Dátum: 2018. február 19. hétfő    Mai névnap(ok): Zsuzsa, Zsuzsanna


képgaléria kertpont.hu sakk linkajánló
 
Előadóművészet
Irodalmi szekció
Képzőművészet
Társadalom
Könyvsarok
Képgaléria
Ráday utca
Reál
Kiadványok
POSZT
Enciklopédia
CITY BALETT ALAPÍTVÁNY
HARMÓNIA ALAPÍTVÁNY
Terasz Archív
Kortárs Mozgásművészeti Portál
Nemzeti Színház
Bessenyei Ferenc honlapja
PREMIER
Lugosi Lugo László
Bojár Iván András - Lugosi Lugo Lászlóról, a fotóművészről
Na jó, tudom, hogy minden fénykép az idővel játszik. Tudom, hogy a dinamikus és statikus kompozíciók, az elbeszélő, vagy leíró képek és képsorozatok is mind az expozíció pillanatának különös viszonyában nyerik el tulajdonságaikat. Kár is beszélni erről.
    Kár, valóban? Mintha az élet alapélményéről lenne kár beszélni. Az evésről, a szexről, a szerelemről, mindazon kétségbeesett kellemességről, amellyel az idő lényege ellen dolgozunk, amellyel elfeledni igyekszünk e tulajdonságot. Azt, hogy múlik. És nem csak úgy általában, hanem a belső, legbensőbb időnk pereg, morzsolódik el. Kapkodhatunk, kapaszkodhatunk emlékekbe, tárgyakba. Visszahúzódhatunk kép- és műtárgykollekciónk öröklétűnek remélt bástyái mögé, ám azok is velünk romlanak. Közösen roggyanunk meg és süppedünk, mások példáján látjuk, hogy bennünket is el fed majd a föld.
    Az érzések sem térnek vissza kétszer ugyanúgy. Mégis, Lugosi Lugo fényképei, mintha mindig ugyanazt az érzést akarnák fölpiszkálni bennünk. A tárgyak vagy emberek térbeli elhelyezkedésének módja, a kompozíció, a képkivágás rafinériája, majd az egyes elemek kontúrosabb vagy puhább, kemény feketékben és fehérekben előadott, avagy lágy szürkék elválasztódásai; nos e tényezők arányainak számtalan variációi, mintha mind mind egyetlen célt szolgálnának. Új és újabb szakaszokra bontani az időt. Mert minden expozíció korszakhatárt jelöl Lugo képein. Sohasem a fotográfus számára kedves pillanat megragadását. Épp ellenkezőleg, az idő lassú áradásának pillanatnyi megakadását idézik elő. Ugyanakkor ábrázolják is azt. A történet, amiről e halk szavú képek szólnak, sosem látható, mert a blende bezárultának pillanatában kezdődnek el. Azóta múlnak, enyésznek. Azóta sejthetjük csupán a változás mindenkori jelenidejét. Hogy mit csinál éppen most a gázöngyújtó kisiparos, vagy az egykori Quint presszó immáron idősödőbe forduló felszolgálónői közül a bal oldali.
    Kellemetlen fényképek ezek. Minduntalan valami olyan érzéssel hozakodnak elő, amelynek elfojtására rendezkedik be a feledés örömét ismerő emberi lélek. A tárgyszerű, sőt tárgyilagosnak tűnő láttatás mögött, akárcsak ódon vanitas képeken, mintha a halált látnám elosonni. Fekete szemürege, összevissza megcsukló izületei, hegyesen lefelékonyuló kaszapengéje, kísérőképként vetül minduntalan a tárgyra. Az ipari forradalom végső illúzióvesztésekor számba vett, sőt számon kért gyárépületeire. Kivesző kismesterségek utolsó mohikánjaira de még az olyan képre is, amelyet nem Lugo készített; családjával, Aljonával és Blankával csupán közös szereplője annak. Éppoly elmúló, éppoly időtlen egyszersmind éppoly örökkévaló, mint a kétezer éves kopt koporsófedelek. Könnyű kézzel fölfestett, eleven tekintetű egyiptomi római polgárok arcképei. És ilyen a Kempinsky szálló is Lugo fotográfiáján. Büszke, kivagyi idomai fölött oly' acélosan kék az ég. Ez persze csak egyetlen pillanat, Lugo képe után az ünneplő díszbe öltözött ház már sohasem lesz ennyire friss, ennyire fénylő. Benne is dolgozik valami, a minőség folytonos változása. És a tükrös gránitsíkok egyszercsak pikkelyekre esnek szét.
    Lugo, ha jól tudom, házakat szeret fotózni és embereket. A múlékonyság és állandóság emlékeit. Az embereket, akikben szaporán dolgozik az idő, s a házakat, amelyek, ha romlanak, ha omlanak is, annál inkább tűnnek a monotonul forgó őrlőkerekekkel dacoló erőnek. Masszív házak, mélyen barázdált ablakszemekkel, felvillanó emléknek, térre kitett, elhagyott emlékműnek egyaránt. Feladatukat vesztve állnak mihasznán, falaikról egy régi korszak szépségről alkotott képzetei üzennek ma is, tompa lelkiismeretfurdalást ébresztve a kép nézőjében. Komótos és aprólékos folyamat, ahogyan Lugo dolgozik. Meglát, megért és módszeresen megismer egy jelenségcsoportot, majd annak egyes részeit képeken rögzíti. Az összefüggéseket elhagyja, mindent egyenként, legfeljebb szűk környezetével közösen mutat be. Keresettség és keresettlenség mindig egyszerre vannak jelen ezeken a képeken. A portrék klasszikus módon beállítottak, de a kép valamely apró motívuma mintha mintha lázadna e mesterséges rend ellen. Nem úgy viselkedik, ahogyan az a kompozícióból következnék. A házak pedig, mamlasz és tehetetlen tömegek sem mindig a legkedvezőbb nézetükben nyilvánulnak meg a fényképeken.
    Vajon mit kereshet? Minek veszítette nyomát egykoron Lugosi Lugo László, amit oly' következetesen kutat azóta is? Mi az, amit, ha meglelhetni talán egy-egy sikerültebb fényképfelvétel megfoghatatlan furcsaságában lehet csupán? Amit a külön-különivé tett összetartozó házak, összetartozó embertípusok, szakmák egyedeiből; ócskapiacokon összeszedett régi felvételek elemeiből, barátok festményeinek vagy fotográfus érmék darabjaiból igyekszik összerakni magának. Mert Lugo gyűjtő. Hangulat és látványcserepeket csomagol zizegő zsírpapírba, őrzi meg azokat aztán felbolyhosodott élű régi cipősdobozokban. Amelyeket, ha kinyit, hogy régi presszók, egykori gyárak képeit bogarássza elő belőlük, a szobában szétárad a régi jólkezelt bőr illata. Lugo gyűjtő. Élmények, barátságok, emberi kapcsolatok gyűjtője, amelyből híres magyarok portrégalériája leend, vagy ismeretleneké, akik mégiscsak kitűnnek valamivel a város többi lakói közül. Náluk még, pultjaik és spanyolfalaik mögött, polcaik rekeszeiben és fiókjaiban megőrződött valami a régi Budapestből. Lugo gyerekkorából, amikor még beláthatatlan volt a rendszerezhető, összetartozó dolgok sokasága. Amikor még beláthatatlan volt az idő is, ami alatt az ember megérti, vagy magáévá teszi az össze- és széttartó dolgokat.
    Na jó, tudom, hogy minden fénykép az idővel játszik. És tudom, hogy Lugo fényképeiben is a megragadt, egy pillanatra belassuló, majd végtelenül elillanó idő a legkülönösebb. Meg a látszólagos szenvtelenség, amivel ezt kezeli. A magáravett tárgyilagos póz, a szikár, halk képi beszéd. Tudom, hogy sok mindent kipróbált azelőtt, és hogy még csak tíz éve fényképezik. Tudom, hogy neki most így jó. Látszik a képein.
2002-09-20 14:47:00

Cikk nyomtatása

Küldje el a cikket ismerősének!
 
feladó neve:    
feladó e-mail címe:    
címzett neve:    
címzett e-mail címe:  
 
Születésnapi levél
Kamuti Jenőnek
Az „ezüst-herceg” közben orvosi diplomás lett, kitűnő sebész vált belőle, a MÁV kórház igazgatójaként lett (aktív) nyugdíjas. A sport terén, pedig Magyarországon elsőként UNESCO Fair Play-díj kitüntetésben részesült. A napokban a Nemzet Sportolójává választották. Hihetetlen – 80 éves! – Kadelka Lászlótól
Cikkarchívum
Banga Ferenc
Sutyák Tibor
Fischer Iván
Margócsy István
Fischer Ádám
Ascher Tamás
Droppa Judit
Cseri Miklós
Erick van Egeraat
Bíró Ica (Stephanie)
Havas Henrik
Ekler Dezső
Lugosi Lugo László
Baló György
Mundruczó Kornél
Babarczy Eszter
Vidnyánszky Attila
Schell Judit
Szathmáryné Sipos Ildikó
Bán Ferenc
Cikkek listája >>>

címszó
év
hónap
Enciklopédia
További cikkek a kertpont.hu portálon
A sokarcú fagyöngy
Szerves talajtakarók
A póréhagyma
Agavék
A vizitorma
A csontritkulásról
Webtechnológia
Technológiák, fejlesztési megoldások, referenciák a Terasz.hu - tól
| M?iaaj?lat | Impresszum | Jogi nyilatkozat |
info@terasz.hu