Írók a teraszon [ irok.terasz.hu ] Sakkportál [ sakk.terasz.hu ] Kertészeti portál [ www.kertpont.hu ] Gokart Magazin [ www.gokartmagazin.hu ]

Rómeó és Júlia
[ Új Színház ]
fotó Ajpek Orsi
 
Dátum: 2018. december 16. vasárnap    Mai névnap(ok): Etelka, Aletta a - a - a
A jó – néha – elnyeri méltó büntetését
Fekete Péter lett az új Kultúráért felelős államtitkár
Áder János köztársasági elnök kedden az Országház épületében kinevezte Orbán Viktor negyedik kormányának államtitkárait, akik egyúttal hivatali esküjüket is letették. A köztársasági elnök 2018. május 22-ei hatállyal Fekete Pétert az Emberi Erőforrások Minisztériuma államtitkárává nevezte ki.

Talán emlékeznek még az új Nemzeti Színház, MEGYEJÁRÁS programjára, amikor a megyék központjában vonatra ültek a nézők, és az a Nemzeti Színház mellett ált meg a HÉV síneken. Ezt, az akkori ötletgazda úgy változtatta meg – már békéscsabai színház igazgatójaként -, hogy helybe hozta a Békés Megyeieknek a környező országok színházait. A színháziak pedig magukkal hozták a társ-művészeteket, egyszóval a kultúrájukat.

 
„Azt mondtuk, hogy idehozzuk Európát Békés megyébe, megpróbáljuk a hírünket szétküldeni Európába. Ezt a feladatunkat ezzel a programmal végrehajtottuk. Olyan művészek fordultak meg Békéscsabán, akik a szomszédos országok legkiválóbbjai közé tartoznak: rendezők, színészek, tervezők, színtársulatok, irodalmárok, zenészek, képzőművészek. A Jókai Színház kilincsét olyan művészek keze érintette, akik csak akkor jöttek volna erre a tájékra, ha mondjuk Gyula fürdőjét akarták volna meglátogatni. „
A Jókai Színház társulata – a vendégművészek tevékenysége által – olyan „művészeti kurzuson” vett részt, amely felért két főiskolai diplomával.

Fekete Péter nemcsak a művészek továbbképzésével törődött. A színházi szakma évtizedek óta panaszkodott, hogy megoldatlan a színházi háttér-dolgozók utánpótlása – de tenni, nem tett senki semmit. A Jókaiban működő színész-képző iskola profilját kiterjesztette. Képeznek; világosítókat, hangtechnikusokat, videotechnikusokat, jelmez- és díszlettervező asszisztenseket, akiket a tanulmányaik befejeztével - szinte kivétel nélkül – „szétkapkodják” a színházak.

Akik a színészetben nem számítanak sikerre, azok rendező asszisztensek, súgók lesznek, az elmúlt időszakban hét képzett ügyelő rajzott szét a különböző színházakba.
A magasszintű oktatás érdekében – az Ibsen Alapítvány segítségével – az iskolaépület bővítésekor oktatási-célú kamaraszínházat terveztetett. A 120 személyes mobil „színház” mindent tud ALAPSZINTEN: van forgószínpad, sűlyedő, zsinórpadlás, világítási és akusztikai bázis, természetesen a nézőtér mozgatható. A hátsó fal szétnyitásával szabadtéri előadásokra alkalmas.

A háttérszakmák fontoságára tekintettel a televízióban sorozatot készített, hogy a nagyközönség is ismerje meg jobban a színfalak mögötti világot. A kiváló szakemberek erkölcsi elismerése érdekében létrehozta a TEÁTRUM-díjat, amelyet – immár nyolc alkalommal – adtak át elegáns gálaműsor keretében, amelyet a televízió is sugárzott. A díjra a felterjesztő igazgató mellett a társulat egy kitüntetett művészének az ajánlása is szükséges, hogy erkölcsi és anyagi elismerést nyújtson az azokat kiemelkedően magas szinten művelő szakembereknek. A díj a csapatmunka szimbólumaként egy aranygolyót tartalmazó csapágyat formáz.

Vidéki igazgatók panaszolták, hogy az országos sajtó – bár hívják, sőt kocsit/mikrobuszt küldenek értük – nem érdeklődik a náluk folyó munkáról. Megszervezte és lapító főszerkesztője a Magyar Teátrum c. újságnak, amely a Magyar Teátrumi Társaság havilapja, amely X. évfolyamába lépve tájékoztatja a közönséget a tagszínházakban folyó munkáról.

Nem megtagadva cirkuszi vonzalmát, pár évig nyáron működtetett egy cirkuszi Sátorszínházat, amelyben a színházi produkciókba szervesen beleépítette a cirkusz-művészet éppen odaillő elemeit. Később cirkuszigazgatóként a színházi elemeket szőtte a manézs-művészetbe. A sorozatnak az vetett véget, hogy az egyházi területre egy sportcsarnokot építettek.

Szarvason nyolc éve létrehoztak, csodálatos környezetben egy ezer férőhelyes VíziSzínházat a Körös holtágán. Az akkor még megyei fenntartású Jókai Színház, Fekete Péter irányításával kezdte és a mai napig működteti az egész nyáron. Június 15- augusztus 19-ig minden nap van program az előadóművészet minden válfajában, A produkciók fele ingyenes!

Fekete Péter sokrétű tevékenységének, most csak a Jókai Színházhoz kapcsolódó részét említettük. Nem említettük a Bárka irodalmi folyóirat támogatását, a drámaíró versenyek és a minden évi Versfolyam létrehozását, a hátrányos helyzetű polgártársaink támogatását.
Amennyiben Államtitkárként is ilyen intenzitással ténykedik, nagy hasznára lesz az egyébként hátrányos helyzetű magyar kultúrára.

( Fot? MTI )
[ Kadelka László ] 2018-05-23 05:47:00
Cikk nyomtat?a Cikk elk?d?e e-mailbe Hozz?z?? a cikkhez
 
Előadóművézet Sajtóanyagok
Irodalom Könyvsarok
Képzőművészet Kiadváyok
Filmművészet Fesztiválok
Tásadalom Ráday utca
Programajáló Pécs 2010
Pályázatok Enciklopédia
Kamuti Jenőnek
Az „ezüst-herceg” közben orvosi diplomás lett, kitűnő sebész vált belőle, a MÁV kórház igazgatójaként lett (aktív) nyugdíjas. A sport terén, pedig Magyarországon elsőként UNESCO Fair Play-díj kitüntetésben részesült. A napokban a Nemzet Sportolójává választották. Hihetetlen – 80 éves! – Kadelka Lászlótól
[ Archívum ]
[ Keresés ]
Ajándék ez a nap

A „Love Story” a Turay Ida színházban

Pozsgai Zsolt Megszállottak-ja fődíjas a Monacói Nemzetközi Filmfesztiválon.

Podhorányi Zsolt - Dámák a kastélyban

A király meztelen!

Dékány István - Trianoni árvák

Az Egy nap sikere a Kairói Nemzetközi Filmfesztiválon

Lengyelország 100

Segítünk az Igazgyöngynek

VADÁSZ - MILTÉNYI „KALANDÁRIUM”

Lélektől lélekig

Megjelent Rohmann Ditta csellóművész legújabb albuma

Dalos György - Az utolsó cár

Bitó László - Sámson A vadon fia

Közönség-díjas lett Triesztben a Lajkó – cigány az űrben

Füst a szemben

A 88. utca fogjai

A revizor

Mégis, kinek az élete

Romlás

Kaukázusi krétakör

A szecsuáni jó ember

Vihar

Dogville

Szép nyári nap

Ördögök

Hű, de messze van Petuski!

Nyári kalandok

Csákányi - Kulka

Idill

ISMERI?
[ Ki kicsoda játék ]
275 portré
cikkek
galéria
Keresés
Terasz 2002-2006
Terasz 2001-2002
 
 
 
 
Film
Adatbázisok - Amatőr - Digitális film - Filmek időrendi sorrendben - Filmek kategóriák szerint - Filmfesztiválok és díjak - Filmkészítés, filmforgalmazás - Független film - Klasszikus filmek, filmklasszikusok - Média - Mozik, moziműsor - Multimédia - Oktatás, filmtörténet - Online vásárlás - Rendezők - Szervezetek - Színészek, színésznők - Toplisták, filmelőzetesek - TV-csatornák, videotékák

Fotózás
A nap fotója - Analóg fényképezőgépek - Boltok, használtcikkek, szolgáltatások - Digitális Fényképezőgépek - Elmélet - Hírek - Múzeumok, kiállítások - Nyomtatók - Online galériák, portfoliók - Pályázatok - Szkenner - Tartozékok - Témák, zsánerek - Weblapok, magazinok

  Irodalom
A századforduló irodalma - Antik irodalom - Antikváriumok - Barokk - Bevezető - Érettségi tételek gyűjteménye - Felvilágosodás - Gyermek- és ifjúsági irodalom - Irodalmi újságok és folyóiratok - Irodalmidi díjak, egyesületek, szervezetek - Irodalomtörténet és irodalomtudomány - Klasszicizmus - Kortárs magyar irodalom - Kortárs világirodalom - Könyvesboltok - Könyvkiadók - Könyvtárak - Középkor - Nemzetek irodalma - Realizmus - Reneszánsz - Romantika - Szimbolizmus - Szórakoztató irodalom - Tematikus gyűjtemények - XX. századi magyar irodalom - XX. századi világirodalom

Művészet, építészet
Alkotások - Alkotók - Dokumentumok - Gyűjtemények - Információk - Kiadványok - Korok, stílusok - Technikák - Üzlet

  Színház
Budapesti színházak - Határon túli magyar színházak - Mozgás- és Táncszínházak - Színészek weboldalai - Színházi oldalak - Vidéki színházak

Tánc
Elmélet, szakirodalom - Előadások, táborok, fesztiválok - Koreográfusok, vezetők - Külföldi táncos oldalak - Magyar táncoldalak - Tánc csoportok, együttesek, társulatok - Tánc fajták - Táncházak - Tánckellékek, jelmezkölcsönzés, tervezők - Táncművészeti folyóiratok - Táncoktatás - Táncos filmek - Táncos képviseletek - Táncosok, tánctanárok - Táncpartner kereső - Táncversenyek, ranglisták

Zene
Dalszövegek - Filmzene - Komolyzene - Koncertek - Könnyűzene - Lemezforgalmazás - Mp3 - Népzene - Slágerlisták - Zenei média

 
 
  © 2006 - Terasz Kiadó Kft. [ Impresszum ] [ Médiaajánlat ]