Írók a teraszon [ irok.terasz.hu ] Sakkportál [ sakk.terasz.hu ] Kertészeti portál [ www.kertpont.hu ] Gokart Magazin [ www.gokartmagazin.hu ]

Közelebb
[ Vidám Színpad ]
fotó Bálint F Gyula
 
Dátum: 2020. augusztus 8. szombat    Mai névnap(ok): László a - a - a
BÖRZSÖNYI KOLLARITS FERENC (1901-1963) – SZÍNÉLMÉNYEK
Emlékkiállítás
A Haas Galéria (1055 Budapest, Falk Miksa u. 6. ) emlékkiállítása, Börzsönyi Kollarits Ferenc (1901-1963) munkásságából mutat be egy sokszínű válogatást. 2005. március 18 – április 16. között.

Önarckép Önarckép
 
Tanulmányait Podolini-Volkmann Artúr szabadiskolájában kezdte. 1924-ben a növendékek munkáiból kiállítást rendeztek, itt mutatkozott be és aratott sikert először, mivel munkái egytől-egyig vevőre találtak.
A keresett pénzzel Párizsba utazott, a Julian Akadémián tanult, számos párizsi kiállításon vett részt. 1936-ban, majd 1942-ben küldött egy-egy képet a Nemzeti Szalon és a Műcsarnok tavaszi tárlatára. 1946-tól számos itthoni kiállításon szerepelt.
Utoljára 1967-ben a Magyar Nemzeti Galéria rendezte meg emlékkiállítását. A mostani bemutató is a művész emlékét kívánja felidézni.
A festő fő témája a táj volt, de festett alakos képeket is, a kiállításon több korszak számos témát (tájképek, aktok, többalakos kompozíciók, portrék, életképek, csendéletek) megörökítő alkotását mutatják be.

A híd
 
Csónakok
 
Festő nők
 
Folyóparton
 
Napos domb
 
Sárga ház
 
Őszi kiállításukra Hincz Gyula-műveket keresnek, elsősorban 1950 előttről.

HAAS GALÉRIA ÉS KIÁLLÍTÓTEREM
1055 Budapest, Falk Miksa u. 6. Tel.: 332-3253, 06-20-983-7246
E-mail: haasgaleria@mail.tvnet.hu
Internet: www.haasgaleria.hu
Ny.: H-P.: 10-18., Sz.: 10-13.

[ kéel ] 2005-03-08 14:02:00
Cikk nyomtat?a Cikk elk?d?e e-mailbe Hozz?z?? a cikkhez
 
Előadóművézet Sajtóanyagok
Irodalom Könyvsarok
Képzőművészet Kiadváyok
Filmművészet Fesztiválok
Tásadalom Ráday utca
Programajáló Pécs 2010
Pályázatok Enciklopédia
Taub Jánosnak
Taub sosem fontoskodik, de kemény és játékos. Szolnokon olyan García Marquezt (a Száz év magányt) alkot a színpadon (Törőcsik, Garas, Mertz), hogy meghívják az előadást Bogotába, a szerző kolumbiai fesztiváljára. (Bodor Páltól)
[ Archívum ]
[ Keresés ]
Átadták az első Heller Ágnes-díjat

Hajós Trianoni Emléktúra - START

Darvay Nagy Adrienne - Szín játék

MGP - Coming out

Élő online könyvbemutató

Marót Péter 1945 – 2020

Születésnapi levél - Taub Jánosnak

Nemeskürty István, a nemzet Tanár ura 95 éves lenne

Vetró-Rózner-Bereményi: Magyar Copperfield

Volt egyszer egy Nép (Nemzeti) Színház

Wisinger István – Egy elme az örökkévalóságnak

Húsvét - ahogy lehet

Egy-Másért… Felhívás

Rendkívüli támogatás a színházi világban

Gnandt J a Magyar Ezüst Érdemkereszt polgári tagozata kitüntetésben részesült

Füst a szemben

A 88. utca fogjai

A revizor

Mégis, kinek az élete

Romlás

Kaukázusi krétakör

A szecsuáni jó ember

Vihar

Dogville

Szép nyári nap

Ördögök

Hű, de messze van Petuski!

Nyári kalandok

Csákányi - Kulka

Idill

ISMERI?
[ Ki kicsoda játék ]
275 portré
cikkek
galéria
Keresés
Terasz 2002-2006
Terasz 2001-2002
 
 
 
 
Film
Adatbázisok - Amatőr - Digitális film - Filmek időrendi sorrendben - Filmek kategóriák szerint - Filmfesztiválok és díjak - Filmkészítés, filmforgalmazás - Független film - Klasszikus filmek, filmklasszikusok - Média - Mozik, moziműsor - Multimédia - Oktatás, filmtörténet - Online vásárlás - Rendezők - Szervezetek - Színészek, színésznők - Toplisták, filmelőzetesek - TV-csatornák, videotékák

Fotózás
A nap fotója - Analóg fényképezőgépek - Boltok, használtcikkek, szolgáltatások - Digitális Fényképezőgépek - Elmélet - Hírek - Múzeumok, kiállítások - Nyomtatók - Online galériák, portfoliók - Pályázatok - Szkenner - Tartozékok - Témák, zsánerek - Weblapok, magazinok

  Irodalom
A századforduló irodalma - Antik irodalom - Antikváriumok - Barokk - Bevezető - Érettségi tételek gyűjteménye - Felvilágosodás - Gyermek- és ifjúsági irodalom - Irodalmi újságok és folyóiratok - Irodalmidi díjak, egyesületek, szervezetek - Irodalomtörténet és irodalomtudomány - Klasszicizmus - Kortárs magyar irodalom - Kortárs világirodalom - Könyvesboltok - Könyvkiadók - Könyvtárak - Középkor - Nemzetek irodalma - Realizmus - Reneszánsz - Romantika - Szimbolizmus - Szórakoztató irodalom - Tematikus gyűjtemények - XX. századi magyar irodalom - XX. századi világirodalom

Művészet, építészet
Alkotások - Alkotók - Dokumentumok - Gyűjtemények - Információk - Kiadványok - Korok, stílusok - Technikák - Üzlet

  Színház
Budapesti színházak - Határon túli magyar színházak - Mozgás- és Táncszínházak - Színészek weboldalai - Színházi oldalak - Vidéki színházak

Tánc
Elmélet, szakirodalom - Előadások, táborok, fesztiválok - Koreográfusok, vezetők - Külföldi táncos oldalak - Magyar táncoldalak - Tánc csoportok, együttesek, társulatok - Tánc fajták - Táncházak - Tánckellékek, jelmezkölcsönzés, tervezők - Táncművészeti folyóiratok - Táncoktatás - Táncos filmek - Táncos képviseletek - Táncosok, tánctanárok - Táncpartner kereső - Táncversenyek, ranglisták

Zene
Dalszövegek - Filmzene - Komolyzene - Koncertek - Könnyűzene - Lemezforgalmazás - Mp3 - Népzene - Slágerlisták - Zenei média

 
 
  © 2006 - Terasz Kiadó Kft. [ Impresszum ] [ Médiaajánlat ]