Dátum: 2019. május 23. csütörtök    Mai névnap(ok): Dezső


képgaléria kertpont.hu sakk linkajánló
 
Előadóművészet
Irodalmi szekció
Képzőművészet
Társadalom
Könyvsarok
Képgaléria
Ráday utca
Reál
Kiadványok
POSZT
Enciklopédia
CITY BALETT ALAPÍTVÁNY
HARMÓNIA ALAPÍTVÁNY
Terasz Archív
Kortárs Mozgásművészeti Portál
Nemzeti Színház
Bessenyei Ferenc honlapja
PREMIER
Merő Béla - Volt egyszer egy... Reflex Színpad
A kötet egy nagyszerű kezdeményezésről, a másként gondolkodás, a színház eszközeivel a meglévő normákkal, a kialakult társadalmi és befogadói beidegződésekkel szembemenő „ellenszínház” működéséről ad képet.
AJÁNLÁS (…)Merő Béla visszaemlékezése nem szorul pártoló ajánlásra. A legendás Reflex Színpad történetét aligha tudná más pontosabban, hitelesebben megírni, mint ő, aki 1970-ben megálmodta, majd szívós szervező munkával létrehozta Zalaegerszegen azt az együttest, amely rövid időn belül az ország egyik legprogresszívabb kísérletező és alkotó színházi műhelyévé vált.

Csaknem a kezdetektől figyelemmel kísértem a Reflex munkáját, amelyet ma alternatívnak vagy függetlennek mondanánk, de azokban az évtizedekben csak hivatásos színház és amatőr mozgalom létezett, és státuszukat tekintve amatőr, de működésüket nézve professzionális csoportokra jobb híján alakult ki ez az elnevezés.

 
A politikai és hivatali – sőt, nem ritkán rendőri – hatalom számára éppen a szabad gondolkodás terepeit jelentő közösségek léte volt gyanús és üldözendő. Az együttesek ellehetetlenítési folyamata 1972-75 között tetőzött. A Reflex Színpad története jól dokumentálja ezt az időszakot, hiszen számos előadását tiltották be. De az együttes végleges betiltása nem következett be, ami sok mindennek köszönhető. Többek között annak is, hogy Zalaegerszegen egy évtizeden át a Reflex képviselte a színházi állandóságot, és évről évre jelentősebb produkciókkal bizonyította, hogy a város sajátos hangú, önálló szellemiségű kulturális intézményévé vált.(…)

Nánay István

 
Merő Béla Az általános iskola felső tagozatába 1958-1962 között a szekszárdi Petőfi Általános Iskolába járt. Középiskolai tanulmányait a Garay János Gimnáziumban végezte el Szekszárdon 1962-1966 között. 1967-1970 között a Szombathelyi Tanítóképző Intézet népművelés–könyvtár szakos hallgatója volt. 1974-1977 között a Kossuth Lajos Tudományegyetem hallgatója volt közművelődés–népművelés szakon. 1979-1982 között a Színház- és Filmművészeti Főiskola színházelméleti szakos hallgatója volt. 1990-ben szerezte meg a pécsi Janus Pannonius Tudományegyetemen a színház-esztétikai doktorátusát.

1970-1982 között Szekszárdon, majd Zalaegerszegen volt népművelő, megalapította a Reflex Színpadot. 1974-ben megszervezte a zalaszentgróti országos színjátszó rendezői tábort. 1982-től 20 évig a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház alapító tagja és rendezője volt. 1984-ben megszervezte a drámaírók fórumát, a Nyílt Fórumot. 1988-2003 között a Kőszegi Várszínház művészeti vezetője volt. 1992-től 10 éven át a zalaegerszegi Erdei Színház művészeti vezetője volt. 1997-2002 között az Egervári Esték művészeti vezetője volt. 1998-2002 között a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház alapító vezetője volt. 2001 óta a Zalai Nyári Színházak Kht. művészeti igazgatója. 2002-2006 között a zalaegerszegi Közép-Kelet Európai Kulturális Központ művészeti vezetője volt. 2007-2008 között a zalaegerszegi Griff Bábszínházművészeti tanácsadója volt. Jelenleg a Békés Megyei Jókai Színház rendezője, s tanít a színház mellett működő Színitanházban.

Vendégrendező többek között Ukrajnában, Jugoszláviában, Romániában.

Díjai
• Radnóti-díj (1978)
• Fehér Rózsa-díj (1996)

Forrás:wikipédia

2018-09-29 06:40:00

Cikk nyomtatása

Küldje el a cikket ismerősének!
 
feladó neve:    
feladó e-mail címe:    
címzett neve:    
címzett e-mail címe:  
 
Születésnapi levél
Kamuti Jenőnek
Az „ezüst-herceg” közben orvosi diplomás lett, kitűnő sebész vált belőle, a MÁV kórház igazgatójaként lett (aktív) nyugdíjas. A sport terén, pedig Magyarországon elsőként UNESCO Fair Play-díj kitüntetésben részesült. A napokban a Nemzet Sportolójává választották. Hihetetlen – 80 éves! – Kadelka Lászlótól
Cikkarchívum
Vak Randi egy könyvvel
Kettős élet - vagy mégsem?
Kincses Zoltán - Harsány a vizek ura
Ajándék ez a nap
Podhorányi Zsolt - Dámák a kastélyban
Dékány István - Trianoni árvák
VADÁSZ - MILTÉNYI „KALANDÁRIUM”
Dalos György - Az utolsó cár
Bitó László - Sámson A vadon fia
Kocsis András Sándor - IRÁN ezeregy arca
A.A. Milne - Micimackó
Müller Péter - Vallomások a szerelemről
Hofi megmondja
Kalmár Tibor Jiddische mamák
Lackfi János - Levágott fül
Légrádi Gergely - Nélkülem
Presser Gábor – Oláh Ibolya: Voltam Ibojka
Merő Béla - Volt egyszer egy... Reflex Színpad
Galkó Balázs Juhász Ferenc-estje TITKOK KAPUJA
Horváth Csaba - A reptéri nyúl Beszélgetések Tóth Krisztinával
Cikkek listája >>>

címszó
év
hónap
Könyvkiadó-hírek
Tericum Kiadó
Édesvíz Kiadó
Aranykor Kiadó
Bestline Cinema
Alexandra Kiadó
Legfrissebb albumok
Füst a szemben

A 88. utca fogjai

A revizor

Mégis, kinek az élete

Romlás

Kaukázusi krétakör

A szecsuáni jó ember

Vihar

Dogville

Szép nyári nap

Ördögök

Hű, de messze van Petuski!

Nyári kalandok

Csákányi - Kulka

Idill

| M?iaaj?lat | Impresszum | Jogi nyilatkozat |
info@terasz.hu