Dátum: 2020. szeptember 27. vasárnap    Mai névnap(ok): Adalbert


képgaléria kertpont.hu sakk linkajánló
 
Előadóművészet
Irodalmi szekció
Képzőművészet
Társadalom
Könyvsarok
Képgaléria
Ráday utca
Reál
Kiadványok
POSZT
Enciklopédia
CITY BALETT ALAPÍTVÁNY
HARMÓNIA ALAPÍTVÁNY
Terasz Archív
Kortárs Mozgásművészeti Portál
Nemzeti Színház
Bessenyei Ferenc honlapja
PREMIER
Avar János - HILLARY Az elvesztett elnökség
M e g h í v ó, Avar János HILLARY Az elvesztett elnökség című könyvének bemutatójára 2016. november 21., hétfő 15.00 órára Örkény István Könyvesboltba (1137 Budapest, Szent István krt. 26.) A könyvet Bombera Krisztina, televíziós újságíró mutatja be.
 
Hillary Clinton Amerika és a világ többi részének legnagyobb döbbenetére elbukott a cél előtt, pedig korunk különleges egyénisége, nevéhez történelmi elsőségek sora fűződik. Ő volt az első diáklány, aki Amerika legtekintélyesebb női főiskoláján beszédet mondhatott a diplomaosztón. Ő lett New York állam első szenátornője, s neki sikerült – saját szavaival élve – előbb „megkarcolni, majd át is törni az üvegplafont”, hiszen ő az első női politikus, aki egy jelentős amerikai párt elnökjelöltségének közelébe jutott, hogy aztán nyolc év múlva meg is szerezze azt, miként az elnökválasztáson is övé lett a szavazói, ám nem az elektori többség. Avar János, egykori washingtoni tudósító könyve egy különleges képességű nő rendkívüli pályafutását kíséri végig. Száraz politikai elemzések nélkül meséli el Hillary Clinton páratlan életútjának állomásait.

A bemutató után a szerző dedikálja a könyvét.

2016-11-15 17:35:00

Cikk nyomtatása

Küldje el a cikket ismerősének!
 
feladó neve:    
feladó e-mail címe:    
címzett neve:    
címzett e-mail címe:  
 
Születésnapi levél
Taub Jánosnak
Taub sosem fontoskodik, de kemény és játékos. Szolnokon olyan García Marquezt (a Száz év magányt) alkot a színpadon (Törőcsik, Garas, Mertz), hogy meghívják az előadást Bogotába, a szerző kolumbiai fesztiváljára. (Bodor Páltól)