Dátum: 2019. május 21. kedd    Mai névnap(ok): Konstantin


képgaléria kertpont.hu sakk linkajánló
 
Előadóművészet
Irodalmi szekció
Képzőművészet
Társadalom
Könyvsarok
Képgaléria
Ráday utca
Reál
Kiadványok
POSZT
Enciklopédia
CITY BALETT ALAPÍTVÁNY
HARMÓNIA ALAPÍTVÁNY
Terasz Archív
Kortárs Mozgásművészeti Portál
Nemzeti Színház
Bessenyei Ferenc honlapja
PREMIER
Friss irodalmi húsok
Na tehát. 24 (-1) fiatal magyar író és az ő asztali szövegeik. Ez nem az. Néhány emlékezetesen finomra hangszerelt darab, néhány különlegesség, néhány lekent ujjgyakorlat, néhány mellélövés, kész. Talán bizonyítékok, hogy a világ a láthatónál is nagyobbat változott. Nincs idő. A gyorsbüfék, az utcán át is árult szendvicsek, hot dogok áramlása közepette alig ülünk bele egy négyfogásos, elő- és utóételes ebédbe. Író különösen nem. Mert nincs, ki elkészítse, nincs, ki megfizesse, mert éhesek vagyunk, nem ínyencek, mert…

   
   Friss irodalmi húsok
   
   Nem gyakori évekkel korábban megjelent könyvet recenzálni, kivéve talán az esetet, ha a rec. akkoriban átugrott a köteten, éppen elege volt a fiatal prózaírókból. Ám később kezébe kerül, és azt méregeti, hogy három évvel korábbi benyomásai – miközben a prózaíró munkáséletében három év semmiség -, hogy akkori benyomásai mennyiben állják meg a helyüket a telő időben. (Természetesen a rec. benyomásainak se éppen három esztendő az időmértéke). A kötet – elviekben – kimondottan érdekes. Fiatal magyar írók és a gasztronómia. Forrásvidékükről – Magyar Konyha – nem ismeri. Nem mintha érdektelen volna számára a magyar konyha, még úgy sem, hogy elfogultan viseltetik a húst hússal koncepció képviselőivel („krumplit, tésztát akkor együnk, ha ennél is szegényebbek leszünk”), de amit tud főzni azt már nagyon tudja, amit nem tud, nem akarja megtanulni. És egyébként is ételekről olvasni maga a perverzió.
   
   Az urak – érdekes, hogy egyetlen nőnemű konyhamunkás nem került a kötetbe -,hellyel-közzel fiatalnak számító irodalmárok. A címe kimondottan szerencsétlen, mert hogyan értelmezzünk egy ilyen szóösszetételt, hogy Friss irodalmi húsok? A friss „irodalmi húsok”-ról az irodalmi piacra felmasírozó hamvas és kevésbé hamvas költőnőkre gondol az ember, akik zsenge húsát a morózus, házasságuk-kapcsolatuk frissítgetésén morfondírozó szerkesztők méregetik, halálig bízva az ezeréves jelszóban „idegen edzi”. Az alcím még elrettentőbb: „24 fiatal magyar író irodalmi falatkái”. A „falatkák” irodalmi kontextben legalább annyira irritál, mint a szösszenetek, azt hiszem, ezért nem is néztem bele a maga idején. Van ebben egyféle olvasóriasztó anakronizmus, mert mekkora érzéketlenség diákújság humorával tenni eladhatóvá egy komolynak számító gasztronómiai gyűjteményt? Meg ezek a rajzocskák. Hm. tovább

   
2005-09-13 20:12:00

Cikk nyomtatása

Küldje el a cikket ismerősének!
 
feladó neve:    
feladó e-mail címe:    
címzett neve:    
címzett e-mail címe:  
 
Születésnapi levél
Kamuti Jenőnek
Az „ezüst-herceg” közben orvosi diplomás lett, kitűnő sebész vált belőle, a MÁV kórház igazgatójaként lett (aktív) nyugdíjas. A sport terén, pedig Magyarországon elsőként UNESCO Fair Play-díj kitüntetésben részesült. A napokban a Nemzet Sportolójává választották. Hihetetlen – 80 éves! – Kadelka Lászlótól
Cikkarchívum
Vak Randi egy könyvvel
Kettős élet - vagy mégsem?
Kincses Zoltán - Harsány a vizek ura
Ajándék ez a nap
Podhorányi Zsolt - Dámák a kastélyban
Dékány István - Trianoni árvák
VADÁSZ - MILTÉNYI „KALANDÁRIUM”
Dalos György - Az utolsó cár
Bitó László - Sámson A vadon fia
Kocsis András Sándor - IRÁN ezeregy arca
A.A. Milne - Micimackó
Müller Péter - Vallomások a szerelemről
Hofi megmondja
Kalmár Tibor Jiddische mamák
Lackfi János - Levágott fül
Légrádi Gergely - Nélkülem
Presser Gábor – Oláh Ibolya: Voltam Ibojka
Merő Béla - Volt egyszer egy... Reflex Színpad
Galkó Balázs Juhász Ferenc-estje TITKOK KAPUJA
Horváth Csaba - A reptéri nyúl Beszélgetések Tóth Krisztinával
Cikkek listája >>>

címszó
év
hónap
Könyvkiadó-hírek
Tericum Kiadó
Édesvíz Kiadó
Aranykor Kiadó
Bestline Cinema
Alexandra Kiadó
Legfrissebb albumok
Füst a szemben

A 88. utca fogjai

A revizor

Mégis, kinek az élete

Romlás

Kaukázusi krétakör

A szecsuáni jó ember

Vihar

Dogville

Szép nyári nap

Ördögök

Hű, de messze van Petuski!

Nyári kalandok

Csákányi - Kulka

Idill

| M?iaaj?lat | Impresszum | Jogi nyilatkozat |
info@terasz.hu