December 6-án lesz 75 éves, mennyire érzi megelőlegezett ajándéknak ezt a kötetet? Az utóbbi huszonöt évben, a kerek évfordulóimon mindig megjelent egy-egy verseskötetem: 50 éves koromban a Hóból a lábnyom című válogatott és új verseket tartalmazó kötet, 60 évesen a 243 szonettből álló Három az ötödiken c. verseskötet, 70 évesen az összegyűjtött verseimet adta ki, Platón benéz az ablakon címmel a Magvető Kiadó. Azóta megint eltelt öt év. Nincs leírva a könyvben, hogy hány éves vagyok, de aki kicsit ismer, az mindjárt rájön, hogy miért 3x25 vers szerepel a Pénteken vasárnap című könyvemben. Az elmúlt 30 évben általában háromévenként jelentek meg az új versesköteteim, az utolsó, a Hangyák vonulnak 2007-ben, tehát ha úgy vesszük, eszerint is ideje volt, hogy új kötettel jelentkezzek. Ezeket az új verseket lehet Őszikéknek nevezni Arany János versei után? Lehet, miképpen a Hangyák vonulnak-ot is lehetett már. Azok a versek is, s ezek is végső soron és elsősorban a megöregedés, az öregség élményéről szólnak. De amíg a Hangyák… hosszú szabad versekből állt össze, a mostaniak rímesek és rövidek mind, s képi és asszociációs áttételeikkel is inkább a korábbi szonettjeimhez és háromkáimhoz (bertóki haikuk – a szerk.) hasonlítanak. Pillanatkáknak hívom őket. Nemcsak Aranynak voltak öregségversei, hanem Csorba Győzőnek is, Szabó Lőrincnek , Kálnoky Lászlónak és Illyés Gyulának is, s persze, mind a maguk módján öregedtek és írták meg az elmúlás folyamatát, döbbenetét. Nem is beszélve Határ Győzőről, aki 90 éves kora felett, Arany őszikéire utalva, már Télikék-et írt.

Bertók László 2010. szeptember 30-án, a pécsi kötetbemutatón

Az új kötet versei majdnem szonettek, csupa szabályos 12 soros vers található a kötetben. Ez milyen forma? Nem szonettek, mert a szonettek 14 sorosak, és egyéb szabályok is kötik őket. A feszességük persze, hasonló. A Hangyák vonulnak c. kötetemben, a hosszúkákban szinonimákkal, kérdőjelekkel, felkiáltójelekkel lassan, tétovázva emelkedtek föl, lettek verssé az öregség gondjai, meglepetései, mosolyai. A Pénteken vasárnap-ban rímekbe, rövid sorokba sűrítve, egy képben, egy sorban, egy gondolatban, legtöbbször már a vers elején ott van minden, mintha egy pillanatot merevítenék ki. Kiderült, hogy nem tudok meglenni kötött versformák nélkül. A szonett írást is nehezen tudtam abbahagyni, hiába határoztam el, a gyűjteményes szonett kötetem után is írtam még néhány ciklusnyit. Aztán pedig, a Deszkatavasz, a Februári kés és a Valahol valami c. köteteim, a szabadversek, prózaversek írása közben egyszer csak megint előkerültek a kötött formák. Az első pillanatkákat 2002 őszén írtam. Kezdetben kettesével jelentette meg őket, mint régi-új verseket. Mi a régi bennük, s mi az új? S miből születtek meg? A régi a szonetteket idéző rímes forma, az új pedig az, hogy új élményekből, főként az öregség élményéből lettek. Én mindig azt írom, amit élek. Nem határozom el előre, hogy mit írok. Egyszer csak felbukkan egy forma, és néha évekig abban alakulnak, születnek meg a versek. Egy pillanat, egy érzés, egy gondolat, egy ötlet… Ezek indítják meg bennem a verseket. Lehetnek személyes érzések, a vénségből, a nyavalyákból következők, lehetnek tűnődések arról, hogy miért vagyunk a világon, s ha már egyszer itt vagyunk, mit hogyan kellene tennünk, hogy emberhez méltóan éljünk, és fejezzük be az életet. Ez szerintem minden igazi kötészet elsőrangú mozgatója és lényege mindig. Mennyire ír még a közéletre reagáló szövegeket? Hallgatok rádiót, nézek tévét, olvasok újságot, s néha egy-egy hírből, az általa keltett érzésből, gondolatból indul el a vers. De ez nem feltétlenül vagy feltűnően látszik meg rajta. Nem direkten, hanem áttételesen reagál a vers arra, ami a világban vagy kis hazánkban zajlik. Az általános és az örök emberi értékek és viszonylatok tükrében néha nevetségesek, elkeserítőek, bosszantóak, de lehetnek biztatóak, reményt keltőek is a pillanat ingerei, történései. Amiből aztán a ritmus, a rím, a költemény megszületik. A kötetben időrendi sorrendben szerepelnek a versek, mégsem tűnnek vershalmaznak. Időrendben is lehetséges kötetkompozíciót alkotni? Én is csodálkoztam, amikor elkezdtem összeállítani a hét év alatt született darabokat, de a kötet eljut valahonnan valahová, anélkül, hogy a sorrenden valamit is változtattam volna. Az első versben arról van szó, hogy az ember egy szakadékon keresztül is, mindenképpen oda akar érni valahová. Az utolsó versben pedig eltűnődik és belátja, hogy „esélye nincs”, s mégis, újra próbálkozik. Nem adja fel, elfoglalja magát, sőt, néha úgy érzi, érezheti, mintha azért menne a vonat, mert ő húzza. Ő is húzza még. Az ember addig él, amíg tesz-vesz, értelmet, célt lát a cselekvésben, a költő addig, amíg írni tud. Akkor is, ha a testi-lelki megpróbáltatásait, megaláztatásait, reményeit, mulandó győzelmeit, az őszikéit, a pillanatkáit írja.

Bertók László és Lázár Balázs a pécsi kötetbemutatón

Több nyilatkozatában mondta azt, hogy a vers első két sorát ajándékba kapja. Ezt még ma is így érzi? Igen, az a jó, ha az első sort, vagy első két sort valahonnan megkapom. Ez valószínűleg egy hangulatból, érzésből vagy egy gondolatból jön, olyasmi, ami esetleg már napok óta jár a fejemben, aztán egyszerre kipattan, teret és időt követel magának. Egy erős, kemény sor vagy kép, ami megfog és nem enged. Aztán már csak meg kell írni a verset. Ilyen egyszerű (B. L. nevet – a szerk.). Ezt az egy-két sort megkapni, ez a legfontosabb, ha ez nincs, akkor nem is érdemes verset elkezdeni. Néha éjjel is, ha felébredek és nem tudok visszaaludni, eszembe jutnak ilyen sorok. Felkelek s leírom, hogy el ne felejtsem reggelig.