Dátum: 2019. május 26. vasárnap    Mai névnap(ok): Evelin, Fülöp


képgaléria kertpont.hu sakk linkajánló
 
Előadóművészet
Irodalmi szekció
Képzőművészet
Társadalom
Könyvsarok
Képgaléria
Ráday utca
Reál
Kiadványok
POSZT
Enciklopédia
CITY BALETT ALAPÍTVÁNY
HARMÓNIA ALAPÍTVÁNY
Terasz Archív
Kortárs Mozgásművészeti Portál
Nemzeti Színház
Bessenyei Ferenc honlapja
PREMIER
Elek Tibor: Fényben és árnyékban című kötetéről
   Elek óriási válogatásának első fele próza-, és lírakötetekkel, határon túli irodalmárokkal és irodalompolitikával foglalkozik. Befejezéséül – a kötet legkarcsúbb csokra - hódolattal fejet hajt a pályatárs kritikusok és irodalomtörténészek előtt.

   
   
   Üdítően szolid, keserűen realista
   
   

   Az Olvasó Nép azt mondja, legalábbis a hetvenes években még azt mondta, akkor érdemes egy könyvet elolvasni, ha inspirációjának megfelelően az olvasó ember azonnal nekilát egy kapcsolódó kötetnek. Most aztán itt tartunk. Képtelenség eldönteni, időhiányos életrendszerben jó történik az olvasóval, vagy rossz, ha egy olyan kritikagyűjtemény kerül kezébe, mint Elek Tibor tavalyi, a Kalligram kiadónál Fényben és árnyékban címmel megjelent kötete, és kénytelen legalább tucatnyi érintett regényt, novellagyűjteményt feltúrni a kaotikus polcrendszerről. Nem mintha vitatkozni kívánna, inkább csak nem hisz a szemének, hogy kifejezetten lényeges összefüggések is elkerülték a figyelmét eredeti olvasás közben.
   
   Különös a nex a kritikaválogatásokkal. Hiszen az ember nem könyvet vásárol, nem könyvet olvas, főként nem kritikusi ösztönzésre. Egy kort betöltve az ember írót (írónevet) olvas, modort, kedélyvilágot, irodalmi stílust, nem „művet”, hogy így mondjam. Nem kalandot. Ismeretlen, nem bizonyított fazonhoz alig könyököl, hosszú és kíméletlen folyóirati szelekció szűrőjén préseli át magát egy-egy új név, és igen jónak kell lennie, hogy maradjon. Ez az oka, hogy hiába hordja tenyerén, kiáltja ki korszakos írónak a kánonképző klub egyik vagy másik kortársunkat, hiába beszéli bele a klub a gyomorba, hogy aki nem olvassa áhítattal az általuk korszakosnak ítéltet, hibát követ el, kimarad a jóból, nem ért az irodalomhoz - vagy éppen ennek köszönhetően -, nem várjuk a kritikától, annak egy részétől semmiképpen, hogy tanácsokkal lásson el könyvvásárlási szokásainkat illetően.)
   
   Ha az időt vesszük ténytárgynak, akkor feltétlen nyugdíjas szeretnénk lenni, akinek számolatlan dől az idő, a lé, televásárolja könyvvel a kosarat, aki felhőtlenül lapoz az ajánlott és a szabadon választott írók közt, közben nem okoz problémát, ha túlzsúfolt az asztal, ha mellé lő a kritika, mert egy nyugdíjas ideje végtelen, s a tévedésekből tanul. Hogy esetleg elvész a kincstárilag bravúrmű Krasznahorkaiban, vagy immár negyedik Závada-kísérlet a Jadvigával (ami aligha), Rakovszky, talán, de persze ő se még egyszer, elég volt a maga korában hosszú mondataival, különös színekben rejtőzködő nőneműivel. Ott van viaszont Gion, aki a „Sortűz” óta hanyagolva vagyon, a nagy, 2002-ben befejezett regényfolyamával kimaradt a kedvencpolcról. A vajdaságiak („a” vajdasági magyar) szokatlan képződmény, civil, irodalmár, egykutya. Egy szabad(abb) világ, más, szabad(abb) nyelvkészlet, élet, másféle stupiditással, tárgy- és témakezeléssel. Elek Gion-dolgozata arra biztat, érdemes tenni egy új kísérletet.
   
   Aztán Rott József, és Elek elfogultsága. Rott túlsúlyos, túl sötét és páriapárti, ami együtt még akkor is lefékez, ha kíváncsian, sőt egyre kíváncsibban fordul az olvasó a posztmodern betontömbje alól előmászó nyelvtechnikák lehető alkalmazása, térkereső erőlködése felé. A posztmodern lényege nem volt egyéb, mint a reménytelen politikai helyzet idiotizmusa körüli indiántánc. A civil értelmiségi létből hiányzott a derű és a kacagás, s ha hiányzott, legalább az irodalom legyen laza, fanyar, iróniával és távolságtartással telített. Az élet általános konstellációja alig valamit változott, a tényfeltárást követelő olvasói igény aligha nőtt, Rott írásai, hacsak ki nem ötöl valami egyéb tálalási formát, megmarad az ínyencek számára.
   
   Elek óriási válogatásának első fele próza-, és lírakötetekkel, határon túli irodalmárokkal és irodalompolitikával foglalkozik. Befejezéséül – a kötet legkarcsúbb csokra - hódolattal fejet hajt a pályatárs kritikusok és irodalomtörténészek előtt. Ami rendben is volna. Lovagias megoldás, küzdelem közben odaköszön a mestereknek, harcostársaknak.
   
   Jó húsz éve egy vidéki könyvtár külsőseként friss irodalmi kiadványokat olvastam elképesztő mennyiségben. Három-négy nagy kiadó, mégis valami hihetetlen könyvtömeg. Minden napra jutott. Vékonyból kettő, három. A kommunizmus utolsó etapjában valami okból jutott rendelésre a könyvtáraknak. Ezeket az új, a könyvtárellátó által küldött kiadványokat megegyezés szerint. Azt hiszem, teljesen fölöslegesen, mert az Olvasó Nép, a szenvedélyes Olvasó NÉP egy cipővel, napi két sörrel, heti doboz kaviárral kevesebbet fogyasztott, és megvolt szenvedélye tárgya, a könyv. Egy mai könyvfüggő ennél komolyabb áldozatra kényszerül. Ezért nem volt értelme megbízásos könyvári munkámnak. Oka volt persze, aminek nincs oka, nem is történik meg (az ok-okozat törvény néha nagyon lassan teljesedik be, mondja Annie Besant, a témakör nagy szakértője, de éppen úgy, mint a hatás-ellenhatás, elkerülhetetlenül bekövetkezik, mint íme), de értelme nem sok, ha annyi nem, a tanácstalan olvasót a tanácstalan pultos könyvtáros eligazíthatta. Na tehát: itt tanultam meg, hogy a kisrecenziónak arról kell szólnia, „kinek ajánlanám ezt a művet”. És külön dossziékba, más-más színű A/4-es papírra gépeltem őket. Az „ajánlósablon” olyannyira hasznos mankóvá vált a későbbi munkában, hogy komoly erőfeszítésembe került, amíg leszoktam a rutinszerű ajánlásról.
   
   Natehát: kinek ajánlom Elek Tibor Fényben és árnyékban című kritika- és interjúválogatását? A kötet második, testesebb felében egyszerre jelenik meg az irodalom és az irodalmat megszemélyesítő alany, azaz: az élet. Illetőleg: két alany. A főszerkesztő irodalomtörténész kortárs Elek kortárs magyar írókkal beszélget (+ a végén egy kuriozitás: Németh Zoltán irodalomtörténész beszélget Elek irodalomtörténésszel). Tehát nem Vietnam társalog Dél-Európával az időjárási frontokról, hanem megélt lokális irodalmi tapasztalataikat cserélik, egészítik ki. Ettől a pillanattól kezdve az olvasó elképedve látja, az irodalom körüli beszéd ziláltabb, pezsgőbb és élvezhetőbb, mint maga az irodalom. Elek szerepe a pontosítás, a meglehetősen kényelmes modor közepette a fotel huzata, a kérdezett hátsó fele alá helyezi a rajzszöget: specializál. Többnyire abba a bozótosba kérdez bele, amelyből kora és geopolitikai helyzete alapján legnagyobb eséllyel kiugrasztja az alany rókáját.
   
   Megjegyzendő, ritka látvány tárul szemünk elé: nem a riporter kíván új rekordot felállítani, nem akarja fölfalni, zavarba hozni az alanyt. Nem makog ezoterikusan, távolba tekintő párás szemgolyókkal, mint a felkészületlenségtől dermesztő Kepes. A munka, a tudás, a figyelem nem hoz gyors eredményt a kapitalizmusban sem.
   
   Ha másért nem, ezért meg kell vásárolni a kötetet. Bár ugyan az írók mostanában mindenütt megjelennek a televíziókban, a rádiókban és beszélnek mindenféle sületlenséget, ha kérdezik őket, a dolog mégsem ilyen egyszerű. Egy interjú attól interjú, ha a kérdezőnek van némi fogalma az író életéről. Amit a kötetben találunk minőségileg is, mennyiségileg is más, mint amiféle író-riporter társalgás a mindennapok rohanásában. A dolog kitalálva, megkonstruálva. Akkor is, ha leültek hozzá az üveg bor mellé, ha közönség előtt beszélgettek, akkor is, ha csak a fele készült mélben, kiegészítésként. Teljes portrét kapunk. Különös, mert egyszerre a múló aktualitásokat, irodalmi hely- és műtörténeti áttekintéseket, elemzéseket is kapunk. Nem beszélve a történelemmel összefüggő írástechnikai analízisekről. Meghatóan groteszk kor áll mögöttünk feldolgozatlanul, emésztetlenül. Ezt látjuk a maga realista – ám irodalmi - fénytörésében.
   
   A megkísérelt népies-urbánus teljesség mellett elhanyagolható Elek vállalt elfogultsága, nevezetesen a Bárka folyóirat túldimenzionáltsága. Belefér. Közvetlenebb színeket szállítanak a munkatársakról szóló anyagok.
   
   Tehát kinek? Kultrovatvezetőknek, akiktől megkövetelik, hogy hétvégére új és még újabb író-interjúkat készítsenek a beosztottak. A kötetből megtanulható a jó közelítés. Könyvtárosoknak, programszervezőknek, akik esetenként meghívják a beszélgetésekben (+ kerekasztalbeszélgetésekben) szereplő majd harminc irodalmárt, Elek segítségével nem kényszerülnek hülyeségeket kérdezni. És persze ajánlható fiatal íróknak, akik keresik a programot, amely mentén elkezdhetik az életmű legyártását. Ugyanígy öreg íróknak, akik élnek és írnak bele a vakvilágba, ők visszamenőleg képesek programot kialakítani. Irodalomtörténészeknek, akikbe odasült az elv, hogy az író nem számít, csak a szöveg, és annak veszett elemzése. És persze az olvasónak, akit az író lelke, mindennapjai, viszonya a világhoz (is) érdekel. Nem csak az alkotás. És annak élvezete. Elek Tibor üdítő áttekintése, szomorkás realizmusa emlékeztet szép új magyar világunkra. Vannak lehetőségeink.
Onagy Zoltán

   Elek Tibor: Fényben és árnyékban
   Kalligram Kiadó 2005.

   Forrás: Árgus 2005. 05. szám
   Árgus 2005. 03. (lapszemle 6 pontban)
   
2005-04-16 10:16:00

Cikk nyomtatása

Küldje el a cikket ismerősének!
 
feladó neve:    
feladó e-mail címe:    
címzett neve:    
címzett e-mail címe:  
 
Születésnapi levél
Kamuti Jenőnek
Az „ezüst-herceg” közben orvosi diplomás lett, kitűnő sebész vált belőle, a MÁV kórház igazgatójaként lett (aktív) nyugdíjas. A sport terén, pedig Magyarországon elsőként UNESCO Fair Play-díj kitüntetésben részesült. A napokban a Nemzet Sportolójává választották. Hihetetlen – 80 éves! – Kadelka Lászlótól
Cikkarchívum
Vak Randi egy könyvvel
Kettős élet - vagy mégsem?
Kincses Zoltán - Harsány a vizek ura
Ajándék ez a nap
Podhorányi Zsolt - Dámák a kastélyban
Dékány István - Trianoni árvák
VADÁSZ - MILTÉNYI „KALANDÁRIUM”
Dalos György - Az utolsó cár
Bitó László - Sámson A vadon fia
Kocsis András Sándor - IRÁN ezeregy arca
A.A. Milne - Micimackó
Müller Péter - Vallomások a szerelemről
Hofi megmondja
Kalmár Tibor Jiddische mamák
Lackfi János - Levágott fül
Légrádi Gergely - Nélkülem
Presser Gábor – Oláh Ibolya: Voltam Ibojka
Merő Béla - Volt egyszer egy... Reflex Színpad
Galkó Balázs Juhász Ferenc-estje TITKOK KAPUJA
Horváth Csaba - A reptéri nyúl Beszélgetések Tóth Krisztinával
Cikkek listája >>>

címszó
év
hónap
Könyvkiadó-hírek
Tericum Kiadó
Édesvíz Kiadó
Aranykor Kiadó
Bestline Cinema
Alexandra Kiadó
Legfrissebb albumok
Füst a szemben

A 88. utca fogjai

A revizor

Mégis, kinek az élete

Romlás

Kaukázusi krétakör

A szecsuáni jó ember

Vihar

Dogville

Szép nyári nap

Ördögök

Hű, de messze van Petuski!

Nyári kalandok

Csákányi - Kulka

Idill

| M?iaaj?lat | Impresszum | Jogi nyilatkozat |
info@terasz.hu