Írók a teraszon [ irok.terasz.hu ] Sakkportál [ sakk.terasz.hu ] Kertészeti portál [ www.kertpont.hu ] Gokart Magazin [ www.gokartmagazin.hu ]

Imitáció
[ Komédium Színház ]
fotó Ajpek Orsi
 
Dátum: 2019. október 24. csütörtök    Mai névnap(ok): Salamon a - a - a
Für Emil tárlata a Zsidó Múzeumban
A Zsidó Múzeum jól választotta meg első kortárs kiállító művészét. Für Emil (fotó) – több egyéni és csoportos kiállítással, valamint díjakkal a háta mögött – biztos siker. A fiatal alkotó Depo címmel vezet most a világába, melyet a nagyközönségnek január 8-án nyitottak meg. Egészen február 10-ig látható ez a mindenképpen továbbgondolásra késztető, személyes és különös tárlat. A művészt arra kértem, vezessen végig a termeken úgy, mintha az idegenvezetőm lenne. Egy diktafont persze előtte a kezébe adtam.

A falakon hihetetlen összevisszaság, elsőre úgy fest, mintha egy nagyon-nagyon öreg néni felnagyított vitrinjébe bámulnék. Mindenféle kisebb-nagyobb tárgy, kép, elképesztő sűrűségben és mennyiségben. Aztán valahogy megpillantom az első festményt. Szinte mellékesen, a tárgyak közé simulva.

A tárgyak szinte elrejtik a műveket. Miért van ez?

Nem szerettem volna azt, hogy elvesszen a kiállítás címe azzal, hogy csak képek vannak kiállítva a három nagy teremben. Így a képek szigetekként szerepelnek a tárgyak között, egymást kiegészítve lakják be a tárlat terét. Ezek a tárgyak egy személyes jellegű gyűjtemény darabjai, számomra nagyon kedvesek, és impulzív gondolatokat sugallnak.
Mindent megőrzök, nem dobok ki semmit, egyes történetek nyomát konzerválom így. Logikusan a színház és buszjegyek, mozi belépők is részei ennek a magán-naplónak.

Nagyon sok a régi fénykép…

A régi fényképeken látott arcok és tekintetek ma már nem fedezhetőek föl. Egy-egy ilyen fotónak olyan erős kisugárzása van, hogy mindenképpen gondolkodásra késztet. Olyan kapcsolatban próbáltam meg egymás mellé helyezni őket, hogy egymást erősítve súlyt adjanak egymásnak. Olyan kordokumentációt kívántam így elhelyezni, amely nem csupán az emlékezésről szól.
Célom volt, hogy e régi képek ne csak egy időszakos kiállítás részeiként működjenek, hanem személyes közük is legyen a nézőhöz. Az én gondolatomat tükrözik vissza, ami a szemlélőben talán visszhangra talál.

Rengeteg angyal szerepel a festményeken, többször egyetlen angyal maga a mű. Mit jelentenek számodra?

Fontosak, mint valódi segítség és természetesség jelképei. Ha megnézed ezeket az angyalokat, túlsúlyosnak, bokasüllyedésesnek látod őket, mégis bájosak. Egy angyal ugyanúgy lehet bájos, mint bármi más. Iróniát, ugyanakkor valami mély, belső szépséget próbálok kifejezni velük.

Réz András a kiállítás megnyitóján
 

Aki ismeretlenül megnézi ezeket a munkákat, egyből érzi, hogy csak zsidó művész készíthette őket. Még a macskán is sábeszdekli van, a bohócok arca is árulkodó… Egy valami lehet csak elsőre különös: hogy ezek a képek nevetnek. Vidámak, csak úgy vibrál bennük a vitalitás. Ez nem általános. Létezik-e kimondottan zsidó művészet, és a zsidó művésznek valóban olyan konfliktusokkal kell szembenézniük, mint amilyenekről teszem azt Chaim Potok festő hősének, Asher Lev-nek?

Biztos, hogy létezik olyan, hogy kimondottan zsidó művészet, de én ennek a jegyeit szerencsére magamon nem veszem észre. Nem úgy dolgozom, hogy kimondottan zsidó témájú festőnek lehessen nevezni. Messze elkerültem ezt a csapdát.
Persze van benne valami, nézze meg például ezt a képet, amely a Long Island-i teniszezők címet kapta, és hűen a címhez valóban két zsidó teniszezik rajta. És életszeretet sugároznak felénk. Ha zsidó képzőművészetről beszélünk, akkor mindig valami fájdalom, sötét hangulat, megrendítő érzés kapcsolódik hozzá. Nálam ez nem így van. Az életkedv dominál nálam. Tudjuk persze hogy nagyon córesz, hogy nagyon sok probléma van, de ezzel együtt kell élni. Hogy ki mit hoz “Haus von aus”, az nem feltétlen fontos. Nem elhanyagolható, de nem kell leragadni ott.

Miért ez lett a címe ennek a tárlatnak?

A Depo címmel első megközelítésben csupán arra a tényre utalok, hogy a tárgyak, amiket gyűjtünk, azokat valahol össze is kell raknunk. Zsákba, fiókba, bőröndbe. Visszük magunkkal az életünket. Ennek a kiterített része amiket itt elhelyeztem, de majd ezek is visszakerülnek egy dobozba és mennek tovább.
A gyűjtés az elmúlás ellen szól, gondoljunk csak az ilyen képfeliratokra: xy-nak örök emlékül. De persze a cím, Depo – itt, a zsidó Múzeumban óhatatlanul behozza a deportálást, mint alapasszociációt. Ez a sok bőrönd és régi kép ebben az értelemben már kap is egy szomorú hátteret. Akkor is volt egy cél nélküli utazás, ahová emberek százezrei vitték magukkal a személyes tárgyaikat.
Ezek a legfontosabb dolgaik voltak, próbálták ebbe a limitált mennyiségbe besűríteni egész múltjukat és jelenüket. Ám a remény ott volt bennük, és a tárgyak szelleme és ereje őrzi ezt. Nem feltétlenül zsidó hagyatékok ezek, annak ellenére, hogy az enyémek. Végtelen megközelítésű kiállítás ez, a tárgyak nagy része bárkinél előfordulhatna. Azt hiszem, itt mindenki megtalálja magának azt a kapcsolatot az elmúló idővel, amelyben élünk.

[ Karafiáth Orsolya ] 2003-01-20 00:42:00
Cikk nyomtat?a Cikk elk?d?e e-mailbe Hozz?z?? a cikkhez
 
Előadóművézet Sajtóanyagok
Irodalom Könyvsarok
Képzőművészet Kiadváyok
Filmművészet Fesztiválok
Tásadalom Ráday utca
Programajáló Pécs 2010
Pályázatok Enciklopédia
Paul Lendvainak
Lieber Paul, kedves Pali, Isten éltessen bis hundertzwanzig derűben, egészségben a számodra kedves és fontos személyek nyújtotta gute Gesellschaftban. (Lipovecz Ivántól)
[ Archívum ]
[ Keresés ]
Hofi Best Of

X. BÁBU Fesztivál

Bach-versenyművek a Capella Savariától

Emlékezzünk együtt Kara Tündére!

Vitáktól zajos forró fesztivált zárt Velence

Jubilál a Szebeni Műhely

70 éves a bábjátszás Békéscsabán

Magyar nap a Velencei Filmfesztiválon

Születésnapi levél - Paul Lendvainak

A 76. Velencei Filmfesztiválon fókuszban a szerzői film

2019 augusztus 20-i kitüntetések

Halasi Imre a Barlangszínházban rendez

Születésnapi levél - Fekete Péternek

Pataki András - A mű örök mementó

Az idei trieszti Sci+Fi filmfesztiválon minden elképzelhető

Füst a szemben

A 88. utca fogjai

A revizor

Mégis, kinek az élete

Romlás

Kaukázusi krétakör

A szecsuáni jó ember

Vihar

Dogville

Szép nyári nap

Ördögök

Hű, de messze van Petuski!

Nyári kalandok

Csákányi - Kulka

Idill

ISMERI?
[ Ki kicsoda játék ]
275 portré
cikkek
galéria
Keresés
Terasz 2002-2006
Terasz 2001-2002
 
 
 
 
Film
Adatbázisok - Amatőr - Digitális film - Filmek időrendi sorrendben - Filmek kategóriák szerint - Filmfesztiválok és díjak - Filmkészítés, filmforgalmazás - Független film - Klasszikus filmek, filmklasszikusok - Média - Mozik, moziműsor - Multimédia - Oktatás, filmtörténet - Online vásárlás - Rendezők - Szervezetek - Színészek, színésznők - Toplisták, filmelőzetesek - TV-csatornák, videotékák

Fotózás
A nap fotója - Analóg fényképezőgépek - Boltok, használtcikkek, szolgáltatások - Digitális Fényképezőgépek - Elmélet - Hírek - Múzeumok, kiállítások - Nyomtatók - Online galériák, portfoliók - Pályázatok - Szkenner - Tartozékok - Témák, zsánerek - Weblapok, magazinok

  Irodalom
A századforduló irodalma - Antik irodalom - Antikváriumok - Barokk - Bevezető - Érettségi tételek gyűjteménye - Felvilágosodás - Gyermek- és ifjúsági irodalom - Irodalmi újságok és folyóiratok - Irodalmidi díjak, egyesületek, szervezetek - Irodalomtörténet és irodalomtudomány - Klasszicizmus - Kortárs magyar irodalom - Kortárs világirodalom - Könyvesboltok - Könyvkiadók - Könyvtárak - Középkor - Nemzetek irodalma - Realizmus - Reneszánsz - Romantika - Szimbolizmus - Szórakoztató irodalom - Tematikus gyűjtemények - XX. századi magyar irodalom - XX. századi világirodalom

Művészet, építészet
Alkotások - Alkotók - Dokumentumok - Gyűjtemények - Információk - Kiadványok - Korok, stílusok - Technikák - Üzlet

  Színház
Budapesti színházak - Határon túli magyar színházak - Mozgás- és Táncszínházak - Színészek weboldalai - Színházi oldalak - Vidéki színházak

Tánc
Elmélet, szakirodalom - Előadások, táborok, fesztiválok - Koreográfusok, vezetők - Külföldi táncos oldalak - Magyar táncoldalak - Tánc csoportok, együttesek, társulatok - Tánc fajták - Táncházak - Tánckellékek, jelmezkölcsönzés, tervezők - Táncművészeti folyóiratok - Táncoktatás - Táncos filmek - Táncos képviseletek - Táncosok, tánctanárok - Táncpartner kereső - Táncversenyek, ranglisták

Zene
Dalszövegek - Filmzene - Komolyzene - Koncertek - Könnyűzene - Lemezforgalmazás - Mp3 - Népzene - Slágerlisták - Zenei média

 
 
  © 2006 - Terasz Kiadó Kft. [ Impresszum ] [ Médiaajánlat ]