Telefon jó Onagynak, baj van, a csütörtök csak a mai napi adaggal fog felkerülni. Ma már viszont biztos, hogy azzal sem, az én gépem se vágja a témát, és most nálam vagyok, R.-hez talán ha ma hajnalban szédülhetünk újra be. Na mindegy, legyen a péntek. Eredetileg ezen a napon nem itt, hanem Monostorapátiban lettünk volna Sissoékkal a Mancs Tűsarok-beszélgetésén, de jó ösztönnel itthon maradtunk. Kripto üzente, hogy felhőszakadás, teljes káosz. Szerencsére a Sziget elkezdett felszáradni, ismét örülhettem, hogy vannak kényelmes szandáljaim. Szóval leragadtunk a lemez-fiaskó után a sajtó-büfében. És hogy én milyen hülye voltam, hogy eddig ezt a jót nem használtam ki… Kényelmes székek, napernyők, tömegnek nyoma sincs, és a wc-ék… Nos, aki a Toitoi-okat hozzám hasonlóan borzalmas szerkezeteknek, az embert lealacsonyító, a kiválasztást parodizáló eszköznek látta, ezek után be kell látnia: tévedett. Létezik full extrás version világítással, kézmosóval, illattal. (FUCKKKKKKK!!! Kezdem érezni, hogy minden ellenem, a tudósításaim ellen működik. Előbb lefagyott a gép, a harmadik oldalnál jártam már, nem lesz erőm újra beírni az egész cuccot. Összeszedem vázlatpontokban, nem mondom, hogy jókedvűen) Csónakház, csak hogy találkozzunk ismerősökkel, lecsekkol nálunk kishúgom, és Őz Zsolt. Rácz Kati koncertje a Rádio C sátrában. Fergeteges hangulat, Rácz beindítja a közönségét mind a régi slágerekkel, mind a saját számaival. De leginkább saját, különös egyéniségével, gyönyörűen karcos, jazz-re termett hangjával. Nem akarják őt elengedni a koncert után, én is maradnék még… Nem bánom, hogy se a Neo-ra, se a Morcheeba-ra nem jutottam el. (Rácz – aki nem tudná – a Rádió C műsorvezetője. Tessék hallgatni műsorait, megéri!) Magic Mirror, V.I.P. büfé. A hátsó traktus meglepő hasonlósága az elsőéhez, festett, szoknyás férfiakkal háttérelemként. Itt dolgozik kedvencünk, Váci Laci, jó sörrel traktál, nekem már a negyedik, kezdem érezni a bajt. Kb. ennyi volt kifejtve szellemesen hosszan, immár elszállva. De a folytatás kedvesebb, meghitt óra következett. Heatherrel, és a Stigma néhány táncosával találkoztunk az összművészeti helyszín szénapajtájában, hogy búcsút vegyünk Heather-től, aki hat év magyarországi tartózkodás után visszatér Kanadába. Felolvastuk egymásnak és barátainknak a Stigma verseit, majd Heather elénekelt egy dalt az elmúlásról. Heather nyíltsága és tisztasága ismét elvarázsolt, kár, hogy csak idén ismertem meg őt. Abban maradunk, hogy a kapcsolat, akár munkaként is, de meg kell, hogy maradjon. Legyen így. Utolsó helyszín megint a csónakház, ott vár a szokásos bagázs, a kommandósokkal kiegészülve. Két félrészeg angolnak EBK-dalokat éneklünk, tükörfordítással. Közlik, hogy holnap inkább kihagynák a Szigetet…