Dátum: 2019. május 20. hétfő    Mai névnap(ok): Bernát, Felícia


képgaléria kertpont.hu sakk linkajánló
 
Előadóművészet
Irodalmi szekció
Képzőművészet
Társadalom
Könyvsarok
Képgaléria
Ráday utca
Reál
Kiadványok
POSZT
Enciklopédia
CITY BALETT ALAPÍTVÁNY
HARMÓNIA ALAPÍTVÁNY
Terasz Archív
Kortárs Mozgásművészeti Portál
Nemzeti Színház
Bessenyei Ferenc honlapja
PREMIER
Gánóczy György Vass Tibor könyvéről
   A Vass-líra ugyanis jóval több, mint néhány formai és tartalmi szervezőelem, játszi, könnyed nyelvi ötlet. Először is, van egy beszélőnk, aki mintha beszédkényszerben szenvedne. Szájából hömpölyög a beszéd-, tollából a szövegfolyam, és ez magával sodor szinte mindent.

   
    Szó, ami sző
   
   

   „Iszonyatosan felesleges részletek ezek,
   néhány iszonyatosan felesleges részlet rögzítése nélkül a fasorban sem lennék”

   (A nyírfák mellett is elmentem mindig…)
   
   
   Ezek nehéz szövegek. Birkózni kell velük. Olvasmányélményként lehet, nem marad más, csak a birkózás. Talán kíváncsiságból nyúlnak e szövegekhez, és talán nem először. Remélhetőleg önöket is foglyul ejtette korábban, tanúi voltak annak, ahogyan történik szöveg. Mert itt kétségkívül történik valami. Egy eseménynek vagyunk részesei.
   Bevallás garnitúra – a cím láttán méltán az az előfeltevésünk alakulhat ki, miszerint jelen kötet a konfesszió-irodalmat kívánja gyarapítani. Erről azonban szó sincs. (Legfeljebb a szokatlan tördelés és elrendezés kapcsán szögezhetjük le, hogy nehezen igazodunk ki, mint egy adóbevalláson.) A Vass-líra nagyjából beilleszthető abba a vonulatba, amely a többnyire zavarba ejtőn személyes vonatkozásokat úgy tárja elénk, hogy közben megőrzi személytelenségét. A kötet – véleményem szerint – legmegejtőbb sorai:
   
   „gyakran álmodom a szüleimmel,
   álmomban apám a fiamnak visszaköszön,
   anyám felhív a születésnapomon,
   kívánja apám nevében is a szokásost, érdeklődnek az árvízről,
   kérdik, vannak-e szúnyogok,
   csípőm fáj-e, s a hátam, van-e, ami miatt aktuell nyögök,
   de nem szólal meg soha a telefon,
   nem hívnak, nem beszélünk,
   egyikük sem hív a másik tudta nélkül, titokban,
   szervezetten szarják le az egészet.”

   (Csípőből)
   
   
    Mit tehet az ember egy olyan szöveggel, amely megelőlegezi, bejelenti fogadtatását, kritikáját. Pontosabban: rögzíti önnön struktúráját, még mielőtt, mindig-már, és miszerint működni kezd. Egyfelől elfogadhatja, másfelől megkérdőjelezheti az immanens kívülről jövőt, de ami a legvalószínűbb: egyszerre mindkettőt teszi.
   
   „Már minekünk barbám szokott formánk van,
   szokott forma jött kosárszokásba, megírta ímélbe a barbátom,
   hogy barbázom én el maguknak a verset a barbátom szerint
   körülbelül három esztendeje ugyanazt csinálom,
   az első szakaszban in medias res barbátaim elé adom a témát,
   hat-hét tömör sor, plusz egy-két nagyszerű nyelvi lelemény,
   a szakasz indító sora megismétlődik a szakasz lezárásaként,
   ezt követően az egész versben rondószerűen ismétlem,
   variálom végig a kezdő szakaszt, annyi bővítéssel,
   hogy minden egyes szakaszban behozok egy-egy adalékot,
   mellékszálat, a záró szakaszban csokorba fogom
   a menet közben érkezetteket, visszautalok a kezdő szakaszra,
   nagyon érzem a nyelvi ötleteket,
   az egész versírósdit-költősködést poénra veszem,
   lazán átmarháskodom…”

   (A testes nő és a barbatrükk)
   
   A Vass-líra ugyanis jóval több, mint néhány formai és tartalmi szervezőelem, játszi, könnyed nyelvi ötlet. Először is, van egy beszélőnk, aki mintha beszédkényszerben szenvedne. Szájából hömpölyög a beszéd-, tollából a szövegfolyam, és ez magával sodor szinte mindent. Ami a nyelvi (de)konstruáltságot illeti: kortársaihoz hasonlóan egy olyan poétikai nyelvet beszél, amely éppúgy magában foglalja a hagyományos, klasszikus költői eszközöket, mint a divatszavakat, a bulvárt, az öncélú, már-már erőltetett szójátékokat, egyszóval mindent, amit magára szedhet az ember. Ez a nyelv mégis heterogén, alkotóelemei nem feszítik szét, a költő szavaival élve:
   
   „Érzem az anyagon, hogy álmodni tud a repülésről.
   Miért nem formáz madarat?”

   (Text-steel)
   
   A szövegekben kétféle mozgás figyelhető meg: a folyton visszatérés, az örök körforgás, egy-egy kulcsfontosságú elem többszöri, ám sohasem azonos módon történő felhasználása. Ismétlés nélküli azonosság – azonosság nélküli ismétlés. A ciklikusság monotonitást teremt, megörvendeztet a felismerés, az újrafelismerés élményével, a folyton elénk táruló azonban sohasem ugyanaz, sohasem a korábban látott, vagy önmaga, mindig más, változásában tárul elénk, mozgása lineáris, kezdet és vég nélküli.
   Nincs kitüntetett nézőpont, Petri költői kérdése, mely szerint szabad-e a mindennapi életet nem mindennapi szemmel nézni, válasz nélkül hagyva szem előtt tartandó. Az állandó nézőpontváltásokra azonban nem telepszik rá az irodalmi karnevalizáció. A Vass-világtól mi sem áll távolabb, minthogy álcákat váltogatva más és más hangon szóljon, más és más terrénumra tévedve elvesszen egy maszkabálban való statisztériában. A privát emberi apróságok több szempontból többet látása, a ki-jel-ölés bizonytalansága sokkal inkább egyfajta elmozdulást sejtet a jelenvalóléte végességére, emberi gyengeségére és menthetetlenségére ráébredő szubjektum felé. Persze az áthághatatlan korlátokba ütköző egzisztencia okán megrettent szubjektumot hiába keressük, a preontológikus létértés látszata mögé bújó elbeszélő azonban legkevesebb gyanús.
   
   „el vannak macskásodva az izmaim,
   talán mert mozdulataimba mostanában éppúgy,
   mint a gondolataimba is,
   sokat temetkezem.”
   
(Meghalt a macskám, egy macska…)
   
   Hol vannak már a kizárólag az avantgárdból, a posztavantgárdból építkező, a nyelvjátékokban elvesző, akár a trágárságtól sem visszariadó szövegek. És hol vannak még szalonpajzán, ultrakönnyen tematizálható Vass-sorok. Olyan köztesben vagyunk, ami szép.
   Apropó szépség. Nem nehéz felfedezni, hogy a kötetben található két ciklus, Vakon_docjaim Zinocskához és a Testkultúra, Zinocska és a testes nő, azaz a nőiség két évezredes prototípusa alakváltozatára épül: a testi és a szellemi, a földi és az éteri, aki boldoggá tesz, de rontásba visz, és aki magasztosságában maga az örök boldogtalanság. Látszólag puszta bináris oppozícióval van dolgunk, a helyzet azonban mégsem ilyen egyszerű. Az elmélet szerint ugyanis Zinocska lenne az éteri, akinek semmi köze a testiséghez. De, nézzék csak:
   
   „Zinocska jár a fejemben, nem tudom kiverni.
   Zinocska testét, érdekes, nem úgy kívánom,
   testileg, vagy hogy mondják ezt a kívánást,
   
   átölelni kívánom csak, szorítani, szorítgatni,
   magamhoz, aztán újra el,
   engedni,
   s újra magamhoz,
   de testi ez,
   mit is beszélek, hiszen mintha egy almatestet simogatnék,
   nem merek beleharapni,
   annyira szép, hogy beérett,
   simogatni csak, érezni formáját a testének”

   (Vakon_Zinocskámra nem tudok nem gondolni.doc)
   
   Illetve:
   „Zinocskám okos és bölcs,
   almanőből van, okosságos és bölcsességes matérinyából,
   a lövéstől akar mégis eltiltani,
   hiába papolok elpuskázott lehetőségekről,
   az én Zinocskám, ha szó-mozog,
   lövök rá is,
   lövök minden szó-mozdulatára, válogatás nélkül,
   pazarlom töltényeim,
   ha az én Zinocskám engem feltüzel”

   (Vakon_Válogassam meg a szavaim.doc)
   
   Zinocska kategóriáját tehát jegyezzük meg, aztán gyorsan felejtsük is el. A fogalmi tisztaság ábránd marad, kérlelhetetlenül visszatér a kiszorított. Sőt, a képlet ettől bonyolultabb: hiszen hamarosan belép a képbe a harmadik. Előtte azonban, hadd térjek vissza pár mondat erejéig Zinocskához. A ciklusban található közdomb-allegória (a Zinocskával való találkák rendszeres színhelye, ahonnan rálátunk házunk ablakára, amelyet a „tényleges asszony őriz”) mindamellett, hogy gyönyörű, rendkívül kitágítja az értelmezhetőség határait. Domb, tehát a nőiség szimbóluma is lehet, köz, tehát közös. A dombot meg kell mászni, a hétköznapi testiségen túl kell jutni valahogy, hogy közelebb kerüljünk az éterihez, hogy rálássunk arra, ami „mindennapi és szembesüt”. Vass Tibor mindenféle profanikus erőlködése ellenére mélységesen hisz a szerelem transzcendens hatalmában. Újplatonikus, már-már himnikus magasságokban jár, s ebbéli tulajdonsága folytán rokonítható az általam olyannyira tisztelt Orbán Ottóval. Talán ez meggyőzi önöket:
   
   „egymás gyönyörét tükrözve a föld minden szemével láthatjuk magunkat,
   míg egymásba tapadva hemperedünk túl a logikán,
   halandó voltunkban is istenként és halhatatlanul.”

   (Orbán Ottó: „ A nők, a nők, az édesek, a drágák”)
   
   A nőiségnek azonban megjelenik egy harmadik szintje, amely a testiség alattit szimbolizálja, a műtestiséget. A „valóvilágból” ismert Ágica, referencia, kapcsolat a kül- és a valóvilággal, a bulvár és a szilikon, az underszöveg és –test. Hernádkak, mint a történések egyik lehetséges helye ugyanis önmagában kevés ahhoz, hogy a valós helyszínt beemelje a köztudatba, a valós szöveget fiktívvé tegye, és fordítva. Arcátlan, ironikus gesztus: felhasználni Ágicát, mint védjegyet, való világgá tenni a Való Világot.
   
   „a hernádkaki Ágica
   a valóvilágháromban állítólag megmondta, mi a szuvenír jog.”

   (A testes nő, meg a gondolatfürdés)
   
   „Jobb koponyának tartja magát a testes nő, mint Ágica,
   aki szerinte a falu szezonális terméke,
   annak ellenére, hogy úgy hiszi, itt lakott Vörösmarty Mihály,
   s hogy nem a helyi testületnek
   köszönhetően HIV pozitív vérkép e táj.”

   (A testes nő és a táncdalmás)
   
   Hát nagyjából ennyit szerettem volna mondani önöknek. Nem akarok összegezni, meg tanulságokat levonni, mindössze berekedni. Mert hát:
   
   „Kábé úgy érhet véget az élet,
   mint ezek az olvasások, írások,
   illetve, hogy nem a végét érheti,
   nem is abbamaradhat,
   hanem abban maradhatunk, hogy bizonyos dolgokat,
   nem olvashatunk, nem írhatunk tovább,
   életbe lép a kijelentkező mód”.
Gánóczy György
   

   
   Vass Tibor: Bevallás garnitúra. Orpheusz Kiadó. Bp. 2004. 149. old. 1.500 Ft
   Kapcsolódó:
   Új Könyvpiac január-február
   V. T. Esztergomról
   Hamismás.hu    
   Fekete J. József Vass Tiborról
2005-02-13 04:54:00

Cikk nyomtatása

Küldje el a cikket ismerősének!
 
feladó neve:    
feladó e-mail címe:    
címzett neve:    
címzett e-mail címe:  
 
Születésnapi levél
Kamuti Jenőnek
Az „ezüst-herceg” közben orvosi diplomás lett, kitűnő sebész vált belőle, a MÁV kórház igazgatójaként lett (aktív) nyugdíjas. A sport terén, pedig Magyarországon elsőként UNESCO Fair Play-díj kitüntetésben részesült. A napokban a Nemzet Sportolójává választották. Hihetetlen – 80 éves! – Kadelka Lászlótól
Cikkarchívum
Vak Randi egy könyvvel
Kettős élet - vagy mégsem?
Kincses Zoltán - Harsány a vizek ura
Ajándék ez a nap
Podhorányi Zsolt - Dámák a kastélyban
Dékány István - Trianoni árvák
VADÁSZ - MILTÉNYI „KALANDÁRIUM”
Dalos György - Az utolsó cár
Bitó László - Sámson A vadon fia
Kocsis András Sándor - IRÁN ezeregy arca
A.A. Milne - Micimackó
Müller Péter - Vallomások a szerelemről
Hofi megmondja
Kalmár Tibor Jiddische mamák
Lackfi János - Levágott fül
Légrádi Gergely - Nélkülem
Presser Gábor – Oláh Ibolya: Voltam Ibojka
Merő Béla - Volt egyszer egy... Reflex Színpad
Galkó Balázs Juhász Ferenc-estje TITKOK KAPUJA
Horváth Csaba - A reptéri nyúl Beszélgetések Tóth Krisztinával
Cikkek listája >>>

címszó
év
hónap
Könyvkiadó-hírek
Tericum Kiadó
Édesvíz Kiadó
Aranykor Kiadó
Bestline Cinema
Alexandra Kiadó
Legfrissebb albumok
Füst a szemben

A 88. utca fogjai

A revizor

Mégis, kinek az élete

Romlás

Kaukázusi krétakör

A szecsuáni jó ember

Vihar

Dogville

Szép nyári nap

Ördögök

Hű, de messze van Petuski!

Nyári kalandok

Csákányi - Kulka

Idill

| M?iaaj?lat | Impresszum | Jogi nyilatkozat |
info@terasz.hu