Dátum: 2018. február 20. kedd    Mai névnap(ok): Aladár, Álmos


képgaléria kertpont.hu sakk linkajánló
 
Előadóművészet
Irodalmi szekció
Képzőművészet
Társadalom
Könyvsarok
Képgaléria
Ráday utca
Reál
Kiadványok
POSZT
Enciklopédia
CITY BALETT ALAPÍTVÁNY
HARMÓNIA ALAPÍTVÁNY
Terasz Archív
Kortárs Mozgásművészeti Portál
Nemzeti Színház
Bessenyei Ferenc honlapja
PREMIER
Személyes búcsú Pressburger Györgytől
Ugye nem baj, ha most is úgy szólítalak, ahogy régen? Magunk között általában magyarul beszéltünk, így sosem állt rá a szám a Giorgióra. Mivel most már egy végső döntésed következtében nem beszélgethetünk, hát csak így, levél formában szólok hozzád és búcsúzom tőled.
Kedves Gyuri!

Amikor megláttam a szíven ütő hírt, hogy az egyszer mindenki számára elérkező végső határt is átlépted, az villant át az agyamon, hogy életedben a határok feszegetésében és átlépésében nagy rutinod volt. Ifjúként, megelégelve az itthoni viszonyokat, 1956-ban éltél a menekülés lehetőségével és ikertestvéreddel magatok mögött hagytátok a magyar határt. Szerencsére nem örökre – de erről majd később.

Ha forgatókönyvet írnék, most az következne: snitt. A következő kép Olaszország. Ott váltál azzá, aki idővel megkerülhetetlen kulturális tényező lettél választott hazádban és kivívtad itthon is a megbecsülést, büszkeséget, szeretetet. Eszembe jut első találkozásunk, 1982-ben. Rómában férjemmel, Faragó Jenővel akkreditált tudósítókként éltünk, és a külföldi újságírók szervezetének tagjaiként mi is részt vettünk minden évben az olasz Golden Globe (Globo d’Oro) szavazáson. A díjat a Stampa Esterában a külföldi újságírók római székházában osztották ki. Abban az évben elsöprő szavazati aránnyal a Pasolini darabból készült Calderón című filmednek ítéltük ezt a díjat. Nekünk külön öröm volt, hogy személyedben egy magyar származású rendezőt ünnepelhettünk. Ahogy más műfajú munkáidban, a filmben is kerested a csak rád jellemző kifejezési formákat. Formát bontottál rádióban, színházban, utcára vitt fesztivál rendezvényben. Amikor bő húsz éve létrehoztad Friuliban a Mittelfestet, a nyitó eseményről így meséltél tavaly Vincenzo Basile kollégánknak a Népszavában:
„…úgy képzeltem el, mint egy utcaszínházat, amit Claudio Magris Duna című könyve köré rendeztem. A város utcáit folyómederként akartam használni, ahol a közönséget olyannak láthatom, mint egy folyót. A színészek, akik a könyv részleteit felolvasták és a mintegy 2000 főnyi közönség is az utcákon hömpölygött. Valóban olyan látványt nyújtott, mint ahogyan egy folyó áramlik.” Ezt sajnos élőben nem láthattam, de nyilván a jelenlevőknek felejthetetlen élmény lehetett.

Maximalista elvárásaid voltak magaddal szemben, mindig egyedit, semmire sem hasonlítót igyekeztél létrehozni, ami általában sikerült és a végeredmény akár tetszést, akár idegenkedést váltott ki, emlékezetes maradt a nézőnek, olvasónak. Ugyanilyen kérlelhetetlen szigorral bántál másokkal is, neked az volt a természetes, hogy kikapirgáld mindenkiből a legjobbat.

Fiatalon európai polgár lettél, de a gyökereidet mindig gyengéden ápoltad. Azt hiszem mindenkiben, aki valamilyen okból elszakadt a hazájától, ott él a vágy bevallva vagy bevallatlanul, hogy bármennyi elismerést is kap a világban, az igazit otthon vívja ki. Számodra ez lehetett könyveid magyar nyelvű kiadása és az a pillanat, amikor 1998-ban a budapesti Olasz Kultúrintézet igazgatója lettél. Abban a négy évben sosem látott pezsgés indult meg az Intézetben, amit sokan azóta is emlegetnek. Jelképes is lehet az az ív, ami 1956-ot és 1998-at összeköti: VIII. kerületi voltál, és az Olasz Intézet is a VIII. kerületben van. Testvéreddel, a korán elvesztett Miklóssal közösen írt Nyolcadik kerületi történetek az egyik legszebb, legmegrázóbb vallomás a gyerekkorról, a gyökerek kitörölhetetlen nyomairól. A II. világháború és a rákövetkező évek borzalmai, a nyomorúságos városi túlélés olykor mulattató történetei talán a leghitelesebb képet festik az egykori VIII. kerület, közelebbről a Teleki tér környékéről.

És még mindig, nyolcvanhoz közeledve is tele voltál tervekkel: könyvek, filmek forogtak a fejedben, amiket azonban mi már nem láthatunk. Egy kerek évszámmal zártad le azt az életművet, ami most már mindenképpen kerek, és amit az a megismételhetetlen egyedi emberi lény alkotott, akit Pressburger Györgynek hívtak. Most odaát várnak nagy feladatok: számvetés, felkészülés a következő felvonásra. Mi, akik még ideát vagyunk, egyet kívánhatunk: Isten segítsen további utadon békében, szeretetben.

Máté Judit

 
Búcsú Pressburger Györgytől

A huszadik század egyik őszinte és diszkrét tanúja átlépett a halhatatlanságba. A müncheni óra című regényében írja: “Aktuális tendencia a pillanatban élés. Az ember fejest ugrik a saját jelenébe, amit éppen átél. De a jelen önmagában csak sivatag.” Pressburger György 80 éves volt.
Magyarországi szlovák zsidó szülőktől született magyarnak. Derűs olasszá lett íróként harminc éves irodalmi pályafutása alatt jóindulattal, mindig megújuló szenvedéllyel beszélt a történelem viharainak sötét gyökereiről.

Ahogy következetesen mesélte megszenvedett történeteit, nyugodtan nevezhetjük őt a tragikus történemi és politikai ellentmondásokkal teli huszadik századi Közép-Európa gazdag kulturális szintézisének.

Kiszabadulva a náci népirtás poklából hónapokig rejtőzött egy zsinagóga pincéjében, majd 1956-ban ikertestvérével Miklóssal és húgával Ausztria felé vették az irányt. Egy gyáva vámtiszttel megalkudott az árban, amiért eljuthatott Olaszországba, Rómába és itt újjászületve elkezdődhetett egy másik élet, amely harminc évig ebben a városban zajlott.

A már említett könyvéből kiderül, milyen közeli kapcsolatba került Marx Károllyal, Edmund Husserllel és a vele azonos nevű rendezővel, az eredetileg Imrének született Oscar-díjas forgatókönyvíró Emeric Pressburgerrel. Rómában a Színiakadémiát segélyeken élve végezte el, közben jó barátságba került Alberto Moráviával, Dacia Marainivel, Andrea Camillerivel. Később televíziós és rádiós műsorok szerzője lett, érdekesen ötvözte a hagyományos szövegeket a kísérleti zenei effektusokkal, majd kikötött a színháznál. Rengeteg nagy szerző művét rendezte, Csehovtól Goldonin át Magrisig. A nyolcvanas években áttette székhelyét Triesztbe, ahol összefutnak annak a Közép-Európának a szálai, ahonnan indult. Trieszt saját jellemzése szerint olyan, mint Budapest, emlékek ködével borított irodalmi város. És valóban, ez a hely ihlette őt irodalmi alkotásokra, itt kezdte írni novelláit, regényeit, amelyek szinte mindegyike díjak sokaságát érdemelte ki.

Egy évvel ezelőtt alkalmam nyílt interjút készíteni vele, akkor így fogalmazott: “Ha az ember egy kegyetlen üldözéseknek kitett népcsoporthoz tartozik, mint amilyenek a Közép-európai zsidók, ez megnöveli benne a felelősségérzetet, hogy meséljen róluk, mert az undorító provokációk, a sötét régi beidegződések újra felélednek. Nem annyira a jövőt, mint inkább a jelent illetően vagyok pesszimista. Az ember nem egyetlen pillanatban adja át magát a vakságnak. A veszélyesen növekvő szolipszizmus ragályosan terjedő rasszizmusba, alantas, ellenőrizhetetlen érzelmekbe torkollhat.”

2009-ben megkísértette az aktív politizálás: felkérték, induljon az Európa Parlament jelöltjeként, de nem nyert a választásokon. Azért fogadta el a jelölést, mert úgy vélte, talán az európai szintű politika képes előidézni kulturális változásokat. Így fogalmazott: “Egész életemet olyan Európának szenteltem, ahol nincs rasszizmus és megszűnik a népek egymás iránti gyűlölete. 3000 évnyi öldöklés után mindent elkövettem, hogy felszínre jöjjön egy magasabb rendű, korábban művelt kultúra.”

Amikor egy éve trieszti otthonában fogadott, nagyon szép vallomást tett második hazája nyelvéről: “Az olasz nyelv, amelyet kölcsön vettem, lehetővé tette számomra, hogy megteremtsem azt a távolságot gyermekkorom izzó emlékeinek matériájától, amely anyanyelvemen kifejezhetetlen lett volna.” Végtelenül hálás volt Dante nyelvének, olyannyira, hogy nekifogott az Isteni Színjáték újra felfedezésének. Egy olyan túlvilági utazásba fogott, ahol Feud és Simone Weil egyaránt útitársai voltak a bűnök feltárásában, a kedvelt vagy utált filozófusok értelmezésében, a huszadik század hóhérainak és áldozatainak, valamint saját átélt eseményeinek feldolgozásában. Mindezt a vele együtt élő szeretett szellemeivel folytatott dialóguson át, amelyben partnerei voltak nagyapja, édesapja és mindenek elött korán elveszített ikertestvére, Miklós.
Mostantól ez a beszélgetés már örökre egyazon dimenzióban, odaát folytatódik.

Vincenzo Basile Polgár

2017-10-01 08:00:00

Cikk nyomtatása

Küldje el a cikket ismerősének!
 
feladó neve:    
feladó e-mail címe:    
címzett neve:    
címzett e-mail címe:  
 
Születésnapi levél
Kamuti Jenőnek
Az „ezüst-herceg” közben orvosi diplomás lett, kitűnő sebész vált belőle, a MÁV kórház igazgatójaként lett (aktív) nyugdíjas. A sport terén, pedig Magyarországon elsőként UNESCO Fair Play-díj kitüntetésben részesült. A napokban a Nemzet Sportolójává választották. Hihetetlen – 80 éves! – Kadelka Lászlótól
Cikkarchívum
Kitüntetések 2017. augusztus 20. alkalmából
A Jókai Színház is valóra váltott egy álmot
Gyermekfesztivál a Magyar Színházban
Kellemes Húsvétot Kívánunk!
Zene? Dráma? Zenedráma!
Kitüntetések 2017. március 15.
Március 15
Ősbemutató - Konferencia - dokumentumfilm
Szegedre ér A Kállai '90 című vándorkiállítás
B.Ú.É.K!
Mindenkinek Kellemes Ünnepeket!
„Az igazat mondd, ne csak a valódit...”
Ajándék ez a nap
Zrínyi Ilona című monodráma kárpátaljára látogat
Vörösmarty Mihály hagyatékából rendezett kiállítás
Megválasztották a Széchenyi Akadémia új tagjait
1956
Nézőpontváltó® Felhívás
Kulturális bicajtúrák
Háni & Kriszta
Cikkek listája >>>

címszó
év
hónap
Enciklopédia
További cikkek a kertpont.hu portálon
A sokarcú fagyöngy
Szerves talajtakarók
A póréhagyma
Agavék
A vizitorma
A csontritkulásról
Webtechnológia
Technológiák, fejlesztési megoldások, referenciák a Terasz.hu - tól
| M?iaaj?lat | Impresszum | Jogi nyilatkozat |
info@terasz.hu