Dátum: 2019. május 24. péntek    Mai névnap(ok): Eszter, Eliza


képgaléria kertpont.hu sakk linkajánló
 
Előadóművészet
Irodalmi szekció
Képzőművészet
Társadalom
Könyvsarok
Képgaléria
Ráday utca
Reál
Kiadványok
POSZT
Enciklopédia
CITY BALETT ALAPÍTVÁNY
HARMÓNIA ALAPÍTVÁNY
Terasz Archív
Kortárs Mozgásművészeti Portál
Nemzeti Színház
Bessenyei Ferenc honlapja
PREMIER
Forgách András
Dramaturg és író; köteteket, esszéket, színműveket, forgatókönyveket jelentetett meg. Így mutatkozik be:
"1952-ben születtem Budapesten. Az ELTE Bölcsészkarán 1976-ban diplomáztam történelem-filozófia szakon, diplomamunkámat James Joyce és a filozófia nyelvi fordulata címmel írtam. Attól kezdve különböző színházaknál voltam dramaturg (Kecskeméti Katona József Színház, Népszínház, Nemzeti Színház), egészen 1984-ig, amikor szellemi szabadfoglalkozású lettem. Azóta írásból, fordításból, rajzolásból élek. (1995-97 között rendszeres dramaturgiai munkák az Új Színházban és a Budapesti Kamaraszínházban.) 1981-82-ben Nyugat-Berlinben a Schaubühne ösztöndíjasa voltam, 1986-ban Párizsban színházi ösztöndíjasként, 1993-94-ben Saint-Herblainben írói ösztöndíjasként töltöttem két-két hónapot, 1997 júniusában a Lausanne melletti Lavigny-ban, a Rohwolt-alapítványhoz tartozó Maison des Ecrivains-ban, 1998 szeptember-novemberben München város alkotóházában, Feldafingban, 2002 februárjában az Alsó-Ausztriai Stein/Kremsben, az ottani Literaturhaus meghívottjaként, 2002.októberében Berlinben a Literarisches Colloquium vendégeként."

Forgách András négy könyvet publikált: Két dráma (Cserépfalvi) Valami Figaro-féle alak (esszék, Jelenkor), Aki nincs (regény, Magvető), Gonosz siker (esszék, Magvető). Ismertebb színművei: A pincér, Vitellius, Mandulák, Játékos, A szűz, a hulla, a püspök és a kések; forgatókönyvei: Románc, Árnyék a havon, Hosszú alkony. Grafikai munkákat, illusztrációkat is közöl. A tevékenységét kísérő fontosabb elismerések: Kritikusok díja, Szép Ernő díj, Jászai Mari díj, Szinnyei Júlia díj.

2002-08-29 08:49:00

Cikk nyomtatása

Küldje el a cikket ismerősének!
 
feladó neve:    
feladó e-mail címe:    
címzett neve:    
címzett e-mail címe:  
 
Születésnapi levél
Kamuti Jenőnek
Az „ezüst-herceg” közben orvosi diplomás lett, kitűnő sebész vált belőle, a MÁV kórház igazgatójaként lett (aktív) nyugdíjas. A sport terén, pedig Magyarországon elsőként UNESCO Fair Play-díj kitüntetésben részesült. A napokban a Nemzet Sportolójává választották. Hihetetlen – 80 éves! – Kadelka Lászlótól
Cikkarchívum
Banga Ferenc
Sutyák Tibor
Fischer Iván
Margócsy István
Fischer Ádám
Ascher Tamás
Droppa Judit
Cseri Miklós
Erick van Egeraat
Bíró Ica (Stephanie)
Havas Henrik
Ekler Dezső
Lugosi Lugo László
Baló György
Mundruczó Kornél
Babarczy Eszter
Vidnyánszky Attila
Schell Judit
Szathmáryné Sipos Ildikó
Bán Ferenc
Cikkek listája >>>

címszó
év
hónap
Enciklopédia
További cikkek a kertpont.hu portálon
A sokarcú fagyöngy
Szerves talajtakarók
A póréhagyma
Agavék
A vizitorma
A csontritkulásról
Webtechnológia
Technológiák, fejlesztési megoldások, referenciák a Terasz.hu - tól
| M?iaaj?lat | Impresszum | Jogi nyilatkozat |
info@terasz.hu