Írók a teraszon [ irok.terasz.hu ] Sakkportál [ sakk.terasz.hu ] Kertészeti portál [ www.kertpont.hu ] Gokart Magazin [ www.gokartmagazin.hu ]

A hárpia megzabolázása
[ Örkény Színház ]
fotó Peti Péter
 
Dátum: 2019. június 27. csütörtök    Mai névnap(ok): László, Olga a - a - a
Betűfalók
Kis családi krónika az olvasásról
Lackfi János - talán a "legtermékenyebb" fiatal író, költő, műfordító, számtalan könyv, s öt gyermek atyja - a gyermekeit faggatja, mit szeretnek olvasni és miért.

Az ember olvasó állat. Álltak már unalmas sorban patikában, postán, orvosi-fogorvosi rendelőben, boltban, ügyvédi irodában? Ha igen, akkor tudják, hogy ilyenkor aztán mindent elolvas az ember. Gyógyszerreklám, intim betét szlogenje, magas kamatú értékpapírok szórólapja, bulvárlapok szalagcíme, porral oltó használati utasítása: bármi megteszi, csak táplálék legyen szemünknek, csak beforgathassuk üresjáraton pörgő agyunkba. Ha hosszan állunk egy plakát közelében, még ha beszélgetünk is közben, önkéntelenül igyekszünk közel kerülni az írott szöveghez, oda-odakapkodjuk tekintetünket, kisilabizáljuk a betűsort. És ne gondoljuk, hogy agyunk mindezt egy gondosan elkülönített rekeszben tárolja, mert még véletlenül összekeveredik Shakespeare összes műveivel vagy Kant filozófiájával. Á, dehogy! Turmix készül mindezekből, és egy rém rossz reklámpoén, egy pocsék szóvicc vagy egy zajszennyezéssel tudatunkba csöpögött sláger éppoly makacsul, ha nem makacsabbul kísért bennünket, mint egy bibliai citátum vagy az ántik axióma, miszerint „minden vízbe mártott test…”, ésatöbbi. Francois Emmanuel francia prózaíró egyik novellájában szerepel egy csavargó, Nachelmeyer Cézár, aki az „echolália” nevezetű betegségben szenved: minden elszórt papírt összeszed, minden falragaszt és menetrendet elolvas, minden beszélgetést megjegyez, és a tudatában összemontírozott szövegmasszát folyamatos mormolással zúdítja vissza a világba. Mind Nachelmeyer Cézárok vagyunk, csak éppen az összeolvasott, -olvasztott, zavaros szómasszát fejünk kondérjában fortyogtatjuk, és szabályozottan locsolgatjuk másokra, ha nem éppen álmainkban tör felszínre. Az átlagember egyes felmérések szerint átlagban mindössze tizenhét másodpercet képes hallgatni beszélgetőtársát, utána sürgős beszélhetnékje támad. Pedig állítólag azért kaptunk két fület és csupán egy szájat, hogy kétszer olyan hosszan figyeljünk, mint amennyi időt közlésre fordítunk. Mindannyian szó-keresztutak, szógyűjtő csatornák vagyunk, keresztülvágtatnak rajtunk különböző életek különböző, manipulált vagy nem manipulált üzenetei. Akárcsak Szófia épületei, hirdetőoszlopai: a derék bolgárok fényképes, fénymásolt partecédulákkal tapétázzák ki a közterek falait, halottak serege néz ránk mindenünnen, külön értesítés helyett ki-ki az utcán értesülhet temetésről, múlhatatlan gyászról, örök fájdalomról.

 
Aki betűk között nő fel, mindenképpen olvas, persze hogy mit és mennyit, az már más kérdés. Írásból-olvasásból-tanításból élő emberként természetesen szinte állandóan könyv van a kezemben itthon. Nem demonstrációképpen, hanem szükségszerűségből. Ha az ember ebből akar megélni, derekasan kell tempóznia a rászakadó könyváradatban, mely minden pillanatban elnyeléssel fenyeget. Manapság minden napra több mese jut, és nemcsak hogy „több nap, mint kolbász”, de több könyv, mint nap, mint óra, mint perc. Kollégáimmal ellentétben ez a könyvpiramis engem nem annyira megijeszt, mint inkább elkápráztat. A tenger persze veszélyes lehet, és nem sok esély van jelt hagyni rajta, ám felemelő, részegítő látvány, érzés is egyben. Pancsolunk a szótömkelegben. Hogy a profizmus mérgezését kimossam magamból, és gépiesen ne csak csupán azt és akkor olvassam, amit és amikor az egyenes szükségszerűség (előadás, kritika, fordítás) megkíván, időnként rászabadulok a könyvtárra (a magaméra vagy egy közkönyvtárra), s ha csak egy gondolat, egy fél sor, egy oldal erejéig is, de a legkülönfélébb munkákat kapdosom le a polcról, ízlelgetem mohón vagy lanyhább lelkesedéssel. Így érik igazán az embert váratlan meglepetések: a kötetből, amelyet töviről-hegyire ismerünk, előpattan egy ismeretlen, pompás kis vers, a nagy szerzőt butaságon kapjuk, a fordításban hibát találunk, az oldal félfamentes papírja átlyukad, belekukucskálhatunk a történet folytatásába. Az effajta kalandozások eredményeképpen véletlen-egy-helyre-sodorta könyv-, fénymásolat- és kéziratkupacok keletkeznek asztalomon, arab és magyar, belga és japán szerzők heverésznek egymáson önfeledten (nem csalás, nem ámítás, épp csak odanéztem, és hevenyészett leltárt készítettem!).

 

Az ilyesmi mérsékelten lelkesíti feleségemet, és bizony magam is bajosan bukkanok az aktuálisan fontos papírok nyomára. A tetejébe még a szoba tele van költözésből maradt banános dobozokkal: Ecuador, Elefántcsontpart, Costa Rica, Kolumbia, Spanyolország és Görögország egyaránt képviselteti magát. A dobozokban pedig nem csak ecuadori, elefántcsontparti, costa rica-i, kolumbiai, spanyol és görög szerzők művei. A napokban alighanem fel kell állítanom még két könyvespolcot. Nos, a mazsolázásba lassan öt gyerekem is beletanul, hason fekve, állva, asztal sarkán, ágyon heverészve olvasnak, nézegetnek sok mindenfélét. Kettő van igazán olvasósorban, és hál’Istennek sose kellett rájuk tukmálnom a könyveket. Esténként, ha a program megengedi, mesélek vagy verset mondok nekik, tanácsot is szívesen adok a könyvválasztáshoz, ám az olvasás magányos kalandjába, melyre persze csábít az otthoni több ezer könyv, maguknak kell beleugraniuk. Pedig jó lenne újraolvasni velük gyerekkorom nagy slágereit, újra végigjárni az utat, amelyen elindultam, s izgalmasakat vitázni egy-egy kalandregényről, lányregényről. Az élet-daráló azonban erre nem alkalmas, kénytelen vagyok beérni beszámolóikkal, s csak képzeletben velük tartani a portyán.

Tíz és fél éves Margitom (fotó: Margit és Dorottya) és ha nem is villámsebesen, de sokat olvas, azt mondja, bár mindenfélék történnek velünk is, a könyvekből olyasmit ismerhetünk meg, ami nem velünk történt. Ő ugyan még nem ült repülőn, de ha úgy vesszük, a könyvek segítségével már nagyon sokat repült. Legkedvesebb könyve, a Cincin lovag legendája egy kisegérről szól. Margit amúgy is szereti az állatkákat, ráadásul még a főhőst ki is tagadják, valahogy sehogy se illik a többiek közé, no meg szereti a történeteket és sokat olvas, úgyhogy jól együtt lehet érezni vele. Lányom a Narniát is azért szereti, mert az állatok beszélnek benne, márpedig ő nagyon szívesen szóba elegyedne az állatokkal, lovakkal, kutyákkal, macskákkal, érdekelné, mit mondanak, hiszen sokszor jobban érzi magát velük, mint a korabeli gyerekekkel. A könyvekben lányom szerint az a jó, hogy minden szereplőt meg lehet érteni, mindegyiknek a nézőpontja átélhető, ami az életben azért kemény dió, hiszen ha valaki ott áll velem szemben, és éppen veszekszünk vagy kiutáljuk egymást, akkor bizony csak a saját helyzetét éli át az ember, és nem a másikét.

Margit ritkán képzeli maga elé az írót, leginkább csak ha valami vallomást olvas tőle. Laura Ingalls Wildernek (fotó), a Kicsi ház a nagy erdőben szerzőjének figuráját csak akkor rekonstruálta testi valójában, mikor az írónő kislány-énje a könyvben kislányként nővére hajára irigykedett. Margit úgy érezte, nagykorára Laurának is éppolyan szép haja lett. C. S. Lewist is csak akkor látta maga előtt, amikor a könyve elé, unokahúgának írott levelét olvasta: viccelődő, sötétbarna hajú, közepes termetű nagybácsinak képzelte. Az iskolai mesék közül Kányádi Sándor karcolatát értékelte, melyben a kisgyerek-beszélő megkapja a kenyérdagasztásból maradt tésztadarabkát, a „kenyérmadarat”. Azért volt jó a szöveget olvasni, mert régen az emberek „galambom”-nak becézték szerelmesüket, apa pedig azt mondja, hogy mama a nagy szerelme, gyerekei meg az ő kis szerelmei. Ez a szülői szeretet jól kijött a mesében is. A versek közül szereti a színes és vidám, ritmusos verseket, mint amilyet Varró Dani írt egy madárkalickáról. Persze a szomorú versek is átélhetőek: mikor apa este felolvasta azt a Faludi Ferenc-verset, amely arról szól, milyen jó madárnak lenni, mert azt kényeztetik, milyen rossz mert bezárják, milyen jó, mert etetik, milyen rossz, mert levágják, azon Margit még sírt is, megsajnálta a szárnyast. Az iskolai történelmi olvasmányok viszont túl aprólékosak, a szerzők elvesznek a részletekben, olyan pontosan leírják a halott ember szemét, hogy közben már azt is elfelejtjük, hogy meghalt. A verstanulást Margit nem élvezi, ám utólag jó tudni könyv nélkül egy-egy költeményt, hisz így maga elé képzelheti, ha nincs könyv a közelben. József Attila Mamáját például nem nagyon szerette, mostanában mégis sokszor eszébe jut a kékítő meg a nyikorgó kosár, elé tárul a vers világa. Néha egyszerű beszélgetés közben is észreveszi, hogy nini, ez a szó, amelyet most használtam, mintha valamelyik könyvből jönne…
Tizennégy éves Simon fiam (fotó) már túl van az ismerkedési szakaszon, kifejezett marathonista: az elmúlt nyáron több mint 4100 oldalt abszolvált, leginkább Verne műveit, meg persze a Gyűrűk urát, néhány indiános könyvet és egy Rejtő Jenőt. Vernétől rengeteget olvasott, az iskolai könyvtárból az utolsó hézagokat töltögeti. Ott helyben nem olvas bele, legfeljebb a fülszöveget nézi meg, ha van idő, de általában a cím alapján dönt, s a kiválasztott műbe már az órák közti szünetekben belekezd. Csalódás még nemigen érte, bár a Nagy Indiánkönyv egyik részében, mikor élve megskalpolják az egyik szerencsétlen figurát, kicsit túlságosan beleélte magát a helyzetbe. A halottak skalpolása nem tűnt olyan bántónak, hiszen – mondja Simon – ha valahol azt olvassuk, hogy valaki felébred, és csurog a nyál a szájából, az nem különösebben gusztustalan, ám ha ezt filmen látjuk, az ember kihányja tőle a belét. Azért a könyvet végigolvasta, kíváncsi volt, mire akar kilyukadni Cooper. Kedvenc szereplője persze Csingacsguk volt, aki egy letört ágból, egy alig látható lábnyomból tudja, ki járt az ösvényen: ezt a képességet mindenképpen irigyli tőle.
Simon a szereplők arcát nem nagyon képzeli el, a helyszíneket látja jobban. Ha járt már hasonló tájon, azt „felhasználja” a regányhez: például mikor Verne Makacs Kerabanja a hegyekbe utazik, ő automatikusan a francia Alpokba tette őt, ahol már barangoltunk korábban. A leírásokat szereti, de a túl hosszadalmasakat és nem lényegeseket átugorja: így például A gyűrűk urában a koboldok történelmét vagy Vernénél Utazás a Holdba azon oldalait, ahol a szerző felsorolja mind a kilencvenegy krátert, és terjengősen elmeséli, melyiket ki fedezte fel.
A szerzőket néha látja maga előtt, de Gerard Durrelt például teljesen másképp képzelte el, úgyhogy a földrajzkönyvben meglátva fényképét, „elfurcsállta magát”. Egy utazót sportosnak gondolt volna, nem pedig ilyen kövérkésnek, és a szakállt is kapásból „leszámította”.
Karl May egyik könyvét Simon az utcán találta meg – valaki kidobhatta. A történet olvasása közben kiderült, egy egész izgalmas résznél keresztbe kitéptek néhány lapot, minden oldalnak csak a fele maradt meg. Bosszúsan gondolt az előző olvasóra, miért nem vigyázott jobban a könyvre, véletlent gyanított, hiszen direkt csak nem tépnek szét egy ilyen jó könyvet. A megmaradt szófoszlányokból így is kibogarászta, mi történt, de persze utólag volt, hogy kiderült, rosszul értelmezte valamelyik megmaradt félsort. Kaland volt persze ez is, mint amikor Vernénél fejtik meg a sifrírozott üzeneteket. Miután a kulcs előkerül, Simon mindig visszalapoz, és ellenőrzi a megfejtést, így például a Sándor Mátyásban is, ahol egy lázadásra derült fény a rejtjeles üzenetből.
A cselekmény minden mozzanatát az elbeszélő szempontjából szokta nézni, de ez alól is akadnak kivételek. A Caesar Cascabel útjának egyik jelenetében például a gonoszok gyűlését úgy látta maga előtt, mintha ő lenne Kayette, az indián lány, aki kihallgatja cselszövésüket. Ugyanebben a regényben, mikor egy színdarabot rendeznek, és a banditákat felkérik szereplőnek, hogy aztán furfanggal kézre keríthessék őket, Simon a nézőközönség soraiból élvezte az előadást. Ha a szerző valakinek a gondolatait közli, ő félig-meddig a saját gondolataiként hallja azokat, félig meg úgy, mint mikor a belső hangok visszhangosan szólalnak meg a filmekben.
A Narnia krónikái közül a Caspian herceget pár nap múltán másodszor is elővette, mert elsőre olyan gyorsan vágtatott végig rajta, hogy nem emlékezett rá rendesen. A nagyon régen olvasott Vernéket, így a Kétévi vakációt szívesen elolvasná újra, mert se a szereplőkre, se a történetre nem emlékszik már pontosan, csak a jó benyomás maradt meg. Azt szeretni Verne könyveiben, hogy mindig váratlan szerencsés fordulatok állnak be: néha az utazók észre sem veszik, máris ott vannak, ahova indultak, mert elszámolták magukat, és gyorsabban haladtak a vártnál. Jó, ha egy regényben váratlan dolgok történnek, a Gyűrűk urából például először az a jelenet jut eszébe, mikor a végén Gollam leharapja Frodo ujját a gyűrűvel, majd belezuhan a vulkán kráterébe, és így végre megsemmisül a gyűrű, melynek már éppen a főhős is rabjává vált volna: szóval egy megoldhatatlan helyzet hirtelen megoldódott. A Sztrogoff Mihály olvastán is nagyon megörült, mikor kiderült, hogy a végig vaknak hitt Sztrogoff mégis lát. Ezért is szomorította el H. G. Wells Láthatatlan embere: fiam végig azt várta, hogy a szereplő „visszaláthatatlanodjék”, de ez sajnos nem következett be. Simon általában fellélegez, ha már csak a jó befejezés van hátra, itt azonban hiába leste, hogy történjék még valami pozitív, a regény nem ért „rendesen” véget.
Az eddig olvasott könyvek közül még csak a Nemo kapitányt látta filmen. Nagy csalódás volt, mert belevittek mindenféle bóvli szerelmes történetet, ami eredetileg nem is volt benne. Ha Verne írta volna meg, sokkal ötletesebb a szerelmi szál, nem zavarja le olyan gyorsan, nem merül ki annyiban, hogy csókolóznak, aztán sitty-sutty máris együtt vannak. A Caesar Cascavelben például az egész regényen végigmegy a szerelem, s csak a végén jön össze a dolog, akkor alakul úgy, hogy végre együtt élhetnek. Ha van egy regényben szerelem semmi gond, de persze ha nincs, Simonnak ugyan nem hiányzik!

Az iskolai könyvben lévő olvasmányok amolyan se nem jó, se nem rossz emléket hagytak, alsós korában csak azért olvasott szorgosan és folyékonyan, mert Vera néni – nomen est omen – nagy verőnéni volt, s ő nem szerette a verést. Az eddigi hosszabb kötelező olvasmányok viszont bejöttek, az Egri csillagokat és a Szent Péter esernyőjét is élvezte, ráadásul ezeket magától le sem vette volna a polcról, úgyhogy örült az alkalomnak. Most épp az Ábel a rengetegben van soron, nagyon tetszik neki, hogy a főhős mindenre megfelel, ezen agyonröhögi magát.
Ami a verseket illeti, a Tizenkét kőműves balladája nagyon erősen megmaradt benne, de inkább negatív élményként: bizarr, volt, hogy különösebb magyarázat nélkül az anya és a kisfiú is meg kell haljon. Csokonai dolgait nagyon szerette, jó ritmikusak, a megtanulásuk is gyorsan ment: a Reményhez címűt alig félóra alatt bevágta, pedig első látásra elszörnyedt, hogy Úristen, ez sose fog sikerülni. Egy szavalóversenyre apa versét tanulta meg, amelyben valaki a saját tükörképébe szeret bele, ez azóta mindig eszébe jut, valahányszor kocsiba ülünk, és belenéz a visszapillantóba. Amikor meg ötöst kap, és hazafelé azon gondolkozik, hogyan közölje ezt otthon, gyakran eszébe jut Jannus Pannonius beképzelt sora: „szellemem egyre dicsőbb, s általa híres e föld”.
A családról készült gyerekkönyv illusztrációja
 

Ha az olvasás egy családban kultusztevékenységgé vált, s a kicsik látják a könyvbe temetkezett, éjszaka olvasólámpánál virrasztó nagyokat, az bizony húzóerő. Dorottya nyolcévesen már nem csak képeskönyveket olvas, bár mindig bosszantja, ha az illusztrátor figyelmetlen, és egy szalmaszőke kislányt barnának ábrázol. Az iskolai dolgok közt is akadt emlékezetes, Móra Ferenc A jó orvosság című kis írása, melyben a vérszegény gyereknek reggelire rigófüttyöt, ebédre tücsökhegedülést, vacsorára kolompszót ír fel az orvos. Ez bizony jópofa orvosság, a rendes orvosok is beérhetnék ennyivel. Az iskolát csak jövőre kezdő Johanna hatalmas koncentrálás mellett már írogat, s a nagyobb lányokkal együtt képes-szöveges divatlapot is rajzol. A három és fél éves Ágnes pedig, minthogy látta, hogy ezt így kell csinálni, a nyitott könyv sorait követi ujjával, és szótagolva halandzsázik:
„a-ha-ra-pós-ló-nem-a-ra-nyos”.

 

[ Lackfi János ] 2006-05-24 12:29:00
Cikk nyomtat?a Cikk elk?d?e e-mailbe Hozz?z?? a cikkhez
verebek 2006-05-24 21:04

Ez az írás nagyon tetszett. Nekünk van egy 2 és fél éves kisfiunk és most várjuk a második babánkat. Remélem ők is olvasók lesznek, én legalábbis mindent meg fogok tenni ezért. Köszönet a tapasztalatok közzétételéért! Nácsa János

Tov?bi hozz?z??ok
 
Előadóművézet Sajtóanyagok
Irodalom Könyvsarok
Képzőművészet Kiadváyok
Filmművészet Fesztiválok
Tásadalom Ráday utca
Programajáló Pécs 2010
Pályázatok Enciklopédia
Sinkovits Imre, nem lévén más lehetősége, aznap fulladásos halálra ítélte Gertrudist. Az ifjú kellékes, Szász János néven immár világhírű film- és színházrendező.

Ronyecz Mária hetvenöt éve született.

[ Archívum ]
A yesyes és Myra Monoka képviseli hazánkat
Az ibis szállodamárka nemzetközi programjának keretében 17 országban adnak helyi művészek összesen 44 intim és exkluzív minikoncertet. Az ibis Music magyarországi eseményén, az ibis Budapest Centrum közösségi terében ketten is felléptek: a yesyes dinamikus, fiatalos koncerten adott válogatást legnépszerűbb dalaiból, a sokoldalú és izgalmas Myra Monoka pedig kortárs r’n’b-ből és érzelemdús elektronikus popból ötvözött számait mutatta be.
[ Keresés ]
Születésnapi levél – Ronyecz Máriának

Békéscsabai Jókai Színház 2019-2020-as évadja

Radnóti Miklós 110 éve született

Deák Kázmér grafikai kiállítása &

26. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál

Lord of the Dance ismét Magyarországon

455 éve született a magyarok háziszerzője Shakespeare

A cselló lelke

20 év után JAZZ+AZ!

Kellemes Húsvéti Ünnepeket!

Novák Ferenc Tata előadása Forrószegiek

Meg kell élni a szélcsendet is

Fotóriporteri Életműdíj 2019: Szebeni András

Kovács Edit Jászai Mari-díjas

Az orosz titán a Müpában

Füst a szemben

A 88. utca fogjai

A revizor

Mégis, kinek az élete

Romlás

Kaukázusi krétakör

A szecsuáni jó ember

Vihar

Dogville

Szép nyári nap

Ördögök

Hű, de messze van Petuski!

Nyári kalandok

Csákányi - Kulka

Idill

ISMERI?
[ Ki kicsoda játék ]
275 portré
cikkek
galéria
Keresés
Terasz 2002-2006
Terasz 2001-2002
 
 
 
 
Film
Adatbázisok - Amatőr - Digitális film - Filmek időrendi sorrendben - Filmek kategóriák szerint - Filmfesztiválok és díjak - Filmkészítés, filmforgalmazás - Független film - Klasszikus filmek, filmklasszikusok - Média - Mozik, moziműsor - Multimédia - Oktatás, filmtörténet - Online vásárlás - Rendezők - Szervezetek - Színészek, színésznők - Toplisták, filmelőzetesek - TV-csatornák, videotékák

Fotózás
A nap fotója - Analóg fényképezőgépek - Boltok, használtcikkek, szolgáltatások - Digitális Fényképezőgépek - Elmélet - Hírek - Múzeumok, kiállítások - Nyomtatók - Online galériák, portfoliók - Pályázatok - Szkenner - Tartozékok - Témák, zsánerek - Weblapok, magazinok

  Irodalom
A századforduló irodalma - Antik irodalom - Antikváriumok - Barokk - Bevezető - Érettségi tételek gyűjteménye - Felvilágosodás - Gyermek- és ifjúsági irodalom - Irodalmi újságok és folyóiratok - Irodalmidi díjak, egyesületek, szervezetek - Irodalomtörténet és irodalomtudomány - Klasszicizmus - Kortárs magyar irodalom - Kortárs világirodalom - Könyvesboltok - Könyvkiadók - Könyvtárak - Középkor - Nemzetek irodalma - Realizmus - Reneszánsz - Romantika - Szimbolizmus - Szórakoztató irodalom - Tematikus gyűjtemények - XX. századi magyar irodalom - XX. századi világirodalom

Művészet, építészet
Alkotások - Alkotók - Dokumentumok - Gyűjtemények - Információk - Kiadványok - Korok, stílusok - Technikák - Üzlet

  Színház
Budapesti színházak - Határon túli magyar színházak - Mozgás- és Táncszínházak - Színészek weboldalai - Színházi oldalak - Vidéki színházak

Tánc
Elmélet, szakirodalom - Előadások, táborok, fesztiválok - Koreográfusok, vezetők - Külföldi táncos oldalak - Magyar táncoldalak - Tánc csoportok, együttesek, társulatok - Tánc fajták - Táncházak - Tánckellékek, jelmezkölcsönzés, tervezők - Táncművészeti folyóiratok - Táncoktatás - Táncos filmek - Táncos képviseletek - Táncosok, tánctanárok - Táncpartner kereső - Táncversenyek, ranglisták

Zene
Dalszövegek - Filmzene - Komolyzene - Koncertek - Könnyűzene - Lemezforgalmazás - Mp3 - Népzene - Slágerlisták - Zenei média

 
 
  © 2006 - Terasz Kiadó Kft. [ Impresszum ] [ Médiaajánlat ]