Dátum: 2020. május 27. szerda    Mai névnap(ok): Hella


képgaléria kertpont.hu sakk linkajánló
 
Előadóművészet
Irodalmi szekció
Képzőművészet
Társadalom
Könyvsarok
Képgaléria
Ráday utca
Reál
Kiadványok
POSZT
Enciklopédia
CITY BALETT ALAPÍTVÁNY
HARMÓNIA ALAPÍTVÁNY
Terasz Archív
Kortárs Mozgásművészeti Portál
Nemzeti Színház
Bessenyei Ferenc honlapja
PREMIER
Dékány Endre - A dráma, a muzsika, a beszéd és az igazi
„Talán, ha tapasztalataimat kidolgoznák, akkor az emberek visszakapnának egy óriási kincset, a DALOLÁS ÖRÖMÉT, ami egyre inkább kihalóban van.
…Édesanyám, én megpróbálom.”

 
Előszó helyett (részlet)

(…)1945. októberében születtem Budapesten. Édesapám egy másik városban énekelt éppen, a zenekari árokból mutatták fel neki egy táblán, hogy fia született. Édesanyám énektanárnő volt otthon tanított egy bérelt pianínón.
…Édesanyám hirtelen és váratlan halála után átvettem az énekiskoláját, nagyjából harminc növendéket. Megtartottam az 1934-ben alapított „Dékány Iskola” alapelvét:
Az egészséges hangadás nem műfaj függő.

Növendékeim között voltak prózai színészek, jazz- és popénekesek, operett és operaénekesek. 1988-ban, Stuttgartban, az első Geszty Szilvia Koloratúr Énekversenyt növendékem, Iván Ildikó nyerte meg. 72 évesen, növendékeim kifejezett kívánságára nekiláttam egy könyv megírásának az emberről, aki énekel.

Ez lett belőle. Íme. (…)

Megrendelhető: azigazibelcanto@gmail.com oldalon

2018-02-11 06:20:00

Cikk nyomtatása

Küldje el a cikket ismerősének!
 
feladó neve:    
feladó e-mail címe:    
címzett neve:    
címzett e-mail címe:  
 
Születésnapi levél
Taub Jánosnak
Taub sosem fontoskodik, de kemény és játékos. Szolnokon olyan García Marquezt (a Száz év magányt) alkot a színpadon (Törőcsik, Garas, Mertz), hogy meghívják az előadást Bogotába, a szerző kolumbiai fesztiváljára. (Bodor Páltól)
Cikkarchívum
Jávorszky Béla Szilárd – Sebők János a MAGYAROCK története 2
Kozák Péter - Földiekkel játszók
Nemes Anna - Előled
Sztárparádé a Krizshow After-Partyn
Hofi naplója
Lévai Katalin: Bábel – Budapest
Eperjesi Ildikó – Olekszandr Kacsura: Sorskönyv a frontról
Merő Béla - Egy színházalapítás viszontagságai
Deák Kázmér grafikai kiállítása &
26. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál
Ézsiás Erzsébet - Vadsóska
Font Márta és Sudár Balázs - Honfoglalás és államalapítás
Bolgár György - Amikor 64 leszek
Az élet rejtélyei, Hindu bölcsességek
Vak Randi egy könyvvel
Kettős élet - vagy mégsem?
Kincses Zoltán - Harsány a vizek ura
Ajándék ez a nap
Podhorányi Zsolt - Dámák a kastélyban
Dékány István - Trianoni árvák
Cikkek listája >>>

címszó
év
hónap
Könyvkiadó-hírek
Tericum Kiadó
Édesvíz Kiadó
Aranykor Kiadó
Bestline Cinema
Alexandra Kiadó
Legfrissebb albumok
Füst a szemben

A 88. utca fogjai

A revizor

Mégis, kinek az élete

Romlás

Kaukázusi krétakör

A szecsuáni jó ember

Vihar

Dogville

Szép nyári nap

Ördögök

Hű, de messze van Petuski!

Nyári kalandok

Csákányi - Kulka

Idill

| M?iaaj?lat | Impresszum | Jogi nyilatkozat |
info@terasz.hu