Dátum: 2021. március 7. vasárnap    Mai névnap(ok): Tamás, Ubul


képgaléria kertpont.hu sakk linkajánló
 
Előadóművészet
Irodalmi szekció
Képzőművészet
Társadalom
Könyvsarok
Képgaléria
Ráday utca
Reál
Kiadványok
POSZT
Enciklopédia
CITY BALETT ALAPÍTVÁNY
HARMÓNIA ALAPÍTVÁNY
Terasz Archív
Kortárs Mozgásművészeti Portál
Nemzeti Színház
Bessenyei Ferenc honlapja
PREMIER
Érdi Sándor

1942-ben született. Egész élete a közművelődés környezetében telt, fiatal segédmunkásként is egy könyvterjesztő vállalatnál dolgozott, majd szedő volt a Szikra lapnyomdában.
Az ELTE Bölcsészkarán végzett, magyar-népművelés szakon. Volt az Egyetemi Színpad munkatársa, rövid ideig a Fővárosi Művelődési Házban is tevékenykedett, majd tudományszervezéssel foglalkozott.
1976 és 1979 között a Magyar Televízió munkatársa volt kulturális és művelődési területen (Nézőpont, Studió -- szerkesztő, főszerkesztő), 1988 és 19992 között művelődési igazgató.
A Fővárosi Tanács művelődési díját (1987), az újságírók Táncsics Mihály díját (1997) kapta, legutóbb pedig a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjét.
2002-09-10 08:39:00

Cikk nyomtatása

Küldje el a cikket ismerősének!
 
feladó neve:    
feladó e-mail címe:    
címzett neve:    
címzett e-mail címe:  
 
Születésnapi levél
Szakonyi Károlynak
Mindenek előtt: nem szép félrevezetni a világot! A Németh Lajos lehet, hogy nyolcvankilenc éves, de a Szakonyi Karcsiról senki nem hiszi el, hiába csináltatott magának jó pár éve ilyen szép ősz maszkot. (Kadelka Lászlótól)