Posztháborús napló I.

Állítólag vége a háborúnak. Leértékelődtek a Husszein képek, kifosztották az Iraki Nemzeti Múzeumot, megsemmisült a bagdadi nemzeti könyvtár, megtaláltak hat amerikai hadifoglyot, együtt járőröznek a szövetségesek a helybéliekkel, hogy visszaszorítsák a rablást, elsírta magát a BBC-n az iraki ENSZ nagykövet és azonnal átköltözött Washingtonból Európába. Csasztuskákat írnak Bushról a világ minden részén, és azt mondják, hogy milyen ország az, amelynek a bombái intelligensebbek, mint az elnöke. Törmelék, pánik, feldolgozatlan veszteségek mindkét oldalon és a politikusok okoskodásai. Ez tehát a háború hozadéka. Az ember, aki mellettem ül, leszerelte a régi műholdvevőt és visszatértünk a régi, megbízhatóan rossz csatornákra. Valóság showt viszont nem nézünk többé, abból elég volt ez az arab térségbeli. Mit mondjak, nehéz megszokni ismét ezt a hazai műsorszerkesztést. A hülye amerikai filmeket. Szóval itthon visszaáll lassan a régi kommunikáció.        Közben megszavaztuk az Európa Uniót. Mi is építgetjük a jövőnket és remélhetőleg ezzel nem romboljuk le másokét. Idáig hallatszott az ünneplés a Duna partról, aztán megnéztük a közvetítést az ominózus vetítős party-ról, ahol az egykori underground élharcosa Lüke Laki és Superman nyilatkozott arról, milyen menő lesz uniós tagnak lenni. Utóbbi latabár még azokról az időkről is beszélt, amikor Tilos rádiós volt és jobban keresett, mint egy átlag kollegája. Komolyan mondom, megértettem a kutyát, amikor majdnem lehányta az egyik vacsoravendégünk fehér nadrágját. Mert bográcsgulyást főztünk a kertben, hogy megünnepeljük a baráti kosokat. Az ex- és jelenlegi férjem licitáltak a bosszantásomra, ki főz jobban szabad tűzön, a nő vagy a férfi témában. A levesből sólet lett végül, de annyira finom, volt, hogy a távozóknak csomagolni kellett belőle. Aztán elaludtam a tűzzel.