Az Eötvös Collegium tagjaként a Pázmány Péter Tudományegyetemen 1942-ben szerzett magyar-francia szakon diplomát, majd a következő évben doktorált is. Ezt követően a Genfi Egyetemen tanult. Hazatérve a Külügyminisztériumban vállalt munkát, rövid ideig az MTA Titkárságán, az Oktatási Minisztériumban és a Magyar Írószövetségben is dolgozott. 1953-55 között a Szépirodalmi Kiadó, 1963-66-ban a Corvina Kiadó irodalmi vezetője. Kandidátusi fokozatot 1953-ban szerzett, 1963-ban lett – az Irodalomtudományi Intézet kutatójaként – az irodalomtudomány doktora. 1973-ban az Akadémialevelező-, 1982-ben pedig rendes tagjává választották. A felsőoktatásban első professzori állása –1966-69 között – az ELTE 20. századi magyar irodalomtörténeti tanszékén volt, ezt követően három évig Párizsban a Sorbonne vendégtanára. Hazatérve az ELTE Világirodalmi tanszékén kap tanszékvezetői megbízást (1971-86). Eközben 1978-79-ben betölti a Nemzeti Színház igazgatói posztját is. 1990-96 között a Petőfi Irodalmi Múzeum kutatóprofesszoraként működött. Kultúrdiplomáciai munkássága is igen jelentős. 1985-88 között Párizsban UNESCO nagykövet, 1973-tól az Európai Tudományos és Művészeti Akadémia tagja, 1985-től alelnöke, 1988-tól a Művészeti és Tudományos Világakadémia (WAAS) tagja, s a Magyar PEN Club alelnökeként is működött. Tudományos munkássága középpontjában a drámairodalom, valamint a 18. századi francia irodalom és a 20. századi magyar irodalom állt. Számos könyve közül csak néhányat említve: 1943-ban jelent meg A francia klasszikus dráma fogadtatása Magyarországon című munkája, 1953-ban Móricz Zsigmondról, 1964-ben Szabó Dezsőről adott közre monográfiát, a „libertinage” mozgalomról pedig Libertinage et Révolution címmel 1976-ban, Párizsban jelent meg kötete. Utolsó tanulmánykötetét (Határkő) 1996-ban vehettük kézhez. Temetésről később intézkednek. Forrás: mta.hu