K.M.: Szellemi egységet szeretnénk teremteni. Mindannyian az irodalom érdekében dolgozunk, és célunk, hogy a magyar irodalom ne szűküljön le csak Magyarországra. Tudnunk kell azonban azt is, hogy ma minden hozzánk hasonló szervezetnek egyre inkább érdekvédelmi szervezetté kell átalakulnia– akarja vagy nem akarja. Csak azután lehet elgondolkodni azon, hogy hagyományos értelemben valamilyen szervezet maradjon. Ha ezt nem tudjuk megvalósítani, akkor hivatkozhatunk a tagjaink számára, vagy a határon túli tagjainkra, akkor is nehéz marad a helyzetünk. A Szépírók Társasága sem akarhat mást, ebben nem látok különbséget. A feszültség közöttünk politikai és irodalomtól szinte független nézetbeli különbségeken robbant ki, ma pedig irodalomtól független érdekekben rejlik. Az a kérdés, hogy az irodalom érdekeit a két szervezet mennyire képviseli egymás iránti szolidaritással. B.R.: Mekkora összegből működnek? Kik finanszírozzák a szervezet működését? Az állami és pályázati pénzeken túl sikerült-e magántőkét bevonni? Mecénást vagy szponzort? Cs.V.: Magáncégek működésre nem adnak pénzt, csak programra. Két helyről kaphatunk pénzt működésre. Az NKÖM-től és a NCA (Nemzeti Civil Alap)-tól. Mindkettőt meg kell pályázni. Ebben az évben a kettő összege négymillió forint. Évente kiadjuk a Szépírók Díját három műfaji kategóriában. Ezt tavaly az Alexandra Könyvesház támogatta, megállapodásunk több évre szól. Második éve rendezzük meg a Szépírók Őszi Fesztiválját. Ezt a Raiffhaisen Bank teszi lehetővé. A Petőfi Irodalmi Múzeum pedig a termeit adja. K.M.: Ma ez a legaktuálisabb kérdés. Abból a pénzből, amit kapunk tavaly - 19 milliót, nem tudunk működni, pontosabban normális működésre nem elegendő a pénzünk. Állandó munkatársaink nagyon kevés pénzért nagyon sokat dolgoznak. Voltak hónapok, amikor fizetést sem kaptak, mégis bejártak minden nap. Az is előfordult már, hogy hetekre kikapcsolták a telefonunkat. A pályázati keret évről évre csak kevesebb lesz, és a kevesebből csak kevesebbet lehet elnyerni. Mecénást, szponzort nem sikerült szereznünk, de volt, hogy akadt vállalkozó, aki néhány évig év elején kölcsön adott, amit visszafizettünk, amikor megkaptuk a költségvetési pénzeket. Ma már ez sincs. Általában kapunk egy hivatalos levelet a NKÖM-től , hogy mekkora összeget tudtak megítélni a Magyar Írószövetség számára (14 és 20 millió Ft közötti összeg), de a pénz leghamarabb májusra ér a számlánkra. Azt senki nem kérdezi meg, hogy addig miből élünk, miből fizetjük a számláinkat. Megkönnyítette helyzetünket, hogy a ház bérleti díját Rockenbauer Zoltán minisztersége idején tíz évre előre kifizette. Így 2010-ig nyugodtak lehetünk, de hogy aztán mi lesz, nem tudom. A jelenlegi civilszervezeti finanszírozási rendszer így tovább már nem mehet. Ne alázzanak meg bennünket lépten-nyomon. B.R.: Mire fordították a tavalyi pénzeiket? Milyen sikereket mondhat magáénak az írószervezete az elmúlt évben az írók érdekvédelme terén? Milyen egyéb tervezett céljait tudta megvalósítani, melyeket nem, s miért nem, mi akadályozta ezt meg? Cs.V.: A működésre kapott pénzt egy szerény infrastruktúra működtetésére fordítjuk, amely lehetővé teszi, hogy dolgozzunk. Jelenleg irodánk sincs, ezt a funkciót titkárnőnk lakása tölti be. Második éve csináljuk A könyv utóélete című programunkat. A pénzt hozzá az NKA-tól és a MASZRE-től nyerjük pályázat útján. Partnereinkről azt kérjük, hogy helyet adjanak, és közönséget szervezzenek. A kulturális centrumok, szervezetek, könyvtárak lelkesek, hiszen pénzük kevés, mégis rendezhetnek találkozókat írókkal. Célunk ezzel az, hogy minél több tagunk eljusson olvasókkal való találkozókra, minél több helyre országon belül és határon túl, közelmúltban megjelent könyvével, és tisztességes honoráriumot is kapjon érte. A mi tagjaink többsége is nehezen él. Az érdekvédelem terepén együttműködünk a szerzői jogvédőkkel, az Artisjus-sal, a Filmjus-sal, az Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületével, és egyéb szervezetekkel, ha szükséges. Többek között átfogó érdekvédelmi építményt is akartunk létrehozni az Irodalmi Kerekasztal tagjaiként. K.M.: Tavaly volt az Írószövetség 60 éves jubileuma. Egésznapos tudományos konferenciával, irodalmi, zenei programmal emlékeztünk erre a fontos időszakra. Az ünnep estéjén Örökös Tagokat köszöntöttünk Az elmúlt évben egyébként általában hetente két-három rendezvényt tartottunk: vidéki, határon túli folyóiratokat, kulturális műhelyeket, lapokat mutattunk be, a budapestiek mellett. Vendégeink voltak készülő vagy frissen megjelent munkáikkal Erdélyben, Vajdaságban, Kártpátalján, Felvidéken és Nyugaton élő tagjaink is. Idén folytatva ezeket a programokat, új sorozatokat is indítottunk: neves borászokkal közösen irodalmi boresteket rendezünk, hangtár délutánokat szervezünk a Petőfi Irodalmi Múzeummal együtt, fiatal írókat mutatunk be képzőművészek társaságában. Megalakítottuk az '56-os emlékbizottságot - olyan tagjai is vannak, mint Andzej Wajda. Az esemény méltó ünneplésére készülünk. A múlt héten alakult meg az irodalmi folyóiratok érdekképviselete. Több folyóirat nem kapott idén egy fillért sem, az ő érdekeiket is szeretnénk képviselni. Érdekvédelmi feladatainkat szeretnénk erősíteni, például a Nemzeti Kulturális Alapból is kiszorítani igyekeznek az írókat… B.R.: Hogyan változott a Szépírók Társasága és az Írószövetség kapcsolata? Cs.V.: Miért éppen vele? Ez a kérdés is valamilyen szembenállást és kétpólusú rendszert sugall. Ez nem a magyar országgyűlés. Kétségtelen, hogy adódtak problémák az átalakulás során, hiszen valamikor csak egy írószervezet volt. K.M.: A Szépírók szerettek volna beköltözni az Írószövetség épületébe. Székházunkban nincsenek üres szobák, mivel sem a JAK-ot, sem a könyvtárunkat, sem az épületben működő könyv -kiadókat, folyóiratokat nem tehetjük az utcára. Ez feszültséget okozott. Ezt azzal együtt mondom, hogy ha Csaplár Vilmossal találkozunk valahol, normálisan beszélgetünk egymással. Ezt kellene átváltani egy közös hanggá. Korábbi konfliktusunkra visszatérve egyébként: elvártam volna én is, de a választmány még inkább, hogy valamilyen formában elégtételt kapjunk azért, ami itt hónapokig folyt. Csak annyit, ne haragudjatok, elnézést, hogy lefasiztáztunk, leantiszemitáztunk benneteket. B.R.: Mennyire sikerült konszenzust kialakítani a pályázatok, díjak odaítéléséről döntő zsűri, grémium szavazatainak elosztásáról, illetve a nemzetközi irodalmi szervezetek viszonya Önökkel? Cs.V.: Az elmúlt időkben létrejött kuratóriumok tükrözik a sokféleséget, senki sincs túlsúlyban, szerintem a döntések ezt mutatják, ellenőrizni lehet. Egy nemzetközi szervezetnek vagyunk a tagjai, az Európai Únió legnagyobb írószervezetének, az Europian Writer’s Congress-nek, ahol a három magyar tagszervezetnek (Írószövetség, JAK, Szépírók) két szavazata van, tehát egyeztetnünk kell. K.M.: A díjak odaítélésénél mindenkinek egy szavazata van, volt is. Ha akartunk volna, sem tudtunk volna a díjakkal önkényeskedni, ahogy ez terjedt rólunk. Az írótársadalom fejében ez nem így él. B.R.: Hogyan látja, elegendő-e a jelenleg írószervezetekre fordított állami támogatás? Milyennek találja a két nagy írószervezet közötti pénzelosztást? Cs.V.: A magyar irodalom sikerágazat, nemzetközileg is, több befektetést igényelne. Az írószervezetek fontos szerepet játszanak, de nem elsősorban rájuk kell költeni. Itt jogos a polarikus kérdésfeltevés, mert az állami pénzelosztás bizonyos értelemben foglya a Magyar Írószövetség múltjának. A MI ugyanabban a nagy és költséges székházban működik (hozzánk képest impozáns alkalmazotti gárdával), mint akkor, amikor csak egyedüli irodalmi szakmai szervezet volt. Igaz, a házat megosztja két kisebb szervezettel és lapszerkesztőségekkel, könyvkiadókkal. „Elvált házastársként” próbáltunk mi is helyet kérni, gondolván, hogy így lenne igazságos és gazdaságos, de a Fiatal Írók Szövetsége kapott inkább bebocsátást. Az Írószövetség ebben az évben is tizenkilenc pályázó közül egyedül elvitte az NKÖM működési keret közel hatvan százalékát. A Szépírók Társasága elnökeként hivatkoztam a megváltozott helyzetre, a kilépettekre, akik hozzánk jöttek, növekvő infrastrukturális szükségleteinkre, a miniszter mégis helyben hagyta az eddigi gyakorlatot. Az biztos, hogy egyszerűbb volna a helyzet, ha a keretösszeg jelentősen nőne. K.M.: Kevés az összeg. Hallottam azonban egy mondatot miniszterünk sajtótájékoztatójáról, hogy ezután igazságosabban kell elosztani az irodalmi szervezetek közt a pénzt. Nem tudom, hogy ez mit jelent. A Szépírók Társasága mindig úgy érezte - teszem hozzá jogosan , hogy kevés pénzt kap, de az nem az én dolgom, hogy a mi kevés pénzünk felét nekik ajánljuk fel. Nem azt vitatom, hogy ne kapjon más több pénzt, csak ne a mi rovásunkra. B.R.: Lehetségesnek látja-e egy újabb Irodalmi Kerekasztal összehívását? Ha nem, miért nem? Ha igen, milyen eredményt vár tőle? Cs.V.: Szerintem előbb-utóbb a Kerekasztal újjászületik. A Filmtörvény létrehozása is többfordulós volt. Politikai akarat is kell hozzá, úgyhogy a dolog lendületet majd a választások után kaphat. K.M.: A Kerekasztal megszűntét nem akarom részletezni, most ugyan volt egy sajtótájékoztató ez ügyben, de nem kaptam meghívót rá. Pár hónapja a miniszternél összeültek a szervezetek, de erre sem hívtak meg. Hiller István minisztersége idején kéthetenként ültünk össze Irodalmi Kerekasztal címén, de nem tudott létrejönni egy filmtörvényhez hasonló irodalmi kerettörvény, mert azt szerette volna a Kerekasztal némely tagja eldönteni hogy ki ülhet itt és ki nem. Összeülhetnénk újra, de egészen más hangnemben kellene zajlaniuk a tárgyalásoknak. Nem vádaskodva, és olyan kijelentéseket sem kellene gyakorta tenni, hogy mi vagyunk az európai írók, és ti a népiek… Ha még így is lenne, az Irodalmi Kerekasztalnál nem arról kell dönteni, ki a legnagyobb magyar író. Ott egészen más a feladat. B.R.: Melyek a 2006-os év legnagyobb kihívásai a szervezet életében? Milyen megoldásra váró kérdések vannak a szervezet életében? Milyen nem rövidtávú, stratégia terveket fogalmaztak meg? Cs.V.: Persze kellene iroda, viszont pénzünk nincs a bérlésére. De jobban foglalkoztat A könyv utóélete, a Szépírók Díja, az őszi fesztiválunk. Az idén szimpóziumot is rendezünk az elmúlt negyedszázad irodalmáról, melynek anyagából könyvet akarunk kiadni. És áprilisban jár le az én hároméves megbízatásom. K.M.: Nemzetközi kapcsolataink megerősítése fontos dolog, de ez is meghatározóan anyagi kérdés. Sorra érkeznek felkérések, vegyük fel a kapcsolatokat, ha már egy nagyobb közösség, az EU tagjai lettünk. Fontosnak érzem a szomszédos országokkal való, a jelenleginél elevenebb kapcsolattartást, a lengyelekre, a horvátokra, a szlovákokra, románokra és a csehekre gondolok elsősorban, de tervezhetünk bármit, anyagi háttér nélkül nehezen fog megvalósulni.