Az actuális – o pardon – aktuális szám címlapján Básti Juli látható az Ármány és szerelem című előadásban, egy kitűnő Szkárossy Zsuzsa fotón. A színházat szerető reménybeli vásárló – amennyiben látja az újságosnál – biztosan „rákattan”. De vajon látja-e, ebben az egyre szaporodó lapdömpingben? A halmozottan hátrányos helyzetű kultúra fogyasztó vajon érdeklődik-e egyáltalán a színház-kritika iránt? Az a tény, hogy 18 éves lett a Criticai Lapok azt igazolja, hogy van rá kereslet. A megváltozott világban egyre nehezebbé válik megbízható információt találni az előadásokról. A Lapok erénye, hogy megpróbál „felnevelni” egy fiatal új kritikus nemzedéket, kitekint a határon túli magyarnyelvű színházak munkájára, és számos esetben több véleményt is közöl egy-egy produkcióról.

Szűcs Katalin főszerkesztő a beszélgetésen felidézte a lapindítást, amely egy Országos Színházi Találkozón, Szolnokon történt. Idézünk az első számból, amely 1992. október 1-én jelent meg. Elöljáró beszéd (…) A lap, amelytől a címet kölcsönöztük, mindössze egyetlen számot ért meg Brassai Sámuel szerkesztésében, 1855-ben. Hogy nem ezt a hala(n)dó hagyományt szeretnénk folytatni, mi sem bizonyíja jobban, mint hogy immár másodszor jelenik meg a – ha úgy tetszik – újra indított Critikai Lapok, még ha e példány (a próbaszámot követve) az egyes számot viseli is. Kísérletet Brassai előtt és után is tettek az esztétikai értékteremtés, értékőrzés ilyetén elősegítésére – 1831-ben Bajza, 1862-ben pedig Riedl Szende -, ám ezek a Kritikai Lapok sem voltak hosszú életűek. Talán mert a műbírálat sem az a műfaj, amely képes eltartani önmagát. Ennyi rossz ómen után miért vágtunk bele mégis? Mert hisszük: egy piacorientált, az eladhatóságot mindenekelőtt tisztelő társadalomban nagyobb szükség van az anyagiakra – legalább is rövid távon – nem konvertálható értékek felmutatására, védelmére, mint valaha. Egyáltalán arra, hogy ez a másfajta értékrend létezhessen, működjön, hasson. (…)