Írók a teraszon [ irok.terasz.hu ] Sakkportál [ sakk.terasz.hu ] Kertészeti portál [ www.kertpont.hu ] Gokart Magazin [ www.gokartmagazin.hu ]

Finito
[ Örkény Színház ]
fotó Bálint F Gyula
 
Dátum: 2019. október 19. szombat    Mai névnap(ok): Nándor a - a - a
Születőben a barokk színház
Másfél hónapja ismét javában folyik a munka a Gödöllői Királyi Kastélyban: a Rudolf-szárnyon ugyanis a kuriózumnak számító barokk színház kialakítása elkezdődött – tudta meg a Terasz. A Magyarországon egyedülálló színház teljes rekonstrukciója 1,3 milliárd forintba kerül, amelyet a kormány biztosít, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma pedig vállalta ennek visszafizetését. A színház műszaki átadása várhatóan 2003 májusára tehető.

Néhány szereplős zenés barokk darabokat láthat majd a Gödöllői Királyi Kastély színházának leendő közönsége. A teátrum művészeti koncepciójának megtervezésén már dolgoznak a szakemberek, egyre azonban feltétlenül vigyáznak: a barokk korszak stílusjegyeitől semmiképpen vagy csak nagyon minimálisan térnek el.
A világ legrégebbi, 1680-ban épült, tökéletes állapotban fennmaradt barokk kőszínháza Csehországban található, amely teljesen eredeti formájában csodálható meg.
Mint Körösvölgyi László, a Gödöllői Királyi Kastély Kht. igazgatója a Terasznak elmondta: míg Csehországban az ottani színház múzeumi funkciót tölt be, és biztonsági okokból naponta mindössze 40 látogató tekintheti meg, addig Gödöllőn – jövőre már - élő színházként működik, és akár konferenciák vagy miniszterelnökök majdani találkozóhelyéül is szolgálhat.
A 95 főt befogadó teátrum művészeti terveinek összeállításában egyébként a csehországi barokk színház munkatársai is segítenek.

 

Egy évvel ezelőtt már az asztalon hevertek a KÖZTI Rt. és a VÁTI Kht. építési tervei, a munkálatokhoz szükséges összeg azonban csak idén állt rendelkezésre.
A kormány biztosítja az 1,3 milliárd forintot, amelynek visszafizetését és kamatterheit a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztérium költségvetéséből különítik el. A leendő színházat 95 férőhelyesre tervezték, a Grassalkovich Antal herceg által 1780 körül létesített kastélyszínház hiteles műemléki és színpadtechnikai rekonstrukciójaként.
Mélyépítési technológiával utólag építették be az alapokat egy meglévő épület alá.
A korabeli barokk színház ugyanis nem rendelkezett háttérintézményekkel, tehát a színpadra echós szekérről hordták be a díszleteket, és a színészek szintén ezen öltözködtek.
Ma már természetesen elképzelhetetlen egy színház, öltözők és jelmeztár nélkül mert a történelmi épület jellegén, képén nem akartak változtatni, ezért ezeket a helyiségeket a föld alá tervezték– felelte érdeklődésünkre dr. Máté Zsolt építész, a barokk színház felelős tervezője.

 

A rekonstrukció következő lépéseként a falszerkezetet vasbetonnal, gerendával, pillérekkel megerősítik, és a kiegyezés után átépített, szobákra osztott nézőteret és színpadot visszaállítják eredeti állapotukra.
A régi idők hangulatát idézik majd a falak festékrétege alatt megtalált több száz éves freskók is. A barokk színház előadásai az élő hangra alapultak, hangosításról és egyéb technikáról még nem beszélhetünk – fejtegeti dr. Máté Zsolt.
Az akkori fénytechnika a gyertya és a mécsesek által teremtett világításban merült ki. A mai színházba járó azonban ennél sokkal többre vágyik, ezért a fény és hangtechnikát egyaránt a modernkor igényeihez igazítják.

 

A világítás az eredeti fényhatást imitálja majd, és korszerűvé varázsolják a hangtechnikai feltételeket is, ügyelve arra, hogy az élő hatást fokozzák – hangsúlyozta az építész. Az anno kézzel és kötéllel mozgatott fából készült szerkezetek, szcenikai berendezések elektronikusan vezérelhetők lesznek. Máté Zsolt véleménye szerint külön érdekesség lesz tehát ezek korhű rekonstrukciója, a közönség pedig az előadások után megtekintheti majd ezeket a múzeumi érdekességeket.
A kastély parkjának kicsiny részét jelenti a leendő teátrum kertje, amely, ha minden igaz, Erzsébet királyné korát idézi majd.

[ Szilágyi Katalin ] 2002-09-17 00:00:00
Cikk nyomtat?a Cikk elk?d?e e-mailbe Hozz?z?? a cikkhez
 
Előadóművézet Sajtóanyagok
Irodalom Könyvsarok
Képzőművészet Kiadváyok
Filmművészet Fesztiválok
Tásadalom Ráday utca
Programajáló Pécs 2010
Pályázatok Enciklopédia
Paul Lendvainak
Lieber Paul, kedves Pali, Isten éltessen bis hundertzwanzig derűben, egészségben a számodra kedves és fontos személyek nyújtotta gute Gesellschaftban. (Lipovecz Ivántól)
[ Archívum ]
[ Keresés ]
X. BÁBU Fesztivál

Bach-versenyművek a Capella Savariától

Emlékezzünk együtt Kara Tündére!

Vitáktól zajos forró fesztivált zárt Velence

Jubilál a Szebeni Műhely

70 éves a bábjátszás Békéscsabán

Magyar nap a Velencei Filmfesztiválon

Születésnapi levél - Paul Lendvainak

A 76. Velencei Filmfesztiválon fókuszban a szerzői film

2019 augusztus 20-i kitüntetések

Halasi Imre a Barlangszínházban rendez

Születésnapi levél - Fekete Péternek

Pataki András - A mű örök mementó

Az idei trieszti Sci+Fi filmfesztiválon minden elképzelhető

Közönség-díjas lett Triesztben a Lajkó – cigány az űrben

Füst a szemben

A 88. utca fogjai

A revizor

Mégis, kinek az élete

Romlás

Kaukázusi krétakör

A szecsuáni jó ember

Vihar

Dogville

Szép nyári nap

Ördögök

Hű, de messze van Petuski!

Nyári kalandok

Csákányi - Kulka

Idill

ISMERI?
[ Ki kicsoda játék ]
275 portré
cikkek
galéria
Keresés
Terasz 2002-2006
Terasz 2001-2002
 
 
 
 
Film
Adatbázisok - Amatőr - Digitális film - Filmek időrendi sorrendben - Filmek kategóriák szerint - Filmfesztiválok és díjak - Filmkészítés, filmforgalmazás - Független film - Klasszikus filmek, filmklasszikusok - Média - Mozik, moziműsor - Multimédia - Oktatás, filmtörténet - Online vásárlás - Rendezők - Szervezetek - Színészek, színésznők - Toplisták, filmelőzetesek - TV-csatornák, videotékák

Fotózás
A nap fotója - Analóg fényképezőgépek - Boltok, használtcikkek, szolgáltatások - Digitális Fényképezőgépek - Elmélet - Hírek - Múzeumok, kiállítások - Nyomtatók - Online galériák, portfoliók - Pályázatok - Szkenner - Tartozékok - Témák, zsánerek - Weblapok, magazinok

  Irodalom
A századforduló irodalma - Antik irodalom - Antikváriumok - Barokk - Bevezető - Érettségi tételek gyűjteménye - Felvilágosodás - Gyermek- és ifjúsági irodalom - Irodalmi újságok és folyóiratok - Irodalmidi díjak, egyesületek, szervezetek - Irodalomtörténet és irodalomtudomány - Klasszicizmus - Kortárs magyar irodalom - Kortárs világirodalom - Könyvesboltok - Könyvkiadók - Könyvtárak - Középkor - Nemzetek irodalma - Realizmus - Reneszánsz - Romantika - Szimbolizmus - Szórakoztató irodalom - Tematikus gyűjtemények - XX. századi magyar irodalom - XX. századi világirodalom

Művészet, építészet
Alkotások - Alkotók - Dokumentumok - Gyűjtemények - Információk - Kiadványok - Korok, stílusok - Technikák - Üzlet

  Színház
Budapesti színházak - Határon túli magyar színházak - Mozgás- és Táncszínházak - Színészek weboldalai - Színházi oldalak - Vidéki színházak

Tánc
Elmélet, szakirodalom - Előadások, táborok, fesztiválok - Koreográfusok, vezetők - Külföldi táncos oldalak - Magyar táncoldalak - Tánc csoportok, együttesek, társulatok - Tánc fajták - Táncházak - Tánckellékek, jelmezkölcsönzés, tervezők - Táncművészeti folyóiratok - Táncoktatás - Táncos filmek - Táncos képviseletek - Táncosok, tánctanárok - Táncpartner kereső - Táncversenyek, ranglisták

Zene
Dalszövegek - Filmzene - Komolyzene - Koncertek - Könnyűzene - Lemezforgalmazás - Mp3 - Népzene - Slágerlisták - Zenei média

 
 
  © 2006 - Terasz Kiadó Kft. [ Impresszum ] [ Médiaajánlat ]