Írók a teraszon [ irok.terasz.hu ] Sakkportál [ sakk.terasz.hu ] Kertészeti portál [ www.kertpont.hu ] Gokart Magazin [ www.gokartmagazin.hu ]

Pre-Actio
[ Trafó ]
fotó Bálint F Gyula
 
Dátum: 2020. február 21. péntek    Mai névnap(ok): Bódog, Eleonóra a - a - a
A Kán alattvalói
Csingiz Ajtmatov: Dzsingisz kán fehér fellege
Ajtmatov életműve szempontjából nézve, ha rövid időre is, de visszatért „kis” történeteihez. Sajnos kissé aránytalanul és érzelgősen foglalta mesébe, ugyanazt, amit korábbi műveiben már árnyaltabban összefoglalt: a sztálinizmust.

Szerény könyvet tartok kezemben, nagyzolhatnék: ritka kincset. Szegényes külső, halkan a könyvesboltokba lopódzó novelladuó. Félve bujkál, a kispolcra kapaszkodva, mert csak ott talál helyet, nehogy megszólják a goromba hangok: szovjet író új írása! Pedig nem. Kirgiz író százharminc oldala mindössze, messzi világ, híres regélője, arrafelé akinnak hívják, milyen „vicces”, hogy itt szovjetnek. Persze mert itt globalizmus van, ott még nem. A termékeny massza, amit tömegnek hívnak, arrafelé inkább elszórt egyéniségek még. Közösségekben, aulokban élő lovasnomádok, akik a munka mellett kedvenc eposzukat regélik, a Csodaszarvashoz hasonló Manaszt. Versek és mesék világa az övék. Vallásuk is más: renitens módon keverik a sámánizmust az iszlámmal. „Ázsia Svájca”, szokták mondani, pedig alig van az, ami modern, azt is „Acél úr” vitte oda, aki itt Dzsingisz kán. De ne ugorjunk előre.

 

Csingiz Torekulovics Ajtmatov, kirgiz író, bemutatása szükséges. Hogy miért? Mert a borítón olvasható ajánló keserűsége igaz: Ajtmatov csillagozott író, méghozzá vörös. Pont. Nincs mese, függetlenül, hogy egy-két kivételtől eltekintve kirgizül ír, a kommunizmus legfőbb kritikusa, a demokrácia híve, bűne az, hogy onnan jött. 1928-ban született Kirgízia északnyugati csücskében, Sekerben. A papa kirgiz, az anyuka tatár. Gyorsan megüli a poroszkalovat, hogy orosz iskolába vágtázzon, de az ősi énekeket és legendákat is magába szívja. Apja közben keményen agitál, keresi az új eszme híveit, fáradozását a Párt szokásos módon honorálja: kivégzi. A fiatal Ajtmatov írástudó lévén gyorsan a falu vezetőségébe kerül, majd állatorvosit és mezőgazdasági iskolát végez, végül ’56-ban beiratkozik a Gorkij Irodalmi Akadémiára. Tudósító, folyóirat szerkesztő. ’58-ban írja a Dzsamila szerelme című kisregényét. Egy csapásra híres lesz, francia fordítója Aragon az egekig magasztalja („minden idő legszebb szerelmes története”). Aztán jönnek az újabbak: Első tanító (1962), A versenyló halála (1966), Fehér hajó (1970) ; jobban fogytak a cukornál is. Ezzel együtt a plecsnik is, ilyen-olyan, szokásosan, dekorálják az írót, mint a karácsonyfa, hogy aztán felküldhessék a „miniszterhez” (a Legfelsőbb Tanácsba); így ment ez akkor. Megírja a kirgiz nyelvtankönyvet és megszervezi hazája filmgyártását is. A rendszerváltás óta nagykövet Brüsszelben, mert a politika se áll távol tőle.

 

Szocialista, de nem kommunista. Demokrácia párti, csendes antiglobalista. Ítélete mégis, hogy húsz éve nem fordították magyarra. Nem szeretnék túl színpadias lenni. Eme új kétszálas csokor is régi, majd’ harminc éve nem érkezett meg hozzánk, máshol már a kánon része, itthon elfelejtett. Aki az orosz irodalmat kutatja ismeri, aki olvassa várja… Mostanáig.

Újra visszanyargalhatunk a kirgiz pusztákra, hódítók sztyeppéire, hogy Ajtmatov akin, mint nagy regélő, mesébe oltsa a történelmet. A Mire a madarak visszatérnek az első,- mondák láncolatában a kirgizek múltja kel benne életre. A parabola itt nem archaizáló, hanem nyelv, eszköz, amellyel magát a kultúráját tartja életben. A kirgizeknél a művészet és tudás szóbeli, ezért könnyen úgy tűnhet, főleg a másfajta szövegekhez szokott olvasónak, hogy dagályos és giccses ez a kulturális fogalmakkal megspékelt mese. Pedig, ahelyett, hogy sarokba hajítanánk érzelgőségével, inkább „lépjünk” közelebb hozzá.

Az író e könyvében teljes manaszcsíkké (a Manaszt, a kirgiz hőseposzt regélő férfivá) válik. Mesék, történetek tudósává, amit csak ő mondhat el, ő értethet meg. Sajnos kissé fel is magasztalja magát; utóbbi könyveiben azt hiszi több pennával is tudd bánni,- egy ügyben inkább téved. Dramaturgiai kitérőit, bonyolított történetszálait nem sikerül eredményesen összefűznie. Szerencsére itt az új novellákban ez alig látszik.

A két elbeszélés súlypontja, a család és különösen a gyermek, mint legszentebb kötelék. A kisebbik testvér hirtelen halála miatt nagy útra, a temetésre indul a közösség. Otthon marad a jurtaács, aki fiának történeteket kezd mesélni. Megidéződnek a csaták és háborúk, ahol még a pusztulás is győzelemmel párosul. Történetei közben álmot lát, majd hirtelen szívéhez kap és rájön neki is eljött az utolsó órája.

A Mire a madarak visszatérnek olvasása közben szembetűnik a szurkáló hasonlóság, az író korábbi Tengerparton futó tarka kutya (1978) című kisregényének szüzséjével, amely az Ohotszki-tenger partján élő kis család tragikus halászatáról szól. Ez utóbbiban a nagyapa és az apa is feláldozza magát, hogy fia, aki családjuk és életük értelme megmenekülhessen a fagyhaláltól. Elmúlás és újjászületés körforgása fejeződik ki a család szimbolikus közösségében. Ezt a gondolati szálat markolja meg az új történet is, bár itt inkább a hitvallás kerül előtérbe. Különösen érezhető ez az utánérzés a didaktikus befejezésben. Míg a Tengerparton…-ban a gyermek volt az, aki az életet tovább vitte, itt emellett a nyelv, ami az újjászületést teljessé teszi. „Attól boldog az ember, hogy a világot megismeri, s nyomot hagy maga után, - mondja Szengirbáj, a haldokló jurtaács, amíg ember él a földön, a szárnyaló gondolat sosem pihen. ” Ajtmatov a nyelvben találja meg az életben tartó erőt, a gondolatot, az emberek és népek velejét. Erős, kissé érzelgős példázatában az élet értelmének kulturális létét feszegeti: a gondolat és a lét/ nyelv, amely „közvetítő” lehet természet és ember között. Az ehhez hasonló nagy szavak sajnos harsányak lesznek egy ilyen kis novellában, de sebaj „eltanítgat” minket, olvasókat az antropológiai közeg.

 

A konzervatívabb torkokon valószínűleg gyorsabban lecsúszó mű nem nagyon tartogat titkokat. Ajtmatov erősen túldíszíti történetét a mesék és álmok katyvaszával, a kirgiz kulturális közeg részletes, ám egy kissé papírízű ismertetésével. A tengerparton… erős gondolati és kamaratörténeti közegét szentimentális antropológiai elmélkedésre váltja, amely már az egzotikum közhelyét viseli. Következtetéseiben az ember és a természet ütközése tárul elénk: a halál „legyőzését”, a nyelv segítségével, kultúra átmentésével. Természeti törvényekről beszél, amelynek áthágásához ez az egyetlen, isteneknek is tetsző dac. Ám ezt nem lehet akárhogy.

A novellakettős második, terjedelmesebb címadó elbeszélése, a Dzsingisz kán fehér fellege, már erről a határátlépésről szól. Ha az ember nem ismerve saját korlátait, istenként veri a mellét népe előtt, könnyen „csalódhat”. Korábban királyok, manapság diktátorok akartak ellenállni a halálnak, hiába. Ajtmatov írásában érezhető a természet iránti alázatos megközelítés, de a történet nem áll a giccsesen túlzó, zagyva ökologikus és allegorikus természetvédelmi kiáltványok közé. Mégis folytatás, vagy inkább előzmény ez. Az évszázadnál hosszabb egy nap (1980) elveszett fejezete, amelyben a szerző Abutalip halálát meséli el. Az eredeti regény hosszú és bonyolult, néhol dagályos, több szálon futó nagyregény volt. Az elhíresült mankurt (értelmétől megfosztott ember) legendája, egy jelképes temetési menettel, valamint a közhelyes és demonstratív sci-fi szállal egy elbeszélői térben ötvöződött. Univerzális következetései, ítéletet mondanak egy olyan világ felett, amely elveszíti múltját (identitását). A „múlt nélkül nincs jövő” szócséplése helyett kiüresedett, értelmétől és érzelmeitől megfosztott mankurt társadalmat víziónál. Az író bukása az, hogy nem vette észre, ő a gazdag, de kis történetek művésze volt, aki monumentális agitkájával, ugyan értékes, de „túl nagyra kelt lágytésztát gyúrt egybe”.

Az Évszázadnál… temetési menetében idéződik fel az ötvenes évek korszaka, a hely, az allegorikus, szinte szakrális zóna Szári-Özek (Sárga-völgy) kitérőállomása, ahol „csak” elrobogtak a vonatok. Hiába, mert a kéz ide is elnyúlt és megfogta azokat, akik nem az új „Istennek” engedelmeskedtek. Abutalip is ilyen volt, aki lejegyezte a régi legendákat, köztük a mankurtot is. Kémkedésért letartozatják. A Dzsingisz kán fehér fellege az ő története. S, mint ahogy sajnos a folytatásokban lenni szokott, a szerző magát másolva, hasonló dramaturgiai bontásra szánja el magát, mint korábban. Ugyanúgy, ahogy a mankurt mese az előző regényben, úgy most Erdene és Douglang, a két szerelmes tragikus legendája lesz a kis novella belső története, kerete.

Ajtmatov nyomasztó, filmszerű felütéssel kezd, helyszíne fokozatosan csúszik Szári-Özekről, a raboskodó Abutalipra. A börtönablaknak két oldala van: a bezárt táj és ember allegorikus szála fonódik össze. Más, mint a társnovella kissé romantikus bevezetése. A halál nem egyszerűen csak döbbenet, hanem idegtépő, fenyegető kínzás, trancsírozó fájdalom, amelynek elviselése Abutalipot még támadásra is ingerli. Ajtmatov itt álomképpel fejezi ki az első erkölcsi támpontját, gondolati ívét, amely az első novellának is az építőköve volt: ”…a természet ősi rendje abban enyészik el, hogy felnevelik gyermekeiket.”

Abutalip kissé értetlenül áll világa előtt, ami azért ítéli el, mert bűnt sem követett el. Alakja közel áll Az első tanító katonájához, aki szintén a meséket akarta valósággá változtatni (Mi ragyailjsz, stobi szkazku szgyelaty bilju – Azért születtünk, hogy a mesét valóssággá tegyük; szovjet-kommunista ének), s a rendszer áldozatává vált. Abutalipot most összezúzza, az új isten, Sztálin, mindazzal, amiért élt. Fogvatartója Tangszikbaj-ulu, a generalisszimusz angyalának képzeli magát; felfelé törő, gonosz. Ajtmatov jellemei, mint általában a példázatbeszédek hősei, meglehetősen redukáltak. Főleg a negatív figurái, akik hatalommal rendelkeznek, de csak visszaélni tudnak vele (emlékezzünk A versenyló halálának kolhozvezetőjére). Tangszikbaj-ulu is ilyen, a szent hatalom kiszolgálója, őrzője, aki ha észreveszi, hogy nem teljesítik a „szentség” törvényét (ne ess fogságba, vagy öld meg magad), az a gyanússá válik számára. Munkája koholt perek felállítása és ezért olvassa a Halál a Szári-Özek síkságánt, Abutalip feljegyzett legendáját.

Itt indul a történet egyik belső regénye. A sötét úrként megjelenő Dzsingisz kán az élet törvényébe avatkozik bele. Kivívja az istenük haragját, aki eddig áldásos fehér felhővel kísérte el hódításain. A nagykán nyugat lerohanására készül, a gyors vonulás érdekében megtiltja a gyerekszületést kíséretében. Ám egyik századosa és annak szerelmese „megszegik” ezt a parancsot, gyermekük születik, amikor Szári-Özek fennsíkjára érkeznek. A nagykán, noha hasonlót ő is átélt, nem kegyelmezz és megöli a szerelmeseket, de egyúttal saját magára is kimondja a halálos ítéletet. Felhője, az isteni áldás elpártol tőle, ami miatt rövid időn belül meghal. Ajtmatov műveiben fordulópont a „csoda” különös megjelenése, amely a természet helyett (mint korábbi műveiben) mond nemet a tilalomra. Az újdonsült dadának, aki még sosem szült, tej fakad emlőiből és táplálja az árván maradt csöppséget. A fehér felleg már a gyermekhez pártolt…

A befejező részben visszatérünk Abutaliphoz. Az író végletekig leegyszerűsíti a képletet, amikor Tangszikbaj-ulu szájába adja a szovjet népről felállított ideát, amelyben összeolvad minden kisebb kultúra. Abutalipnak nem marad más, mint víziója családjáról és otthonáról, ami mellett épp elhalad börtönvonata. Orenburgba (Kazaksztán egykori fővárosába) érve mégis betartja az „isteni” parancsot, fogságából az öngyilkosságba menekül.

Ajtmatov történetében, mint ahogy a könyv meglehetősen furcsán személyeskedő utószavában és borítóján is árulkodik, édesapjának állít emléket. Meséje azonban sok helyen túlzó és ezt még az igen érdekes, élvezetes és értékes antropológiai szál sem tudja ellensúlyozni. Furcsa ez a szakralitás attól, aki a Vesztőhely (amelyet szintén édesapja pusztulásáról írt 1988-ban) című regényében materiális vallást hirdet. Ajtmatov látszólag teljesen elmerül a kirgiz mondavilág mesefolyamában, nem fél és nem is törődik a szirupossággal, amely helyenként sajnos elárasztja mondatait. Az ő célja mesét írni, saját világáról, amelyet a kommunizmus megtört. Míg az eredeti regény, Az évszázadnál hosszabb egy nap befejezésében pesszimista ítéletet alkotott, addig a Dzsingisz kán fehér fellegének vége sokkal több kilátást hordozz magában. Ajtmatov mintha átértelmezné az előzményt a „csoda” megjelenésével. Hogy miért ezt a kiutat javasolja nem tudni, de sajnos ez filozófiai fejtegetésnek túl lapos, válasznak túl egyszerű. A Dzsingisz kán…-ban a belső történet, a hadjárat mondája sem rejti azt a mély elgondolkodtató tartalmat, amelyet a mankurt legenda képviselt.

Ajtmatov életműve szempontjából nézve, ha rövid időre is, de visszatért „kis” történeteihez. Sajnos kissé aránytalanul és érzelgősen foglalta mesébe, ugyanazt, amit korábbi műveiben már árnyaltabban összefoglalt: a sztálinizmust. Az olvasó, aki megbocsátja ezt a hibát, elégedett lehet, hiszen ha belemerül ebbe a világba, még több tucatnyi hivatkozás ellenére is ismerősnek érezheti magát. Ez részben köszönhető az eredeti kirgizből fordító kitűnő néprajztudós, Somfai Kara Dávid szakszerű és precíz, méltatást igénylő munkájának is. Kár, hogy az utolsó oldalakat Budai úr ömlengős végszava halványítja el, jobban illett volna ide egy kisebb tanulmány, vagy életrajz az íróról. Reménykedjünk, hogy a megjelenés előtt álló Amikor a hegyek leomlanak (Örök mennyasszony) című új Ajtmatov regényből ezek már nem fognak hiányozni.

Csingiz Ajtmatov: Dzsingisz kán fehér fellege
Holnap kiadó, Bp. 2007; 2300Ft

[ Ritter György ] 2009-02-12 18:10:00
Cikk nyomtat?a Cikk elk?d?e e-mailbe Hozz?z?? a cikkhez
 
Előadóművézet Sajtóanyagok
Irodalom Könyvsarok
Képzőművészet Kiadváyok
Filmművészet Fesztiválok
Tásadalom Ráday utca
Programajáló Pécs 2010
Pályázatok Enciklopédia
Paul Lendvainak
Lieber Paul, kedves Pali, Isten éltessen bis hundertzwanzig derűben, egészségben a számodra kedves és fontos személyek nyújtotta gute Gesellschaftban. (Lipovecz Ivántól)
[ Archívum ]
[ Keresés ]
Hajós Trianoni Emléktúra

Gene Sharp - Diktatúrából demokráciába

Több mint százezer látogató

A kelet vonzásában

Rojkó Annamária - Prém Margit missziója

Elment a „La subretta Aniko”

Vég Kata - Mögöttes Én

Boldog Új Évet!

Boldog Ünnepeket!

Ivánka Csaba-díj 2019

AJÁNDÉK EZ A NAP

Jávorszky Béla Szilárd – Sebők János a MAGYAROCK története 2

Esti Kornél bárki lehet

Kocsis Zoltán -

Kozák Péter - Földiekkel játszók

Füst a szemben

A 88. utca fogjai

A revizor

Mégis, kinek az élete

Romlás

Kaukázusi krétakör

A szecsuáni jó ember

Vihar

Dogville

Szép nyári nap

Ördögök

Hű, de messze van Petuski!

Nyári kalandok

Csákányi - Kulka

Idill

ISMERI?
[ Ki kicsoda játék ]
275 portré
cikkek
galéria
Keresés
Terasz 2002-2006
Terasz 2001-2002
 
 
 
 
Film
Adatbázisok - Amatőr - Digitális film - Filmek időrendi sorrendben - Filmek kategóriák szerint - Filmfesztiválok és díjak - Filmkészítés, filmforgalmazás - Független film - Klasszikus filmek, filmklasszikusok - Média - Mozik, moziműsor - Multimédia - Oktatás, filmtörténet - Online vásárlás - Rendezők - Szervezetek - Színészek, színésznők - Toplisták, filmelőzetesek - TV-csatornák, videotékák

Fotózás
A nap fotója - Analóg fényképezőgépek - Boltok, használtcikkek, szolgáltatások - Digitális Fényképezőgépek - Elmélet - Hírek - Múzeumok, kiállítások - Nyomtatók - Online galériák, portfoliók - Pályázatok - Szkenner - Tartozékok - Témák, zsánerek - Weblapok, magazinok

  Irodalom
A századforduló irodalma - Antik irodalom - Antikváriumok - Barokk - Bevezető - Érettségi tételek gyűjteménye - Felvilágosodás - Gyermek- és ifjúsági irodalom - Irodalmi újságok és folyóiratok - Irodalmidi díjak, egyesületek, szervezetek - Irodalomtörténet és irodalomtudomány - Klasszicizmus - Kortárs magyar irodalom - Kortárs világirodalom - Könyvesboltok - Könyvkiadók - Könyvtárak - Középkor - Nemzetek irodalma - Realizmus - Reneszánsz - Romantika - Szimbolizmus - Szórakoztató irodalom - Tematikus gyűjtemények - XX. századi magyar irodalom - XX. századi világirodalom

Művészet, építészet
Alkotások - Alkotók - Dokumentumok - Gyűjtemények - Információk - Kiadványok - Korok, stílusok - Technikák - Üzlet

  Színház
Budapesti színházak - Határon túli magyar színházak - Mozgás- és Táncszínházak - Színészek weboldalai - Színházi oldalak - Vidéki színházak

Tánc
Elmélet, szakirodalom - Előadások, táborok, fesztiválok - Koreográfusok, vezetők - Külföldi táncos oldalak - Magyar táncoldalak - Tánc csoportok, együttesek, társulatok - Tánc fajták - Táncházak - Tánckellékek, jelmezkölcsönzés, tervezők - Táncművészeti folyóiratok - Táncoktatás - Táncos filmek - Táncos képviseletek - Táncosok, tánctanárok - Táncpartner kereső - Táncversenyek, ranglisták

Zene
Dalszövegek - Filmzene - Komolyzene - Koncertek - Könnyűzene - Lemezforgalmazás - Mp3 - Népzene - Slágerlisták - Zenei média

 
 
  © 2006 - Terasz Kiadó Kft. [ Impresszum ] [ Médiaajánlat ]