Írók a teraszon [ irok.terasz.hu ] Sakkportál [ sakk.terasz.hu ] Kertészeti portál [ www.kertpont.hu ] Gokart Magazin [ www.gokartmagazin.hu ]

Mu Terminál: Terminál B - Hudi László - performance
fotó Peti Péter
 
Dátum: 2021. január 28. csütörtök    Mai névnap(ok): Károly, Karola a - a - a
„Pécsi konferencia- és koncertközpont nyílt építészeti tervpályázat” nyertesei
Hiánypótló intézmény születhet az április 11-én kihirdetett első díjas építészeti pályamű megvalósításával. Az Európa Kulturális Fővárosa – Pécs, 2010” első kulcsprojektjének terve tehát készen áll, a megvalósítás szakasza ezután kezdődik. A „Pécsi konferencia- és koncertközpont nyílt építészeti tervpályázat” nyertes pályaművét Keller Ferenc (fotó) és társai készítették el.

A környezetbe való illeszkedés, az épület emblematikus építészeti megjelenítése, funkcionalitás és gazdaságosság: a négy szempont, amely alapján a bíráló bizottság értékelte a majd’ 50 beérkezett pályázatot. „A pályaművek mind rendkívül magas színvonalat képviselnek”, mondta Wágner Péter, a bíráló bizottság társelnöke. A zsűri a beérkezett tervek közül hatot (Tarnócky Tamás Attila, Mányi Dániel, Zoboki Gábor, Kistelegdi István és ifj. Kistelegdi István, Mórócz Tamás, Vasáros Zsolt pályaműve) megvételre ajánlott Pécs Megyei Jogú Önkormányzatának.
Kamarás Bálint III. díjban részesült magas színvonalú alaprajzainak és térszervezési javaslatainak köszönhetően.
A II. díjat Müller Mária és Kovács Andor nyerte el pályaművük egységével és magas színvonalú városépítészeti értékeivel.
A 15-ös számú egyedülállóan egységes és magas építészeti színvonalat képviselő terv egyöntetű tetszést aratott a bíráló bizottság körében, így az I. díjban részesítette Keller Ferenc és társai munkáját.

Keller Ferenc (fotó: Építész Fórum)
 
Pécs és a régió jelenleg nem rendelkezik korszerű hangversenyteremmel. Ahhoz, hogy 2010-ben európai színvonalon lehessen itt hangversenyt rendezni, szükséges, hogy egy új, minden szakmai követelménynek megfelelő, nagyszámú nézőt befogadni képes hangversenyterem épüljön meg, mely egyúttal a régió egyik kiemelkedő kulturális intézményévé válhatna. A most kihirdetett nyertes pályamű minden feltételnek megfelel ahhoz, hogy a megvalósuló épület elhelyezze Pécset – de legalábbis megalapozza helyét – Európa zenei térképén.

Az „Európa Kulturális Fővárosa – Pécs, 2010” program öt kulcsprojektje (a Zsolnay Kulturális Negyed, a Nagy Kiállítótér, a Regionális Könyvtár és Információközpont, a Zenei és Konferenciaközpont illetve a Közterek és parkok újjáélesztése) közül ez az első tervpályázat, melyben eredményt hirdettek.

2007-04-12 00:02:00
Cikk nyomtat?a Cikk elk?d?e e-mailbe Hozz?z?? a cikkhez
 
Előadóművézet Sajtóanyagok
Irodalom Könyvsarok
Képzőművészet Kiadváyok
Filmművészet Fesztiválok
Tásadalom Ráday utca
Programajáló Pécs 2010
Pályázatok Enciklopédia
Szakonyi Károlynak
Mindenek előtt: nem szép félrevezetni a világot! A Németh Lajos lehet, hogy nyolcvankilenc éves, de a Szakonyi Karcsiról senki nem hiszi el, hiába csináltatott magának jó pár éve ilyen szép ősz maszkot. (Kadelka Lászlótól)
[ Archívum ]
[ Keresés ]
Covid mentes Ünnepeket Kívánunk!

Wisinger István – Pulitzer

Marton Mária - Ki hitte volna

Szabó András - Torzulás

Hazám-díj 2020

Születésnapi levél - Szakonyi Károlynak

Kétszázharminc éves a magyar nyelvű színjátszás

Ősbemutató Székesfehérváron

A Hazám-díj Kuratóriumának nyilatkozata

Hajós Trianoni Emléktúra

Az ember tragédiája 2.0

A Békéscsabai Napsugár Bábszínház 2020/2021-es évada

„ Távoli üzenet”

Déri Miklós fotóművész kiállítása

Átadták az első Heller Ágnes-díjat

Füst a szemben

A 88. utca fogjai

A revizor

Mégis, kinek az élete

Romlás

Kaukázusi krétakör

A szecsuáni jó ember

Vihar

Dogville

Szép nyári nap

Ördögök

Hű, de messze van Petuski!

Nyári kalandok

Csákányi - Kulka

Idill

ISMERI?
[ Ki kicsoda játék ]
275 portré
cikkek
galéria
Keresés
Terasz 2002-2006
Terasz 2001-2002
 
 
 
 
Film
Adatbázisok - Amatőr - Digitális film - Filmek időrendi sorrendben - Filmek kategóriák szerint - Filmfesztiválok és díjak - Filmkészítés, filmforgalmazás - Független film - Klasszikus filmek, filmklasszikusok - Média - Mozik, moziműsor - Multimédia - Oktatás, filmtörténet - Online vásárlás - Rendezők - Szervezetek - Színészek, színésznők - Toplisták, filmelőzetesek - TV-csatornák, videotékák

Fotózás
A nap fotója - Analóg fényképezőgépek - Boltok, használtcikkek, szolgáltatások - Digitális Fényképezőgépek - Elmélet - Hírek - Múzeumok, kiállítások - Nyomtatók - Online galériák, portfoliók - Pályázatok - Szkenner - Tartozékok - Témák, zsánerek - Weblapok, magazinok

  Irodalom
A századforduló irodalma - Antik irodalom - Antikváriumok - Barokk - Bevezető - Érettségi tételek gyűjteménye - Felvilágosodás - Gyermek- és ifjúsági irodalom - Irodalmi újságok és folyóiratok - Irodalmidi díjak, egyesületek, szervezetek - Irodalomtörténet és irodalomtudomány - Klasszicizmus - Kortárs magyar irodalom - Kortárs világirodalom - Könyvesboltok - Könyvkiadók - Könyvtárak - Középkor - Nemzetek irodalma - Realizmus - Reneszánsz - Romantika - Szimbolizmus - Szórakoztató irodalom - Tematikus gyűjtemények - XX. századi magyar irodalom - XX. századi világirodalom

Művészet, építészet
Alkotások - Alkotók - Dokumentumok - Gyűjtemények - Információk - Kiadványok - Korok, stílusok - Technikák - Üzlet

  Színház
Budapesti színházak - Határon túli magyar színházak - Mozgás- és Táncszínházak - Színészek weboldalai - Színházi oldalak - Vidéki színházak

Tánc
Elmélet, szakirodalom - Előadások, táborok, fesztiválok - Koreográfusok, vezetők - Külföldi táncos oldalak - Magyar táncoldalak - Tánc csoportok, együttesek, társulatok - Tánc fajták - Táncházak - Tánckellékek, jelmezkölcsönzés, tervezők - Táncművészeti folyóiratok - Táncoktatás - Táncos filmek - Táncos képviseletek - Táncosok, tánctanárok - Táncpartner kereső - Táncversenyek, ranglisták

Zene
Dalszövegek - Filmzene - Komolyzene - Koncertek - Könnyűzene - Lemezforgalmazás - Mp3 - Népzene - Slágerlisták - Zenei média

 
 
  © 2006 - Terasz Kiadó Kft. [ Impresszum ] [ Médiaajánlat ]