Írók a teraszon [ irok.terasz.hu ] Sakkportál [ sakk.terasz.hu ] Kertészeti portál [ www.kertpont.hu ] Gokart Magazin [ www.gokartmagazin.hu ]

A Sötétben Látó Tündér
[ Örkény Színház ]
fotó Ajpek Orsi
 
Dátum: 2019. május 23. csütörtök    Mai névnap(ok): Dezső a - a - a
Világsarok kávéház
Balázs Attila 77. Ünnepi Könyvhétre megjelenő kötetéről
A sarki kávézó akár a világ utolsó utcakereszteződésének sarkán is lehetne, naívan tavaszhoz öltöztem némely kilométerekkel odébb, aztán most alig várom, hogy a szél besodorjon az ajtaján. Utolsó menedék a világ utolsó sarkán. Szép kis nyárelő! Aztán Balázs Attila is megérkezik, nálam észszerűbb öltözékben, hogy új kötetéről - Világsarok non-stop - és egyéb dolgokról váltsunk néhány szót.

Korábban már sokszor beszéltél, írtál arról a helyzetről, amelyikben létezel. Az idő azonban újabb és újabb adalékaival kínál bennünket, alakítva akár önmagunk megítélését is. Amióta 1991-ben elhagytad Újvidéket, az akkori Jugoszláviát, sok minden megváltozott. Helyesebben minden megváltozott, nagyon gyorsan és radikálisan. Ezért érdekelne, hogy miként látod a mostani állapotodat, helyzetedet?

- Ahogy szoktam mondani, ’91-ben az anyaországba emigráltam az ismert kényszerítő körülmények miatt egy olyan államból, amelyik ma már nem is létezik. Nem teljes ismeretlenségbe, rokonok, ismerősök közé érkeztem. Publikáltam is már korábban Magyarországon, így ez sem volt ismeretlen terület. Valójában az irodalmam is arról szól, hogy létezik egy tágabb értelemben vett család, amelyet egy vagy több történelmi pillanat szétszakított, ennek ellenére megpróbálnak a tagjai kommunikálni egymással, és amennyire csak lehetséges hozzátartozóként megélni ezt az állapotot. Az is igaz, hogy az úgynevezett tágabb közösségben embere válogatja, milyen a kapcsolat, mi benne a természetes, és milyen erodáló hatások rombolják. Nem hiszem, hogy magyaráznom kellene, teljesen nem érkezem meg soha, hiszen olyan hely felé tartok, amelyik csak bennem létezik. Földhöz csapódik az ember, aztán felpattan, s ez a továbbiakban végig ismétlődik az életében.

– Tehát a hazamegyek, és az otthon vagyok amolyan elveszett valami?

– Érdekes, hogyan differenciálódik ez a kérdés. Amikor Újvidéken vagyunk a feleségemmel egy ideig, akkor azt mondjuk, hogy jó lenne már Budapesten a Király utcában. A Király utcában pedig egy idő után úgy érzi az ember, hogy jó-jó, de most már egy kicsit hosszúra nyúlt, ideje volna hazamenni. Azt gondolom, hogy ez alapvetően emberi reakció. Hol vagyunk otthon, hol nem; lehet ez filozófiai kérdés, de ha éppen te vagy a részese, nem biztos, hogy elő tudod kotorni hozzá a filozófia szemüvegét, hogy azon keresztül szemléld. Mindenesetre itt Flüssert szoktam emlegetni.

– És az elhagyott, a veled együtt javarészt szintén úton lévő irodalmi élet helyére talál-e?

– Ez a marginálisnak is nevezett, összetett szerkezetű irodalmi rendszer valamikor működőképes volt, és akkor jugoszláviai magyar irodalomnak hívták. Akadtak ugyan olyan teoretikusi kísérletek, amelyek megfogalmazták a magyar irodalomtól való különállását, de ez nem igaz, mert minden magyar nyelven íródó irodalom része az egésznek, függetlenül attól, hogy a végvárakban készül, avagy a központiban. Nyilvánvaló, hogy azon az úgynevezett poros, alföldi tájon az akácok – ákácok – alatt is születhetnek, és születtek kimagasló értékek. A szülőhelyről a motívumok beszélnek a legtisztábban. Hogy nehezebben találja meg a helyét az egyetemes magyar irodalomban, ennek szerintem elsősorban politikai okai vannak. A vajdaságihoz képest – és ezzel nem akarok rosszat mondani vagy siránkozni, de tény –, hogy az erdélyi legendárium azért gyorsabban ható, jobban beágyazódott. Emiatt érezheti egy vajdasági alkotó, hogy marginális helyet foglal el, de hát mit szóljanak akkor a kárpátaljaiak?

Balázs Attila vörös háttérrel
 

– A te – úgymond – beágyazódásod? Hol áll Balázs Attila a napi árfolyamon?

– A művek a legfontosabbak, de hazugság lenne azt mondani, hogy az embert nem érdekli, hogyan látják, hová helyezi a kritika. A skatulyákat én sem szeretem, de azért szívesen belenézek egy-egy fiókba, ott vagyok-e? A megítélés relatív, ha a kánonnak nevezett kategóriát vesszük, hiszen ez maga is eléggé rugalmas valami, miután csak a középpontja érvényes. Hogy aztán az ettől távolabb létezők beletartoznak-e, nézőpont kérdése. Egyesek szerint én tágabb értelemben benne vagyok, mások szerint nem. Akik nem szeretik az irodalmamat, azt mondják, hogy igen, benne van, épp ezért rövid úton ki kellene őt innen vágni, mint azt a bizonyos macskát a dolgára. Ezzel nem foglalkozom, inkább maga a szellemi körforgás érdekel. Pontosabban a hiánya, mert sajnálatos módon a kritikai gyakorlat ezt eredményezi. Hiányolom, hogy például egy kritikára azonos terjedelemben nem lehet válaszolni ott, ahol a kritika megjelent. Nem lenne ez példátlan, csupán hasznos, hogy a kritikushoz is eljusson, mit gondol az ő álláspontjáról a kritizált, mert így zárulhatna be ennek az egésznek a szellemi köre. Ha ez nincs, nincs szellemi körforgás.

– Új Symposiontól az Ex Symposionig. És közben egy háború Európában, amit én a legtöbbször hibátlanul működő megérzéseim dacára sem tudtam elképzelni.

– Mi sem tudtuk. Aki azt mondja, hogy igen, hazudik. Azt viszont tudom – és nyilván mások is vannak ezzel így –, ha a saját szövegeimre jobban odafigyelek, akkor rájöhettem volna, hogy háború lesz. Így utóbb visszaolvasva az írásokat, szinte érhetetlen, hogyan nem vettem észre, mi közeleg. Amikor csatlakoztam az Új Symposion gárdájához, akkor a kornak megfelelően egy nyitott társaságba kerültem. Az akkori jugoszláviai helyzet persze nem volt egy kis Amerika, ahogyan manapság visszarévedve annyian emlegetik. Sokban hasonlított akár a magyarországira is, de nyilván nagyságrendekkel jobb volt az ottani világ. Az ember apránként meg is tudja szokni az ilyesmit, természetesnek veszi, mint mondjuk a világérvényes útlevelet, anélkül, hogy igazából belegondolna. Amikor aztán ez elveszíti varázserejét, lényegében úgy érzi magát, mint a boszorkány, amikor már nem működik a seprűje. Az Új Symposionban kezdetben kritikákat, tanulmányokat közöltem, majd később prózát. A lap szerkesztősége mindig az eszmecserék, vélemények ütköztetésének színtere volt. Nos, ennek a gárdának komoly hiányérzetet jelentett ez a megszűnt lehetőség. Ebből a hiányból született az Ex Symposion. Akik átjöttek, többnyire Veszprémben kötöttek ki, ezért ottani a szerkesztőség. A korábbi zsivajos, intenzív együttlét nem folytatódhatott, de elég bíztatónak látszik, hogy a számítógépes kapcsolattartás működik, nagy beszélgetések folynak, egy újfajta szerkesztőségi élet jött létre. Az Ex Symposionnak más a szerepe, mint a régi Újnak, például az a helyzet nyilvánvalóan megszűnt, hogy azok publikáljanak nálunk, akik Magyarországon nem jelenhetnek meg. Ellenben igen értékes számokat sikerült összeállítanunk, amelyek akár kisebb könyvekként is megállják a helyüket. Gondolok itt például a Domonkos, Nietzsche vagy Danilo Kiš számokra többek között.

Balázs Attila feketén-fehéren
 
– Egyik írásodban diktátor ügyben feltűnik a hajdani: Trujilló. Annak okán, hogy ő bizony olykor nem elégedett meg a száz százalékos választási győzelmével, és százötven százalékosra kozmetikáztatta. Amit ugye matematikailag is elég nehéz értelmezni. Szerinted milyenek a honi állapotok, mennyien fogadnának el bármely képtelen bejelentést kételkedés nélkül?

– Nem tudom, mennyien, csak azt, hogy túl sokan. Ez az általad említett írás benne lesz a Könyvhétre megjelenő könyvemben, amelyiknek Világsarok non-stop a címe, és olyan írásokat tartalmaz, amelyek a széppróza, esszé, publicisztika határán mozognak. Ha az ember túl sokat foglalkozik az elvont, színtiszta irodalommal, valahol hiányérzete támad a csupasz valóság iránt. Nálam a publicisztika játssza el ezt a szerepet, egy kicsit vissza is visz abba a világba, ahonnan származom. Mikor 1983-ban kiebrudalták az Új Symposion szerkesztőségét, akkor jó ideig nem jutottam munkához (mint cinikusan mondták, majd lesz ideje megírni a könyveit), és így kerültem – Gion Nándor idejében – a rádióhoz. Gondolom, megfogalmazódhatott velem kapcsolatban valami olyasfajta vélekedés, hogy akkor most megtanítjuk ezt a fickót arra, mi is az élet. Mentem a piacra, és írtam a tojásjelentéseket, de igyekeztem belevinni groteszk elemeket ezekbe a dolgaimba is, hogy életben tudjak maradni. Persze küldtek másfelé is, de a valóságelemek inkább jót tettek, ahelyett, hogy hátrányt okoztak volna. Ennek az irodalmammal szoros szimbiózisban élő publicisztikáknak összeállt már korábban egy gyűjteménye, amelyet a Forum szándékozott megjelentetni, de ezt keresztülhúzta a háború. Aztán már jó ideje Magyarországon éltem, amikor megkeresett Beszédes István Zentáról, aki a zEtna Online Magazint és a zEtna Kiadót is mozgatja. Kért, hogy küldjek ennek a magazinnak ilyen jellegű írásokat. Egy idő után megemlítette, hogy akár egy könyv is összeállna már belőlük. Így született a Világsarok NON-STOP. Tragikus aktualitása, hogy a Kortárs lett volna a társkiadó, de Mátis Lívia – akiről csak jót tudok mondani – sokak mély megrendülésére időközben elhunyt, emiatt az együttműködés meghiúsult.

Balázs Attila hálózsákban
 
– Több műfajú szerző vagy, műfordításokat is készítettél, Bukowskit talán elsőként tetted magyarul hozzáférhetővé. Utóbbival, a fordítással most hogyan állsz?

Szerencsére olyan általános iskolába jártam, ahol angolt tanultunk, aztán annak idején sokat stoppoltam, jártam többször Angliában, valahogyan ragadt rám ez a nyelv, meg jobban is szerettem az angol, az amerikai irodalmat a többinél. Nyilván azért, mert eredetiben tudtam olvasni. A prózámban jelentős ennek a szerepe, így találkoztam például Faulknerrel, a modern regény kérdéskörével. A beat irodalom ismerete vitt Bukowskiig. A szó szoros értelmében. San Franciscoban a City Lighst Books-nál volt találkozóm Ginsberggel, Orlowskyval és másokkal. Utána feleségemmel átmentünk egy közeli kocsmába, a Vesuvióba. Lélekközeli hely, ábrákkal, feliratokkal a falán. Az utóbbiak közül egyiket a szívembe is zártam menten: Amikor a prérin felkel a nap, és az indián lándzsájának árnyéka a homlokodra vetődik, és te fölébredsz, akkor tudd, hogy itt az idő, meginni még egy Martinit! Ezen a helyen egy kissé szakadt, majomarcú figurával találkoztunk, akivel szóba elegyedtünk. Furcsa csillogással a szemében ravaszul Bukowskiról beszélt. Hogy milyen kurva jó író és költő ez a Buk, őt kell olvasni. Akkor még nem ismertem, csak amikor később a fotójával találkoztam, akkor jöttem rá, hogy kivel is ültem egy asztalnál, kivel beszélgettem. Így kezdődött kapcsolatom Bukowskival, aztán lefordítottam a Vén kujont. Ahogy múlik az idő, egyre inkább azt szeretném megírni, ami bennem van, fordítással kevesebbet foglalkoznék.

– Mi van még benned, azaz pillanatnyilag miben vagy benne? Ez lehet az a kérdés, amelyet minden magát íróként meghatározó földi lény a pokolba kíván, de ha már így adódott, ne hagyjuk ki.

– Igen, ezt gyűlölni szokták a szerzők, de bármekkora is valakinek az olvasótábora, azzal tisztában kell lennie, hogy az olvasóit igenis érdekli, hogy mit forgat a fejében épp. Ha már várnak tőle valamit, akkor tudni szeretnék, hogy nagyjából mire számíthatnak legközelebb. Amikor a Cuniculust írtam, akkoriban is olyasmi motivált, hogy a történelem nem egységes, monolit valami, hanem többfajta történelem létezik. Amolyan polgárpukkasztásként megírtam hát a nyulak történelmét. Most ismét megkörnyékezett ez gondolatkör, és arra jutottam, hogy az emberek történelmét is meg kellene írni. Az egész összetartó motívuma mindvégig előttem volt, amikor Újvidéken éltem, csak nem vettem észre. Nemhogy nem vettem észre, de még zavart is. Arra meg végképp nem gondoltam, hogy írjak róla. A történelemből, és az irodalomból is jórészt kimaradt Savoyai Jenő, aki 1716-ban hatalmasat vert a törökön. Az Újvidék melletti péterváradi vár is kimaradni látszik az emberek történelméből, ahol mindez megesett. Történelmi regényt írok, olyat persze, amilyennek én gondolom a történelmi regényt.

Úgy hallom, Brémába készülsz. Mi keresnivalód ott?

– Hogy mit keresek Brémában, Bécsben és Berlinben? Hát ugyanazt, amit tavaly Toscanában. Ugyanis alakul ebben az EU-fóriában valami olyasmi, amit az írók labdarúgó EU-Ligájának lehetne nevezni. Az íróválogatott kapusa volnék. Ötven felett. Kicsit olyan vagyok, mint a csocsó, huzigálható, tekerhető jobbra-balra. Madzagon rángatható.

– Szóval téged beállítottak a kapuba, a könyvheti kötetedből meg az derül ki, hogy te kiket állítottál a Világsarokba. Még egy korsót mindez megérdemelne, de mondj hozzá egy végszót!

– Imádom a jazzt.

 
Kapcsolódó linkek:
   • A könyv honlapja
   

[ Faludi Ádám ] 2006-06-07 10:44:00
Cikk nyomtat?a Cikk elk?d?e e-mailbe Hozz?z?? a cikkhez
 
Előadóművézet Sajtóanyagok
Irodalom Könyvsarok
Képzőművészet Kiadváyok
Filmművészet Fesztiválok
Tásadalom Ráday utca
Programajáló Pécs 2010
Pályázatok Enciklopédia
Kamuti Jenőnek
Az „ezüst-herceg” közben orvosi diplomás lett, kitűnő sebész vált belőle, a MÁV kórház igazgatójaként lett (aktív) nyugdíjas. A sport terén, pedig Magyarországon elsőként UNESCO Fair Play-díj kitüntetésben részesült. A napokban a Nemzet Sportolójává választották. Hihetetlen – 80 éves! – Kadelka Lászlótól
[ Archívum ]
[ Keresés ]
Békéscsabai Jókai Színház 2019-2020-as évadja

Radnóti Miklós 110 éve született

Deák Kázmér grafikai kiállítása &

26. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál

Lord of the Dance ismét Magyarországon

455 éve született a magyarok háziszerzője Shakespeare

A cselló lelke

20 év után JAZZ+AZ!

Kellemes Húsvéti Ünnepeket!

Novák Ferenc Tata előadása Forrószegiek

Meg kell élni a szélcsendet is

Fotóriporteri Életműdíj 2019: Szebeni András

Kovács Edit Jászai Mari-díjas

Az orosz titán a Müpában

Minden gyerek jusson el színházba – de hova és mire?

Füst a szemben

A 88. utca fogjai

A revizor

Mégis, kinek az élete

Romlás

Kaukázusi krétakör

A szecsuáni jó ember

Vihar

Dogville

Szép nyári nap

Ördögök

Hű, de messze van Petuski!

Nyári kalandok

Csákányi - Kulka

Idill

ISMERI?
[ Ki kicsoda játék ]
275 portré
cikkek
galéria
Keresés
Terasz 2002-2006
Terasz 2001-2002
 
 
 
 
Film
Adatbázisok - Amatőr - Digitális film - Filmek időrendi sorrendben - Filmek kategóriák szerint - Filmfesztiválok és díjak - Filmkészítés, filmforgalmazás - Független film - Klasszikus filmek, filmklasszikusok - Média - Mozik, moziműsor - Multimédia - Oktatás, filmtörténet - Online vásárlás - Rendezők - Szervezetek - Színészek, színésznők - Toplisták, filmelőzetesek - TV-csatornák, videotékák

Fotózás
A nap fotója - Analóg fényképezőgépek - Boltok, használtcikkek, szolgáltatások - Digitális Fényképezőgépek - Elmélet - Hírek - Múzeumok, kiállítások - Nyomtatók - Online galériák, portfoliók - Pályázatok - Szkenner - Tartozékok - Témák, zsánerek - Weblapok, magazinok

  Irodalom
A századforduló irodalma - Antik irodalom - Antikváriumok - Barokk - Bevezető - Érettségi tételek gyűjteménye - Felvilágosodás - Gyermek- és ifjúsági irodalom - Irodalmi újságok és folyóiratok - Irodalmidi díjak, egyesületek, szervezetek - Irodalomtörténet és irodalomtudomány - Klasszicizmus - Kortárs magyar irodalom - Kortárs világirodalom - Könyvesboltok - Könyvkiadók - Könyvtárak - Középkor - Nemzetek irodalma - Realizmus - Reneszánsz - Romantika - Szimbolizmus - Szórakoztató irodalom - Tematikus gyűjtemények - XX. századi magyar irodalom - XX. századi világirodalom

Művészet, építészet
Alkotások - Alkotók - Dokumentumok - Gyűjtemények - Információk - Kiadványok - Korok, stílusok - Technikák - Üzlet

  Színház
Budapesti színházak - Határon túli magyar színházak - Mozgás- és Táncszínházak - Színészek weboldalai - Színházi oldalak - Vidéki színházak

Tánc
Elmélet, szakirodalom - Előadások, táborok, fesztiválok - Koreográfusok, vezetők - Külföldi táncos oldalak - Magyar táncoldalak - Tánc csoportok, együttesek, társulatok - Tánc fajták - Táncházak - Tánckellékek, jelmezkölcsönzés, tervezők - Táncművészeti folyóiratok - Táncoktatás - Táncos filmek - Táncos képviseletek - Táncosok, tánctanárok - Táncpartner kereső - Táncversenyek, ranglisták

Zene
Dalszövegek - Filmzene - Komolyzene - Koncertek - Könnyűzene - Lemezforgalmazás - Mp3 - Népzene - Slágerlisták - Zenei média

 
 
  © 2006 - Terasz Kiadó Kft. [ Impresszum ] [ Médiaajánlat ]