Dátum: 2019. július 17. szerda    Mai névnap(ok): Elek, Endre,


képgaléria kertpont.hu sakk linkajánló
 
Előadóművészet
Irodalmi szekció
Képzőművészet
Társadalom
Könyvsarok
Képgaléria
Ráday utca
Reál
Kiadványok
POSZT
Enciklopédia
CITY BALETT ALAPÍTVÁNY
HARMÓNIA ALAPÍTVÁNY
Terasz Archív
Kortárs Mozgásművészeti Portál
Nemzeti Színház
Bessenyei Ferenc honlapja
PREMIER
Podhorányi Zsolt - Dámák a kastélyban
Meghívó Podhorányi Zsolt Dámák a kastélyban Nők és kastélyok a dualizmus korától Magyarországon c. könyv bemutatójára 2018. december 12., szerda, 17.30 óra Örkény István Könyvesbolt (1137 Bp., Szent I. krt. 26.). A kötetet Korhecz Imola előadóművész mutatja be a szerző közreműködésével, moderátor László Ágnes
A magyar főnemesi és nemesi famíliák, ha fel is tüntették az asszonyokat a családfán, a női leszármazást hivatalosan már nem követték. Botorság lenne azonban ennek alapján azt hinni, hogy a hölgyek ne lettek volna fontosak, hisz általuk generációk emelkedhettek fel vagy tűnhettek örökre el az emlékezet süllyesztőjében.
Főrangú hölgyek sorsát követi nyomon a könyvünk, remélve, hogy a kastélyok női lakóinak portréja megérteti velünk, milyen különleges helyzetben voltak az elit hölgytagjai mielőtt teljes egyenrangúságukat ki nem vívták a társadalomban.

 
Olyan híres dámákat veszünk sorra, akiknek élete meghatározta a kort, pályájuk jól dokumentálható, és különleges egyéniségük lámpásként világította be környezetüket. Sorsuk mintákat adott sógornőiknek és unokahúgaiknak, barátnőiknek és ismerőseiknek, sőt a közrendűeknek, a polgári vagy paraszti sorban élőknek is.
Míg életük megrajzolja a magyar történelem fő vonalait, bepillantást enged a kastélyok mindennapjaiba, életvezetési szokásaikba is, amelyek olykor gyökeresen különböztek a modern kor emberétől. A vagyon megőrzésének követelményei, az etikett szabályai, az elit évszázados liturgiái számukra mindennaposak voltak, a mai olvasó azonban bizonyára megütközik a szokásaikon, szülők és gyermekeik magázódásán, azon, hogy férj és feleség külön lakrészben, hálószobában aludt, és a házasságokat az esetek döntő többségében nem a természetesen vonzalmak határozták meg. Könyvünk forrásai, a naplók az emlékiratok a levelezés, illetve a korabeli újságcikkek, lehetőséget adnak kötetünk szereplőinek, hogy „maguk is megszólaljanak” a róluk szóló fejezetekben.

Podhorányi Zsolt

könyvszerkesztő és rendező. Kutatóként és íróként leginkább a magyar birtokos nemesség huszadik századi jogfosztása és egzisztenciális tönkretétele foglalkoztatja. A Mesélő kastélyok című könyvsorozatában épített örökségünk legjelentékenyebb emlékei médiumként idézik meg egykori tulajdonosaikat, a szalonok fényárnyékos történelmét. Könyveit maga fényképezi és tervezi. Rendezőként művelődéstörténeti magazinok és tévéjátékok fűződnek a nevéhez.

2018-12-06 15:20:00

Cikk nyomtatása

Küldje el a cikket ismerősének!
 
feladó neve:    
feladó e-mail címe:    
címzett neve:    
címzett e-mail címe:  
 
Születésnapi levél

Sinkovits Imre, nem lévén más lehetősége, aznap fulladásos halálra ítélte Gertrudist. Az ifjú kellékes, Szász János néven immár világhírű film- és színházrendező.

Ronyecz Mária hetvenöt éve született.

Cikkarchívum
Vak Randi egy könyvvel
Kettős élet - vagy mégsem?
Kincses Zoltán - Harsány a vizek ura
Ajándék ez a nap
Podhorányi Zsolt - Dámák a kastélyban
Dékány István - Trianoni árvák
VADÁSZ - MILTÉNYI „KALANDÁRIUM”
Dalos György - Az utolsó cár
Bitó László - Sámson A vadon fia
Kocsis András Sándor - IRÁN ezeregy arca
A.A. Milne - Micimackó
Müller Péter - Vallomások a szerelemről
Hofi megmondja
Kalmár Tibor Jiddische mamák
Lackfi János - Levágott fül
Légrádi Gergely - Nélkülem
Presser Gábor – Oláh Ibolya: Voltam Ibojka
Merő Béla - Volt egyszer egy... Reflex Színpad
Galkó Balázs Juhász Ferenc-estje TITKOK KAPUJA
Horváth Csaba - A reptéri nyúl Beszélgetések Tóth Krisztinával
Cikkek listája >>>

címszó
év
hónap
Könyvkiadó-hírek
Tericum Kiadó
Édesvíz Kiadó
Aranykor Kiadó
Bestline Cinema
Alexandra Kiadó
Legfrissebb albumok
Füst a szemben

A 88. utca fogjai

A revizor

Mégis, kinek az élete

Romlás

Kaukázusi krétakör

A szecsuáni jó ember

Vihar

Dogville

Szép nyári nap

Ördögök

Hű, de messze van Petuski!

Nyári kalandok

Csákányi - Kulka

Idill

| M?iaaj?lat | Impresszum | Jogi nyilatkozat |
info@terasz.hu