Jordán-sztorik, kitárulkozó vallomások. Jordán Tamásról, a botrányos szombathelyi színházigazgató-választás főszereplőjéről pályatársak, kollégák, barátok, családtagok mesélnek. Megszólal Alföldi Róbert, Bálint András, Bozó Andrea, Csankó Zoltán, Jordán Adél, Jordán Péter, Juhász László, Koltai Róbert, Lukáts Andor, Molnár Piroska, Pogány Judit, Sebő Ferenc, Simon István, Trokán Péter. És Ő maga. Kuriózuma a kötetnek, hogy Tamás életének három legfontosabb nőalakja Jordán Tamásné, Judit (feleség, korábbi társ), Lázár Kati (korábbi élettárs), Pap Kriszta (élettárs) is interjút adott a szerzőnek.

„Amikor mostanában sínbe volt téve a kisujja, gyászos képpel elkezdte mondani, tudtam, hogy valami hülyeség lesz belőle: »Iszonyú katartikus volt nekem ez az elmúlt pár hónap, és olyan mélységekbe mentem le és olyan poklokat jártam meg, de az egyetlen nagy tanulság tulajdonképpen számomra az, ami most már látható is rajtam, hogy rájöttem, hogy nekem a szakma a kisujjamban van.«” (Részlet a Trokán Péterrel készített interjúból.) Előszó Álomból valóság Jordán Tamás gyakran képes álomból valóságot teremteni. Rutinja van benne. Ahogy beszélgetőpartnereim közül többen megfogalmazták: teremtő alkat. A génjeiben hordozza az alkotás, az új létrehozásának szenvedélyes vágyát. Ez az interjúkötet is tulajdonképpen egy álom megvalósulása. Ezúttal leginkább a szerző álmáról van szó, de remélhetőleg ez egybeesik mások álmával is. Kocsis András Sándorral, a Kossuth Kiadó vezetőjével beszélgettünk először arról, hogy készüljön egy kötet. Eredetileg én más témát javasoltam, de aztán közösen hamar eljutottunk Jordán Tamásig. Tudtuk, hogy Tamás maga is írt egy könyvet, méghozzá nagyon önazonos, szellemes, igazán jordános szöveggel. Csakhogy utána kitört a botrány Szombathelyen. Tamás célkeresztbe került. Sokfelé nyilatkozott, pillanatok alatt a színházi élet, illetve a közélet központi figurája lett. András azt mondta, hogy ez a kötet legyen más, mint Tamásé. Beszéljenek róla kollégák, pályatársak, barátok, családtagok. És persze adjuk meg a szót magának a főszereplőnek is. Ezúttal interjúhelyzetben. Tetszett az ötlet. Bár több évtizede ismerem Tamást, nagyon tisztelem és becsülöm őt, olvastam a könyvét is, mégis izgatott, hogyan is áll össze ez a nagyon is figyelemreméltó „Jordán-sztori”. Szinte mindenki első szóra vállalta a beszélgetést. Egy kivétel volt, Lázár Kati. Ő többször igent mondott, aztán mégis húzódozott, nyomasztotta a dolog. Úgy volt, hogy kimarad a kötetből, legalábbis mint interjúalany. Aztán egy reggel felhívott és azzal kezdte: „Meg fog lepődni azon, amit mondani fogok, azt álmodtam, hogy nekem mégis közöm van ehhez a kötethez, adok interjút, mindent elmondok, ahogy én látom.” Hát ennyit az álmokról… Ami pedig Tamást illeti, hallgattam róla a szavakat, jelzőket, mondatokat. Szinte ösztönösen tiltakozni kezdtem, hogy elég már a sok pozitív asszociációból, azért a dolog mégiscsak árnyaltabb. Aztán a Bálint Andrással készült beszélgetés után együtt ültünk a Radnóti Színház társalgójában. Ettük a szendvicseinket. Ránéztem Tamásra, kissé szorongva tettem fel a kérdést: „Mit szólnál, ha a feleséged, korábbi társad, Judit is beszélne rólad?” Kati, Adél, Péter is megszólal, ne maradjon ki Judit sem, folytattam. Tamás azonnal a telefonjáért nyúlt, tárcsázta Juditot. „Szia! Itt ül egy kedves barátom, egy interjúkötetet állít össze rólam. Szeretné, ha te is beszélgetnél vele rólam.” „Muszáj?” – hangzott a válasz. „Nem muszáj, de ő jól tud kérdezni, te jól tudsz válaszolni, minden adott egy jó beszélgetéshez. Ráadásul minden rosszat elmondhatsz, amit gondolsz rólam” – fejezte be, olyan jordános, összekacsintós mosollyal. Már adta is a telefont, és Judittal az inspiráló felvezetés után úgy tudtam beszélni már a telefonban is, mintha régen ismertük volna egymást. A saját bőrömön tapasztaltam meg a Jordán-titkot, vagyis, hogy idegeneket képes összehozni, és hogy a semmiből tud közösséget, agorát teremteni. Hát ennyit a teremtésről… Nagyon sokat tanultam az elmúlt hónapok alatt. Elsősorban azt, hogy egyáltalán nem véletlen, hogy egy embert kik vesznek körül, kik állnak hozzá közel, kik a barátai. A beszélgetésekből több esetben őszinte, kitárulkozó vallomás lett. Szinte minden dialógust a szombathelyi események elemzésével kezdtünk, de aztán eljutottunk mindenkinek a saját Jordán-sztorijához, - történeteihez. És engedjék meg, hogy e sorok befejezéseként Alföldi Róbertet idézzem. Arra a kérdésre, hogy csalódott-e Tamásban bármikor, azt válaszolta: „Tamásban csalódtam-e? Soha! És szerintem nem is fogok. Nem tudom elképzelni, hogy csalódjak benne.” Kívánom, ha elolvassák ezeket a beszélgetéseket, Önök se csalódjanak! Hát ennyit a reményekről… (Balogh Gyula) A szerzőről: „Minden a zsámbéki romtemplomnál kezdődött. Főiskolásként ott szerettem bele a színházba. Nyolcvanas évek vége, Zsámbéki Szombatok, szabadtéri előadások, háttérben a csodás rom. Később jött az újságírás, először a sporttal kacérkodtam, aztán a kultúra győzött. Napilapok szigorúan. Magyar Hírlap, Népszava, lassan nagyjából felezve, összesen huszonöt év. Újságírás, szerkesztés, rovatvezetés. Társszerzőség interjúkötetekben. A Jordán-sztori az első általam önállóan jegyzett kiadvány. Csábító, izgalmas kaland. Szerelemgyerek, ötvenévesen.‟ Az interjúkat Balogh Gyula 2017 áprilisában és májusában készítette. A könyvet szerkesztette: Csák Erika Borítótervező: Veres Ildikó Borítókép: Kertész Gábor