Írók a teraszon [ irok.terasz.hu ] Sakkportál [ sakk.terasz.hu ] Kertészeti portál [ www.kertpont.hu ] Gokart Magazin [ www.gokartmagazin.hu ]

MILAN
[ Trafó ]
fotó Peti Péter
 
Dátum: 2017. április 28. péntek    Mai névnap(ok): Valéria, Vitália a - a - a
A II. Vallai Péter Kortárs Előadóművészeti Fesztivál győztesei
Véget ért a II. Vallai Péter Kortárs Előadóművészeti Fesztivál az RS9 Színházban. A november 24. és 27. között megrendezett fesztivál négy napján 19 társulat lépett fel elsősorban irodalmi adaptációra épülő előadásaival. A zsűri döntése alapján a 300.000 forinttal járó Vallai-díjban részesült az Utolsó Vonal Művészeti alapítvány a Koronázás című produkciójáért.

Erdélyi Dániel - Cserje Zsuzsa - Csizmadia Gergely
 
II. díjat kapott a Jónás Tamás verseiből összeállított színpadi etűd, a „… De mivel saját képmására teremtett”.
A fesztivál III. díját Haragonics Zalán és Maczák Ibolya vihette haza az Ederlezi című produkciójáért.

A közönség is szavazott. A nagyérdemű a 100.000 forinttal járó közönségdíját a Neptun Brigád nyerte Hamletman című produkciójáért, Baksa Imre előadásában, a produkció ezen felül elnyerte a Játékszín Bock színpadán való fellépési lehetőséggel járó különdíjat is.

A házigazda, az RS9 Színház a kortárs komoly zenét támogató különdíjat adott, Horváth Balázsnak a Parti Nagy Lajos verseiből komponált Sorok, Szavak, Betűk című előadásáért. A Művészetek Völgye Kaláka Versudvarában léphet fel Lackfi János és Gryllus Dániel meghívására az Andaxinszház Suttogók című produkciója. A zsűri két produkciót részesített dicséretben a Borsógörgető és az Irina című előadásokat.

 

( Fot? Olajos Ilka )
2016-11-29 05:45:00
Cikk nyomtat?a Cikk elk?d?e e-mailbe Hozz?z?? a cikkhez
 
Előadóművézet Sajtóanyagok
Irodalom Könyvsarok
Képzőművészet Kiadváyok
Filmművészet Fesztiválok
Tásadalom Ráday utca
Programajáló Pécs 2010
Pályázatok Enciklopédia
RS9 Off Fesztivál
2017. április 28-30., RS9 Színház
A budapesti RS9 Színház RS9 OFF elnevezésű független színházi fesztiválja egyfajta szemleként önálló társulatok, vándorszínházak, kulturális egyesületek és kis színházi műhelyek darabjait vonultatja fel 2017. április 28-tól 30-ig. [ tov?b ]
Tovább bővül a POSZT programja
Nyilvánosságra hozták a 2017-es Pécsi Országos Színházi Találkozót kísérő POSZT Fesztivál első eseményeit. A programban monodrámák és független előadások épp úgy találhatóak, mint fesztiváldíjas rendezések, valódi sztárparádét felvonultató komédiák, vagy réges-rég telt házzal futó, már-már legendás színházi produkciók. [ tov?b ]
A 2017-es POSZT versenyprogramja
A 17. Pécsi Országos Színházi Találkozó, POSZT versenyprogramjába a két válogató, Árkosi Árpád rendező és Kovács Dezső kritikus a 2016. 03. 1. és 2017. 03. 5. között bemutatott, magyar nyelvű színházi premierek közül az alábbi 7 nagyszínpadi és 7 kamara előadást választotta. [ tov?b ]
Indul „A POSZT bemutatja” előadásainak jegyértékesítése
A 17. Pécsi Országos Színházi Találkozó június 8. és 17. között várja a színházrajongókat és a színházi szakma képviselőit. A tavalyi sikerre való tekintettel a Versenyprogram és a POSZT Fesztivál eseményei mellett az idei esztendőben is folytatódik „A POSZT bemutatja” előadássorozat, amelynek keretein belül exkluzív előadásokra és koncertekre kerül sor a Kodály Központban. [ tov?b ]
Vendégváró Fesztivál
A Bethlen Téri Színház a határon túli kulturális szervezetekkel együttműködésben immáron ötödik alkalommal rendezi meg a Vendégváró Fesztivált. A háromnapos rendezvény vendége ez alkalommal az Aradi Kamaraszínház. Az aradi teátrum három produkciójából kettőt a Békéscsabai Jókai Színházzal közösen jegyez, mindkettőben főszerepet játszik Tege Antal, a Jókai Színház Gálfy Gyűrű-díjas színművésze. [ tov?b ]
Díjesővel zárt a 16. Kaleidoszkóp VersFesztivál Vácott
A II. Vallai Péter Kortárs Előadóművészeti Fesztivál győztesei
II. Vallai Péter Kortárs Előadóművészeti Fesztivál
Kaleidoszkóp VersFesztivál
Berlini III. Magyar Kortárs Táncfesztivál
X. Pécsi Nemzetközi Tánctalálkozó
I. Józsa Mihály Békés megyei Vers- és Prózamondó Fesztivál
A Cserhát aljába költözik a Mátraalja Fesztivál
Outlook Fesztivál 2016
A XVI. POSzT díjazottai
Mario és a varázsló a POSzTon
A 2016-os POSZT óriási programkínálattal
Piros Ildikó a POSzT díszvendége
Színházat Mindenkinek Fesztivál
Megkezdődött a III. MITEM
[ A rovat ?szes cikke ]
ISMERI?
[ Ki kicsoda játék ]
275 portré
cikkek
galéria
Keresés
Terasz 2002-2006
Terasz 2001-2002
 
OSA Archívum állásajánlat
 
 
 
Film
Adatbázisok - Amatőr - Digitális film - Filmek időrendi sorrendben - Filmek kategóriák szerint - Filmfesztiválok és díjak - Filmkészítés, filmforgalmazás - Független film - Klasszikus filmek, filmklasszikusok - Média - Mozik, moziműsor - Multimédia - Oktatás, filmtörténet - Online vásárlás - Rendezők - Szervezetek - Színészek, színésznők - Toplisták, filmelőzetesek - TV-csatornák, videotékák

Fotózás
A nap fotója - Analóg fényképezőgépek - Boltok, használtcikkek, szolgáltatások - Digitális Fényképezőgépek - Elmélet - Hírek - Múzeumok, kiállítások - Nyomtatók - Online galériák, portfoliók - Pályázatok - Szkenner - Tartozékok - Témák, zsánerek - Weblapok, magazinok

  Irodalom
A századforduló irodalma - Antik irodalom - Antikváriumok - Barokk - Bevezető - Érettségi tételek gyűjteménye - Felvilágosodás - Gyermek- és ifjúsági irodalom - Irodalmi újságok és folyóiratok - Irodalmidi díjak, egyesületek, szervezetek - Irodalomtörténet és irodalomtudomány - Klasszicizmus - Kortárs magyar irodalom - Kortárs világirodalom - Könyvesboltok - Könyvkiadók - Könyvtárak - Középkor - Nemzetek irodalma - Realizmus - Reneszánsz - Romantika - Szimbolizmus - Szórakoztató irodalom - Tematikus gyűjtemények - XX. századi magyar irodalom - XX. századi világirodalom

Művészet, építészet
Alkotások - Alkotók - Dokumentumok - Gyűjtemények - Információk - Kiadványok - Korok, stílusok - Technikák - Üzlet

  Színház
Budapesti színházak - Határon túli magyar színházak - Mozgás- és Táncszínházak - Színészek weboldalai - Színházi oldalak - Vidéki színházak

Tánc
Elmélet, szakirodalom - Előadások, táborok, fesztiválok - Koreográfusok, vezetők - Külföldi táncos oldalak - Magyar táncoldalak - Tánc csoportok, együttesek, társulatok - Tánc fajták - Táncházak - Tánckellékek, jelmezkölcsönzés, tervezők - Táncművészeti folyóiratok - Táncoktatás - Táncos filmek - Táncos képviseletek - Táncosok, tánctanárok - Táncpartner kereső - Táncversenyek, ranglisták

Zene
Dalszövegek - Filmzene - Komolyzene - Koncertek - Könnyűzene - Lemezforgalmazás - Mp3 - Népzene - Slágerlisták - Zenei média

 
 
  © 2006 - Terasz Kiadó Kft. [ Impresszum ] [ Médiaajánlat ]