Dátum: 2019. november 18. hétfő    Mai névnap(ok): Jenő


képgaléria kertpont.hu sakk linkajánló
 
Előadóművészet
Irodalmi szekció
Képzőművészet
Társadalom
Könyvsarok
Képgaléria
Ráday utca
Reál
Kiadványok
POSZT
Enciklopédia
CITY BALETT ALAPÍTVÁNY
HARMÓNIA ALAPÍTVÁNY
Terasz Archív
Kortárs Mozgásművészeti Portál
Nemzeti Színház
Bessenyei Ferenc honlapja
PREMIER
Pompéry Judit két sikerkönyvről
Pompéry Judit Méhes György Kolozsvári milliomosok és Franz Herre Ferenc József élete és kora című könyveiről.

   Pompéry Judit
   Édes-nemes és irodalom
   
   Rendszeresen mindig azzal a tévhiedelemmel startolok a karácsonyba, hogy csak odafelé lesz túlsúlyunk, haza már üresen hozzuk a fekete behemót hajókoffert. Ez a remény idén is meghiúsult. Hazacsomagunk, ha lehet, még nehezebb volt. A hámozott dión, az általam felelőtlenül csomagolt, így sajnos kidőlt fél kiló égőpiros csemegepaprikán, valamint itt fel nem sorolandó egyéb hasznos és/vagy kedves dolgokon kívül kaptunk még kb. egy méternyi nyomtatott kultúrát. Ugyan minden évben megfogadjuk, hogy idén könyvet aztán végképp nem, hisz van már egy otthon, de mindig, így most is eredménytelenül.
   
   Jelentem, a fél kiló édesnemes – az ajándékozó különbejáratú privátbeszerzése, garantáltan friss és első osztályú minőség – valóban megállja a helyét. Nem csak ételszínezőként. Maradandó élénkpiros, amőba formájú színfoltokat hagyott az általa elárasztott és elsősorban papír alapanyagú útitársakon/ban. Nevét azonban meghazudtolta: a látványa engem sem édes jókedvre nem derített, sem nem tartottam magatartását nemes gesztusnak.
   
   A rövid szélütésből magunkhoz térvén hozzáláttunk a finoman szólva disznóság eltakarításához. Eredmény: a paprikaveszteség a legkisebb kár. (Háztartásunk változatlanul csak három főből áll, még mindig van tartalék a tavaly kapott tetemes mennyiségből.) A dolog tehát eddig rendben. Viszont kb. két hete elűzhetetlen, „echte magyar” szaga van a szobának, ami a kárt szenvedett tárgyak és a koffer porszívós kezelése után sem akar szűnni. (Ez is az ajándék kitűnő minőségére utal.) Ilyen alaposan terített finompor-réteget akkor tapasztaltam utoljára, amikor az ebédlő 130 éves, hajlott hátú hajópadlóját csiszolták egyenesre. (Még a tetőtéri irodában, az akták, valamint a fogaim között is fapor volt.) Örömmel állíthatom viszont, hogy a csomagolástechnika jóvoltából paprikaközelbe került textíliákat sikerült gépi mosás által színteleníteni. Néhányat abszolút mértékben. (Ez viszont a folttisztító minőségét dicséri.)
   
   Nem úgy a könyveket. Sose hittem volna, hogy ennyire hevesen reagál a papír erre a szokatlan fizikai (vagy vegyi?) eljárásra. Ill. itt azért disztingválnom kell. Ahogy így laponként porszívóztam az egymétert – többnapos munka – érdekes megfigyelést tettem: Mintha a paprika irodalmi értékük, ill. – az indikátor nevéhez hűen – nemességük szerint szerette volna a könyveket. A fajsúlyosabb szerzők és művek pirosabbak lettek, mint a többi. Pl. az Esterházy- és Nádas kötetek a címlapon, a borítón, alul, fölül és több száz oldalon keresztül belül is élénken elszíneződtek. Ugyanígy a művészeti album. Közepes reakciót mutattak az interjú-kötetek, a színházi szaklapok és a porcelán katalógus. Nem hagyott viszont nyomot az édes-nemes Méhes György Kolozsvári milliomosaiban és Ferenc Jóska világában. Meglepő módon – és itt hirtelen megakadtam logikai oknyomozó eszmefuttatásomban – a fenti trenddel szemben Parti Nagy Lajos is érintetlen maradt. Az ellentmondást végül annak tudtam be, hogy ez utóbbit a koffer másik végébe tettem.
   
   A méternyi, immár paprikátlanított anyag olvasmányként való feldolgozása persze hosszabb időt igényel. Az ünnepek fáradalmaira, valamint ingeri és kulináris túlterheltségére való tekintettel az olvasást a fűszermentes könyvekkel kezdtem.
   
   
   Méhes György:
   Kolozsvári milliomosok
   

   
   Azért pont ezzel a kötettel, mert a Collegium Hungaricum január végén kezdődő erdélyi témakörű rendezvényei között szerepel a könyv német kiadásának bemutatása Thüringia tartomány berlini képviseletén. Gondoltam, legalább felkészülten megyek a könyvbemutatóra.
   
   Mostanában különben is ezzel van tele minden: családregény, Ulpius-ház kiadványa, érdekes téma, történelem, Erdély, egyedi látószög, Kossuth díj, a 90 éves szerző főműve, Libri-listavezető, a nagy mesélő végre megérdemelten, ... stb., stb. – olvasható, hallható szerte a hazában.
   
   Kétséget kizáróan olvasmányos. Egy nap alatt kivégeztem. Abban minden reklámozó és kritikai írás egyetért, hogy a szerző kiváló mesélő. További tény, hogy érdekes korrajz. Színvonalas irodalom alatt mégis mást értünk. Családregény-kategóriában elég nagy a nemzetközi mezőny. Ha valaki a Thibault család, Forsyte Saga vagy a Buddenbrock ház erdélyi változatát keresi a műben, az, bizony csalódik.
   
   A szerző frissen színrelépő iparos dinasztiát mutat be 1877-től 1945-ig, amely csillaga ismert történelmi okoknál fogva a 2. VH-ban és már a 2. generáció életében lehanyatlik. A jellemek nem komplikáltak, a figurák könnyen érthetőek: vagy jók, vagy rosszak. A Keller-család tagjai - egy kivételével - jók. Van szorgalom, ambíció, becsület, töretlen erkölcsi tartás, diplomáciai ügyesség, más nemzetiségekkel való zavartalan összhang, ennek megfelelő kiemelkedés, valamint megfelelő számú utód. De – persze majdnem mindig a másik oldalon – ármány, cselszövés, nehézség is és mindenütt szerelem. A zsidó tőkével való összefogás sikerét, a kapitalista nagyipari fejlődés könyörtelenségét, buktatóit a dinasztia megfelelő erkölcsi tartással éli meg. Ezen a frontélményeket is a cég szempontjából reflektáló fiú hozzáállása sem változtat. A szerző még az ipari kémkedést is sikeres diákcsínyként állítja be. Felvonul továbbá a multikulti (német, szász, magyar, zsidó, román), meg a társadalmi egyenlőtlenség (pénzes arisztokrata, vagyont elmulató dzsentri, józan iparos, sztrájkoló munkás, üzemi besúgó). Nem mondanám a könyvet alapvetően sovinisztának, de a végére azért mégis kiderül, hogy a németek szorgalmasak, a magyarok büszke vagányok, a románok megvesztegethetők, a zsidó pénzéhes (nem mind, csak az egyik), a pénz beszél, kutya ugat, valamint az üzleti érdek megelőzi a nemzeti politikát. De azért a románokat kivéve mindenki jó magyar. A jó többnyire legyőzi a gonoszt. Ez csak az oroszoknál és a következő kommunista érában nem működik, viszont a gyár megmentésére – értsd, visszaszerzésére - balga módon Nyugatról hazatért családtagok utána is abszolút erkölcsi magaslaton állnak.
   
   Szóval van benne sok mikszáthkálmános, (a Noszty fiú többször visszaköszön) némi vassalbertes, de Thomas Mann-ra nem hasonlít. Leginkább Harsányi Zsolt Magyar Rapszódiájára emlékeztet. (Ő is jól mesélt.) A szerző hellyel-közzel, főleg a regény elején, igyekszik előre- és visszalépve az időben „modernül” szaggatottá tenni a cselekményt. Ez azonban nem konzekvens és a szerteágazó család kronologikusan is nehezen áttekinthető tagjainak ismerete nélkül inkább zavaró. Mindazonáltal a könyv izgalmas. Mint említettem, egy ültő helyemben kiolvastam. Méhes valóban jó mesélő. De ha ez a főműve, akkor nem igazán értem a Kossuth díjat. Akkor sem, ha látom az aktualitást, hogy miért pont most érdekes, stb. De a marketing-verklit és a felturbózott sikert túlzásnak tartom.
   
   Visszatérő módon - és e könyv kapcsán is - foglalkoztat az a gyakori jelenség, hogy a hírnév, siker, dicsőség, valamint a minőség közötti korreláció – hogy is mondjam? ... – nem szoros.
   
   
   Másik könnyen emészthető jelenlegi olvasmányom
   

   
   Franz Herre:
   Ferenc József élete és kora (Magyar Könyvklub)
   

   
   Először is nem világos számomra, hogy a számtalan történelmi témájú könyv szerzőjének miért egyik legrégibb alkotását (1979) és miért pont mostanában dobták a magyar piacra. Másik kissé érthetetlen dolog, hogy miért ezt a kötetet és miért magyar fordításban ajándékozta valaki férjemnek, aki, bár kitűnően beszél magyarul, egy német kiadványt szívesebben olvas az anyanyelvén. Továbbá noha szoros érdeklődést táplál a német történelem iránt, aránylag kevéssé érzi magáénak a mi szeretett Ferenc Jóskánkat. Mindegy. Ettől a könyv még akár jó is lehet. Mindenesetre inkább érintettként magamra vállaltam elolvasását.
   
   Előrebocsátom, ez is nagyon olvasmányos, ismeretterjesztő irodalom. Aligha tekinthető történész szempontból szakmai forrásmunkának, de nem is ez a szerző célja. Ha hasonlítani akarom, leginkább Passuth történelmi regényei jutnak eszembe, amelyek elsősorban szórakoztató jelleggel nyújtanak bepillantást egy-egy adott korba.
   
   Na, most ezek után jogos a kérdés, hogy miért írok róla. A könyv számomra azért élmény, mert imádom hallgatni a mindenkori másik oldalt. Mindenki kitűnően ismeri a maga igazát, a saját álláspontját, valamint, hogy a történelem igenis így meg így volt, a többiek mind hazudnak, de minimum rosszul tudják. Nos, a többiek is így gondolkodnak. Ezért gyakran tanulságos, máskor egyszerűen csak felüdítő egy más szemszög.
   
   A könyv első negyede a reformkorról és a 48-as forradalomról szól. Mondhatom, érdekes. Rengeteg Grillparzer- és egyéb vers-idézet a nemzeti függetlenségről – Petőfit nem említi a szerző. A nemzeti mozgalmak kapcsán kifejti az osztrák birodalom etnikumairól a kor általános véleményét. Nos, a magyarokról, ... de inkább idézem:
   
   „... Magyarország, amelynek nemessége a középkori nemzeteszmét próbálta a modern nacionalizmus nyelvére lefordítani. ...
   
   Maguk a magyar nacionalisták önállóak akartak lenni, másokat ellenben függőségbe kényszerítettek volna: a három és fél millió horvátot, szlovákot, németet, románt és szerbet, aki a négymillió magyar mellett az országban élt. Önmaguktól eltelve, nyelvük és kultúrájuk felsőbbrendűségét hirdetve, fennen hangoztatva vezető szerepüket és történelmi küldetésüket, azt hitték, boldoggá tehetik az „alacsonyabb rendű” nemzetiségeket, ha felemelik őket magukhoz, s elmagyarosítják őket. ... máris a magyart kellett hivatalos nyelvként használniuk, ami a korábbi latint váltotta fel.
   
   Magyarnak érezte magát a szlovák Kossuth Lajos is, aki ...”

   No, mindez a magyar történelemkönyvekben teljesen másként állt. Minden ideológiai rendszerben. De azért halálra nevettem magam, mikor kiderült, hogy Kossuth eredetileg szlovák* volt. Táncsics pedig – a szerző szerint inkább Tansics és ez akár még lehetséges is –, egy nyelvkönyvnek álcázott lázító és nacionalista gúnyszöveget írt a Habsburg udvar és a németek ellen – ezt a szerző részletesen idézi. (Most végre tudom, hogy miért csukták le a tanítót. Mi ugyanis csak azt tanultuk, hogy hogyan szabadították ki. Igaz, újabban azt is tudom, hogy később a magyarok szintén bebörtönözték – kommunista nézetei miatt.)
   
   Aztán futótűzként terjed a márciusi forradalom Európában. A felsorolásból csak 15-ike és Pest hiányzik. Viszont október 6-ikán gróf Latour-ra Bécsben a csőcselék támadása során „végül egy munkásnak öltözött magyar kalapáccsal halálos csapást mért hátulról ...”.
   
   Nem írja Herre, hogy Jellasicsot a magyar honvédek menekülésre kényszerítették volna, arról viszont beszámol, hogy felszabadította Bécset - odáig futott Petőfi szerint „a gyáva”. Nem citálom az eseményeket tételesen, de végül összeáll a kép. Ami hiányzott a mi történelemkönyvünkből, azt most itt elolvashattam. Ami benne volt, azt Herre messzemenően kihagyta - de azt mi úgy is tudjuk. J
   
   Jut eszembe: Azt állította a minap egy itt tanuló lengyel filozófus doktorandus, hogy „M.o-t a lengyelek szabadították fel az 500 éves (?) török elnyomás alól”. Nyilván Jan III. Sobieski-re gondolt. Hát, igen, így is lehet látni.
   
   Egyszóval ajánlom a könyvet mindenkinek, aki olvasmányosan és szórakoztatóan akarja megismerni a 19. sz. közép-európai történetét - Habsburg birodalmi szempontból.
   
   Az erősebben édes-nemes könyvekről majd később.
   
   

   * Szerencs mellett, Monokon született és zempléni képviselő volt. Arról nem szól a magyar fáma, hogy tudott volna szlovákul.
   
2006-01-17 20:36:00

Cikk nyomtatása

Küldje el a cikket ismerősének!
 
feladó neve:    
feladó e-mail címe:    
címzett neve:    
címzett e-mail címe:  
 
Születésnapi levél
Paul Lendvainak
Lieber Paul, kedves Pali, Isten éltessen bis hundertzwanzig derűben, egészségben a számodra kedves és fontos személyek nyújtotta gute Gesellschaftban. (Lipovecz Ivántól)
Cikkarchívum
Ézsiás Erzsébet - Vadsóska
Font Márta és Sudár Balázs - Honfoglalás és államalapítás
Bolgár György - Amikor 64 leszek
Az élet rejtélyei, Hindu bölcsességek
Vak Randi egy könyvvel
Kettős élet - vagy mégsem?
Kincses Zoltán - Harsány a vizek ura
Ajándék ez a nap
Podhorányi Zsolt - Dámák a kastélyban
Dékány István - Trianoni árvák
VADÁSZ - MILTÉNYI „KALANDÁRIUM”
Dalos György - Az utolsó cár
Bitó László - Sámson A vadon fia
Kocsis András Sándor - IRÁN ezeregy arca
A.A. Milne - Micimackó
Müller Péter - Vallomások a szerelemről
Hofi megmondja
Kalmár Tibor Jiddische mamák
Lackfi János - Levágott fül
Légrádi Gergely - Nélkülem
Cikkek listája >>>

címszó
év
hónap
Könyvkiadó-hírek
Tericum Kiadó
Édesvíz Kiadó
Aranykor Kiadó
Bestline Cinema
Alexandra Kiadó
Legfrissebb albumok
Füst a szemben

A 88. utca fogjai

A revizor

Mégis, kinek az élete

Romlás

Kaukázusi krétakör

A szecsuáni jó ember

Vihar

Dogville

Szép nyári nap

Ördögök

Hű, de messze van Petuski!

Nyári kalandok

Csákányi - Kulka

Idill

| M?iaaj?lat | Impresszum | Jogi nyilatkozat |
info@terasz.hu