Dátum: 2020. szeptember 18. péntek    Mai névnap(ok): Diána, József


képgaléria kertpont.hu sakk linkajánló
 
Előadóművészet
Irodalmi szekció
Képzőművészet
Társadalom
Könyvsarok
Képgaléria
Ráday utca
Reál
Kiadványok
POSZT
Enciklopédia
CITY BALETT ALAPÍTVÁNY
HARMÓNIA ALAPÍTVÁNY
Terasz Archív
Kortárs Mozgásművészeti Portál
Nemzeti Színház
Bessenyei Ferenc honlapja
PREMIER
Kalmár Tibor Jiddische mamák
Meghívó Kalmár Tibor Jiddische mamák c. könyvének bemutatójára 2018. október 9., kedd 17.30 óra Örkény István Könyvesbolt (1137 Bp., Szent I. krt. 26.) A könyvet bemutatja Gálvölgyi János
Nem sokkal a felszabadulás után találkoztam az Egy őszhajú asszony (My Yiddische Momme) című dallal és mindig megríkatott. Amikor jóval később írásra adtam a fejem, állandóan ott motoszkált bennem, hogy e dal nyomán meg kellene írni prózában a jiddische mamák, de a papák olykor vidám, olykor szomorú életét is. A könyvben erre teszek kísérletet, amelyben egy zsidó család, a családom több generációjának életét mutatom be az 1920-as évektől napjainkig. (Kalmár Tibor)ws

 
,A könyv a XX. és a XXI. század három generációjának történetéről szól, amelyben gyermekkortól kísérjük végig a szülők és nagyszülők életét. Az 1929-es gazdasági világválság idején a megélhetésért vívott harcukat követhetjük végig, majd a Horthy- és a vészkorszakban, életben maradásukért való küzdelmüknek lehetünk tanúi. Közben azért házasságok köttetnek és gyerekek születnek. A legnagyobb szegénységben egy váratlan terhesség nehezíti meg a család életét, mivel elszámolták magukat és már nem lehetett a babát elvetetni. Ugyanakkor ez a nem kívánt gyerek mentette meg a mama életét a koncentrációs tábortól. A nagyfiú „nehezen viseli az iskolatáskát”, inkább a moziba jár, amíg a zsidótörvények ezt nem tiltják meg.
Megismerkedhetünk a jiddische mama, a papa és gyerekei életével a csillagos házban, a védett házban és a gettóban. A jiddische papa hamis papírokkal bujkál és ennek köszönhetően sikerül családjának élelmet ledobni a gettóval szemközti keresztény ház ablakából. A gettót felszabadító szovjet katonák a „kleba” mellett a kevésbé hasznos „csaszi” és „malenkij robot” kifejezésre is megtanítják a lakosságot. A szülők házassága válságosra fordul egy harmadik személy, egy dizőz megjelenésével. Az apa elköltözik otthonról, de családi érzései erősebbnek bizonyulnak és helyreáll a béke. Tanúja leszünk a fiatalember első félresikerült szerelmi próbálkozásának is. Az ötvenes években ifjú hősünk a diploma mellé egy menyasszonyt is szerez, de a nászút furcsára sikerül, mert a Gobbi Hilda által intézett Bécsbe induló első színészhajónak a vőlegény is utasa lesz, így a menyasszony egyedül megy nászútra. A hitvesből színésznő lesz, de kisfia születése miatt otthagyja a pályáját és inkább belőle is „függetlenített” jiddische mama lesz.

 
Kalmár Tibor gyermekszínészként kezdte pályafutását Lakner Bácsi Gyermekszínházában, majd szerepelt a Valahol Európában című filmben. 1954-ben végzett a Színművészeti Főiskola rendezői szakán. A Nemzeti Színház számtalan produkciójában segédkezett Gellért Endre és Marton Endre mellett, majd előbb az Állami Déryné Színházhoz, 1960-ban pedig a Vidám Színpadhoz szerződött. A Vidám Színpadon olyan produkciók fűződnek nevéhez, mint a Férjvadász Mezey Máriával, a Lovagisa ügy Bilics Tivadarral, a Leszállás Párizsban Kabos Lászlóval és Csala Zsuzsával, a Család ellen nincs orvosság Gálvölgyi Jánossal, a Good bye, Charlie Hernádi Judittal és Sztankay Istvánnal, valamint a Vidám Színpad ötvenedik évfordulójára készült Ezt is túléltük című kabaré Agárdy Gáborral és Bodrogi Gyulával.
SZÚR-ok, Forradalmi Ifjúsági Napok és ORI-műsorok kapcsolódnak a nevéhez. A Magyar Televíziónak ötven éven keresztül rendezett, közel kétszáz – egész estét betöltő – műsort készített (például a Nemcsak a húszéveseké a világ, a Slágertévé vagy a Szilveszteri Színházi-buli). 1990–1994 között a Pesti Vicc szatirikus hetilap főszerkesztője volt.

Könyvei:
Kulisszatitkok, Sztárok és kutyák, Volt egyszer egy kabaré, A nagy nevettetők, Legendás komédiások, A humor háza, Sztárok az éjszakában.

A bemutatót követően a szerző dedikálja a könyvét, amely a helyszínen kedvezményesen megvásárolható.

ÉS

Gálvölgyi János is dedikálja Bóta Gábor GÁLVÖLGYI 70 című könyvét.

[László Ágnes]
2018-10-05 08:40:00

Cikk nyomtatása

Küldje el a cikket ismerősének!
 
feladó neve:    
feladó e-mail címe:    
címzett neve:    
címzett e-mail címe:  
 
Születésnapi levél
Taub Jánosnak
Taub sosem fontoskodik, de kemény és játékos. Szolnokon olyan García Marquezt (a Száz év magányt) alkot a színpadon (Törőcsik, Garas, Mertz), hogy meghívják az előadást Bogotába, a szerző kolumbiai fesztiváljára. (Bodor Páltól)