Dátum: 2020. június 6. szombat    Mai névnap(ok): Norbert, Cintia


képgaléria kertpont.hu sakk linkajánló
 
Előadóművészet
Irodalmi szekció
Képzőművészet
Társadalom
Könyvsarok
Képgaléria
Ráday utca
Reál
Kiadványok
POSZT
Enciklopédia
CITY BALETT ALAPÍTVÁNY
HARMÓNIA ALAPÍTVÁNY
Terasz Archív
Kortárs Mozgásművészeti Portál
Nemzeti Színház
Bessenyei Ferenc honlapja
PREMIER
Sallay Fanni - Álom sütikivitelben
Sallay Fanni ÁLOM SÜTIKIVITELBEN című könyvének bemutatójára, 2015. december 12., szombat 17.00 óra Örkény István Könyvesbolt (1137 Budapest, Szent István krt. 26.) A szerzővel Nimila Ági, a könyv szerkesztője beszélget. Vendégeink lesznek Geszti Péter és Gerendai Károly. Moderátor László Ágnes.
 
„Egy igazán tartalmas szakácskönyvet tart a kezében, kedves olvasó. Hozzávetőlegesen 120 receptet írtam bele – a dupláját annak, amivel az elején számoltam. A jól használható receptekből fantasztikusan finom sütemények lesznek, és igazi Cake Shop-os titkokat fednek fel. Ha pedig úgy nézzük, egy kicsit több is, mint szakácskönyv. Annak lenyomata, hogy hihetünk az álmainkban, és példa arra, hogyan valósíthatjuk meg azokat kitartó munkával. Általában kevesebb szó esik erről, de talán még az is benne van, hogy a már megvalósult vágyainkat a mindennapokban is meg tudjuk élni, hogy ne azok váljanak hétköznapivá, hanem a hétköznapjaink váljanak általuk ünneppé.

Fogadják, olvassák szeretettel ezt a lapok közé zárt tündérmesét. Mert a varázslatok – süti formában is – léteznek!” (Sallay Fanni)

2015-12-08 15:50:00

Cikk nyomtatása

Küldje el a cikket ismerősének!
 
feladó neve:    
feladó e-mail címe:    
címzett neve:    
címzett e-mail címe:  
 
Születésnapi levél
Taub Jánosnak
Taub sosem fontoskodik, de kemény és játékos. Szolnokon olyan García Marquezt (a Száz év magányt) alkot a színpadon (Törőcsik, Garas, Mertz), hogy meghívják az előadást Bogotába, a szerző kolumbiai fesztiváljára. (Bodor Páltól)
Cikkarchívum
Jávorszky Béla Szilárd – Sebők János a MAGYAROCK története 2
Kozák Péter - Földiekkel játszók
Nemes Anna - Előled
Sztárparádé a Krizshow After-Partyn
Hofi naplója
Lévai Katalin: Bábel – Budapest
Eperjesi Ildikó – Olekszandr Kacsura: Sorskönyv a frontról
Merő Béla - Egy színházalapítás viszontagságai
Deák Kázmér grafikai kiállítása &
26. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál
Ézsiás Erzsébet - Vadsóska
Font Márta és Sudár Balázs - Honfoglalás és államalapítás
Bolgár György - Amikor 64 leszek
Az élet rejtélyei, Hindu bölcsességek
Vak Randi egy könyvvel
Kettős élet - vagy mégsem?
Kincses Zoltán - Harsány a vizek ura
Ajándék ez a nap
Podhorányi Zsolt - Dámák a kastélyban
Dékány István - Trianoni árvák
Cikkek listája >>>

címszó
év
hónap
Könyvkiadó-hírek
Tericum Kiadó
Édesvíz Kiadó
Aranykor Kiadó
Bestline Cinema
Alexandra Kiadó
Legfrissebb albumok
Füst a szemben

A 88. utca fogjai

A revizor

Mégis, kinek az élete

Romlás

Kaukázusi krétakör

A szecsuáni jó ember

Vihar

Dogville

Szép nyári nap

Ördögök

Hű, de messze van Petuski!

Nyári kalandok

Csákányi - Kulka

Idill

| M?iaaj?lat | Impresszum | Jogi nyilatkozat |
info@terasz.hu