Dátum: 2019. október 16. szerda    Mai névnap(ok): Gál


képgaléria kertpont.hu sakk linkajánló
 
Előadóművészet
Irodalmi szekció
Képzőművészet
Társadalom
Könyvsarok
Képgaléria
Ráday utca
Reál
Kiadványok
POSZT
Enciklopédia
CITY BALETT ALAPÍTVÁNY
HARMÓNIA ALAPÍTVÁNY
Terasz Archív
Kortárs Mozgásművészeti Portál
Nemzeti Színház
Bessenyei Ferenc honlapja
PREMIER
László Ágnes - Értékteremtők 2015
Marosi Ernő, Perényi Miklós, Pogány Judit, Sajdik Ferenc, Solymosi Frigyes, Szigeti László, Vekerdy Tamás és posztumusz Hovanyecz László. Szigeti Lászlóval és Solymosi Frigyessel együtt dedikálom a könyvet június 6-án, szombaton délután 4 órakor a Vörösmarty téren.
 
Valamennyien neves, elismert, alkotó egyéniségek, akikről egyenként is érdemes könyvet írni. Van már ilyen. Lesz még ilyen. A találkozásokkor sok mindenről beszélgettem velük, és így születtek meg a portréinterjúk, amelyekből nem hiányoznak az aktuális gondolataik, érzelmeik, hitvallásuk, pályaívük és tanulságoktól sem mentes életrajzi történeteik. Ők nyolcan kapták meg 2014-ben a Hazám-díjat értékőrző és értékteremtő életművük elismeréseként.
Sok érdekes részletet lehetne a beszélgetésekből kiemelni, de bízom benne, hogy az interjúk címei, melyek beszélgetőtársaim egy-egy mondatát idézik fel, így is a könyv elolvasására ösztönöznek.

László Ágnes
 
Marosi Ernő, Széchenyi-díjas művészettörténész, egyetemi tanár, az MTA rendes tagja:
„Az ember azt gondolná, hogy a középkor úgysem érdekel senkit, ezért aztán a tökéletes szabadság terepe lehet.”

Perényi Miklós, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, kétszeres Kossuth-díjas, Liszt Ferenc-díjas és Prima Primissima-díjas gordonkaművész:
„A zene keretein belül alakult minden fontos dolog az életemben.”

Pogány Judit, Kossuth-díjas, Jászai Mari-díjas színművésznő, érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja:
„Szeretem, hogy szélsőséges volt az életem.”

Sajdik Ferenc, Kossuth-díjas és Prima Primissima-díjas grafikus, karikaturista:
„Egyszer olyan világot szeretnék lerajzolni, amely szeretném, ha lenne.”

Solymosi Frigyes, Széchenyi-díjas kémikus, fiziko-kémikus, egyetemi tanár, az MTA rendes tagja:
„A fő célom a tudománypolitika demokratizálódása, modernizálása volt.”

Szigeti László, újságíró, szerkesztő, könyvkiadó:
„Szép dolog az, amit művel?”

Vekerdy Tamás, pszichológus, író, pedagógus, újságíró:
„Úgy kell tanítani, hogy örömöt szerezzünk vele és a gyerekek jól érezzék magukat.”

Marosi Ernőhöz, Perényi Miklóshoz, Pogány Judithoz, Sajdik Ferenchez, Solymosi Frigyeshez, Vekerdy Tamáshoz kapcsolódva, olyan személyes, eddig sehol máshol nem olvasható történetek, eszmefuttatások, vallomások is szerepelnek a könyvben, amelyek még teljesebben rajzolják meg az ő portréjukat.
Szigeti Lászlóval, a Kalligram Könyvkiadó igazgatójával Lacza Tihamér beszélgetett, és ez az interjú a szlovákiai magyar OPUS folyóirat 2009/3. számában jelent meg.

 
Szigeti Lászlóval és Solymosi Frigyessel együtt dedikálom a könyvet június 6-án, szombaton délután 4 órakor a Vörösmarty téren.

László Ágnes

2015-06-03 23:05:00

Cikk nyomtatása

Küldje el a cikket ismerősének!
 
feladó neve:    
feladó e-mail címe:    
címzett neve:    
címzett e-mail címe:  
 
Születésnapi levél
Paul Lendvainak
Lieber Paul, kedves Pali, Isten éltessen bis hundertzwanzig derűben, egészségben a számodra kedves és fontos személyek nyújtotta gute Gesellschaftban. (Lipovecz Ivántól)
Cikkarchívum
Vak Randi egy könyvvel
Kettős élet - vagy mégsem?
Kincses Zoltán - Harsány a vizek ura
Ajándék ez a nap
Podhorányi Zsolt - Dámák a kastélyban
Dékány István - Trianoni árvák
VADÁSZ - MILTÉNYI „KALANDÁRIUM”
Dalos György - Az utolsó cár
Bitó László - Sámson A vadon fia
Kocsis András Sándor - IRÁN ezeregy arca
A.A. Milne - Micimackó
Müller Péter - Vallomások a szerelemről
Hofi megmondja
Kalmár Tibor Jiddische mamák
Lackfi János - Levágott fül
Légrádi Gergely - Nélkülem
Presser Gábor – Oláh Ibolya: Voltam Ibojka
Merő Béla - Volt egyszer egy... Reflex Színpad
Galkó Balázs Juhász Ferenc-estje TITKOK KAPUJA
Horváth Csaba - A reptéri nyúl Beszélgetések Tóth Krisztinával
Cikkek listája >>>

címszó
év
hónap
Könyvkiadó-hírek
Tericum Kiadó
Édesvíz Kiadó
Aranykor Kiadó
Bestline Cinema
Alexandra Kiadó
Legfrissebb albumok
Füst a szemben

A 88. utca fogjai

A revizor

Mégis, kinek az élete

Romlás

Kaukázusi krétakör

A szecsuáni jó ember

Vihar

Dogville

Szép nyári nap

Ördögök

Hű, de messze van Petuski!

Nyári kalandok

Csákányi - Kulka

Idill

| M?iaaj?lat | Impresszum | Jogi nyilatkozat |
info@terasz.hu