Dátum: 2020. augusztus 11. kedd    Mai névnap(ok): Zsuzsanna, Tiborc


képgaléria kertpont.hu sakk linkajánló
 
Előadóművészet
Irodalmi szekció
Képzőművészet
Társadalom
Könyvsarok
Képgaléria
Ráday utca
Reál
Kiadványok
POSZT
Enciklopédia
CITY BALETT ALAPÍTVÁNY
HARMÓNIA ALAPÍTVÁNY
Terasz Archív
Kortárs Mozgásművészeti Portál
Nemzeti Színház
Bessenyei Ferenc honlapja
PREMIER
Juhász Ferenc - A tékozló ország
A Kossuth Kiadó a költő 85. születésnapjára jelentette meg új kiadásban, az 1954-ben a Csillag című folyóiratban megjelent eposzát. A kötetet Kondor Béla 1956-ban készült Jelenetek Dózsa György idejéből című rézkarc- sorozatában közölt képek illusztrálják. Különlegesség, hogy a kötet számozott, bőrkötéses díszkiadásban is megjelent, amelyet a szerző dedikálása tesz még értékesebbé.
„A költő nem tesz mást: csak tűzliliomot ültet a lét szívébe. Elmondja a világot és meg akarja változtatni a világot. A jóság küldötte ő. Az élet énekese és társa a halálnak. Énekel, amíg száját be nem tömi a föld. És mindenkinél jobban vágyódik a szabadságra és a szeretetre” – vallja Juhász Ferenc ars poeticájában.

 
A tékozló ország (Egy ismeretlen vándorköltő krónikája 1514-ből) is ennek a szabadságvágynak a korszakos eposza, hatalmas látomás, amely túlnő a Dózsa-parasztháború eseményein, és az emberi lét egyetemes ellentmondásait feszegeti, az emberhez méltó megmaradásért emel szót.

 
„Hol a szabadság, az emberi?” – teszi fel a kérdést. S a felelet: „Csak percnyi volt, villám-fehér! S jött utána a másik… S búvik az ember verembe, föld alá, s elbúvik önmagába… Riadtság, rémület, s dac a szemekben, de több a néma alázat, a félelem lombosodik…”

 
Az alcímben szereplő vándorköltő képtelen szabadulni a pusztulás, a züllés elűzhetetlen emlékképeitől, árad belőle a panasz. Szinte érezzük a nyomor robbanásveszélyes felhalmozódását, s a szépség és a szenny, a jóság és a kegyetlenség együttélését meg az elembertelenítő félelmet is. Mindezek láttán a költő eltöpreng, vajon „Ha élünk, hordjuk tovább az idő bűnét?”.

2013-09-03 16:50:00

Cikk nyomtatása

Küldje el a cikket ismerősének!
 
feladó neve:    
feladó e-mail címe:    
címzett neve:    
címzett e-mail címe:  
 
Születésnapi levél
Taub Jánosnak
Taub sosem fontoskodik, de kemény és játékos. Szolnokon olyan García Marquezt (a Száz év magányt) alkot a színpadon (Törőcsik, Garas, Mertz), hogy meghívják az előadást Bogotába, a szerző kolumbiai fesztiváljára. (Bodor Páltól)