Dátum: 2019. augusztus 26. hétfő    Mai névnap(ok): Izsó, Natália


képgaléria kertpont.hu sakk linkajánló
 
Előadóművészet
Irodalmi szekció
Képzőművészet
Társadalom
Könyvsarok
Képgaléria
Ráday utca
Reál
Kiadványok
POSZT
Enciklopédia
CITY BALETT ALAPÍTVÁNY
HARMÓNIA ALAPÍTVÁNY
Terasz Archív
Kortárs Mozgásművészeti Portál
Nemzeti Színház
Bessenyei Ferenc honlapja
PREMIER
Horváth Péter - Kedves Isten
Szeretettel várják Önöket, Horváth Péter Kedves Isten című regényének bemutatójára 2014. június 11, szerdán 17 órára az Örkény István Könyvesboltba (1137 Bp. Szent István krt. 26.) A szerzővel Kőrössi P. József beszélget, a műből felolvas a szerző és Szabó Gabi színművész.
 
1960, Magyarország. Egy tízéves fiú az öccsével váratlanul – és számára érthetetlen okból – intézetbe kerül. (Apja börtönben ül a forradalomban való részvétele miatt, anyja elvesztette az állását, ideiglenes munkája mellett nem tudja ellátni a fiait.)
A gyerek a brutális erőszak-szabályok szerint élő közösségbe kerülve megpróbálja feldolgozni a történteket és mindazt, ami vele az intézetben megesik. Kitűnő tanuló – ez több mint szálka a gyerektársak szemében.
Egyetlen barátra lel, aki a maga kezdetleges, gyermeki módján istenhitre tanítja. Hősünk ettől kezdve rendszeresen levelez a megismert, mégis ismeretlen Úrral – bár nem igazán hisz abban, hogy Isten megszabadítja félelmeitől és szenvedéseitől. Másik szál a forradalom szegedi eseményeinek peranyagokból összeállított története, amelynek egyik meghatározó szereplője az intézetbe került fiú édesapja.
Isten mindent lát, de nincs hozzáfűznivalója.

2014-06-10 05:55:00

Cikk nyomtatása

Küldje el a cikket ismerősének!
 
feladó neve:    
feladó e-mail címe:    
címzett neve:    
címzett e-mail címe:  
 
Születésnapi levél
Paul Lendvainak
Lieber Paul, kedves Pali, Isten éltessen bis hundertzwanzig derűben, egészségben a számodra kedves és fontos személyek nyújtotta gute Gesellschaftban. (Lipovecz Ivántól)
Cikkarchívum
Vak Randi egy könyvvel
Kettős élet - vagy mégsem?
Kincses Zoltán - Harsány a vizek ura
Ajándék ez a nap
Podhorányi Zsolt - Dámák a kastélyban
Dékány István - Trianoni árvák
VADÁSZ - MILTÉNYI „KALANDÁRIUM”
Dalos György - Az utolsó cár
Bitó László - Sámson A vadon fia
Kocsis András Sándor - IRÁN ezeregy arca
A.A. Milne - Micimackó
Müller Péter - Vallomások a szerelemről
Hofi megmondja
Kalmár Tibor Jiddische mamák
Lackfi János - Levágott fül
Légrádi Gergely - Nélkülem
Presser Gábor – Oláh Ibolya: Voltam Ibojka
Merő Béla - Volt egyszer egy... Reflex Színpad
Galkó Balázs Juhász Ferenc-estje TITKOK KAPUJA
Horváth Csaba - A reptéri nyúl Beszélgetések Tóth Krisztinával
Cikkek listája >>>

címszó
év
hónap
Könyvkiadó-hírek
Tericum Kiadó
Édesvíz Kiadó
Aranykor Kiadó
Bestline Cinema
Alexandra Kiadó
Legfrissebb albumok
Füst a szemben

A 88. utca fogjai

A revizor

Mégis, kinek az élete

Romlás

Kaukázusi krétakör

A szecsuáni jó ember

Vihar

Dogville

Szép nyári nap

Ördögök

Hű, de messze van Petuski!

Nyári kalandok

Csákányi - Kulka

Idill

| M?iaaj?lat | Impresszum | Jogi nyilatkozat |
info@terasz.hu