Dátum: 2019. május 25. szombat    Mai névnap(ok): Orbán, Urbán


képgaléria kertpont.hu sakk linkajánló
 
Előadóművészet
Irodalmi szekció
Képzőművészet
Társadalom
Könyvsarok
Képgaléria
Ráday utca
Reál
Kiadványok
POSZT
Enciklopédia
CITY BALETT ALAPÍTVÁNY
HARMÓNIA ALAPÍTVÁNY
Terasz Archív
Kortárs Mozgásművészeti Portál
Nemzeti Színház
Bessenyei Ferenc honlapja
PREMIER
Nomád Földi László – A vadászat karácsonyai
Nomád Földi László hetedik vadászkönyve A vadászat karácsonyai címmel megjelent a Milagrossa kiadásában. A színész-vadász-író új kötetét Békéscsabán a Jókai Színházban mutatta be Kovács Frigyes, aki Dürrenmatt:Az öreg hölgy látogatása c. előadást rendezi. A címszerepben Fodor Zsóka, Ill szerepében Földi László.
Kovács Frigyes - Nomád Földi László
 
Különös teremtménye a természetnek a színész. Mindenek előtt az különbözteti meg embertársaitól, hogy sokkal érzékenyebben reagál az élet- a természet rezdüléseire. Ha megnézzük a tollforgató színészek sorát, azt tapasztaljuk, hogy amikor pályájukon jelentős tapasztalatra tettek szert, és már találkoztak a világ drámairodalmának jelentős részével, úgy érzik más művészeti ágban is meg kell nyilvánulniuk, kikívánkozik belőlük még valami. A legkézenfekvőbbnek tűnik az írás. Ugyanakkor az író- verselő színészek többsége rendkívüli kézügyességéről is ismert. Kitűnően rajzolnak, festenek, ikont és faintarziát készítenek. Ne kerülgessük a lényeget, magányos alkotói tevékenységbe „menekülnek” a színház, sokszor zajos, de mindenképpen felfokozott világából.

Érdemes felsorolni a nemrég-múlt néhány kiváló színész „kiegészítő tevékenységét”. Akik olyan szerencsések, hogy a’60-as évek óta közelről kísérhetik figyelemmel életüket, azok tudják, hogy Várkonyi Zoltán – most zavarban vagyok, mert vele kapcsolatban, már minden jelzőt elhasználtak előttem, tehát az egyszerűség kedvéért maradjunk a szikár lexikonszerű megfogalmazásnál – színész, színház- és filmrendező, egyszóval polihisztor. Ő egymással szemben ülő két embert a bal és jobb kezében fogott ceruzával egyszerre rajzolta le. Gábor Miklós, Hamlet és számos más alakításáról elhíresült színész, több kötetes szerző, az írás mellet kitűnően rajzolt, és festett akvarellt. Saját köteteit ő illusztrálta. Darvas Iván kiváló tollú szerző és rajzoló. Szendrő József nemcsak kitűnő színész, színigazgató, költő és könyvillusztrátor, hanem fiatal tehetségek felfedezője, hogy csak a legismertebbeket említsük, Latinovits Zoltán és Hofi Géza - akiről olvashatnak a könyvben. Latinovits remek rajzai díszítik az általa írt köteteket.
Sokáig folytathatnám a sort, de most egy speciális kézügyesség a témánk: a VADÁSZAT.

 
Aki kezébe veszi Nomád Földi László A vadászat karácsonyai, immár hetedik vadászkönyvét, az tudni fogja, hogy milyen sok színész hódol ennek szenvedélynek. Arra a kérdésre, hogy miért e szenvedély, szinte kivétel nélkül azt mondják: a természetben az egyedüllét.
A vadászszenvedély egyedi módon szervezi Földi életét- világszemléletét. Aki az élete során, több földrészen vadászva, hét könyvet szentel a témának, igazán elhivatott emberkerülő. Természetesen a most megjelent könyve csak látszólag szól a vadászatról. Inkább csak ürügy arra, hogy megtudjuk miért is érzi jobban magát a természetben – a vadak közt -, mint a látszólag civilizált világban.

Tanulságos olvasmány - nemcsak színészeknek, hanem - vadat kergető- és kerülő kétlábúaknak egyaránt.

 
(…)VADÁSZÍRÓ-DALOM „Ki tudja merre, merre visz a végzet…”

A kezdet az volt, hogy tizenkét esztendős koromban drága szüleimtől kaptam egy könyvet. Fekete István írta, Barangolások volt a címe. Ez volt az első saját könyvem. És a leghűségesebb is; az egyetlen tárgy (már ha könyvet tárgynak tekinthetjük), mely mindenhová elkísért. Velem volt a nagyvárosi kollégiumban, s ha elfogott a honvágy az otthoni nádasok iránt, csak fellapoztam, és a lapozás lenge szele máris hazarepített. Velem volt a hadseregben, és ha az ostobán groteszk díszlépés után kézbe vettem, máris erős érzelem szállt meg ideiglenesen, mint a hazánkban tartózkodók. Ott volt velem minden lepukkant albérletben, és elég volt a borítója rajzán felrebbenő fácánkakasra pillantanom, máris otthon érzem magam az otthontalanságban, szabadnak, a szabadságtalanságban. Ez a könyv szent volt nekem, mint hívőknek a Biblia. Magammal vittem a Csergezán Pali bácsival való első találkozásomra is – ő illusztrálta a Barangolásokat, és sok más Fekete István és Kittenberger könyvet. Csergezán ezt írta a könyv belső borítójára: „Lacinak, aki még hisz, reméljük sokáig!” Alatta a jól ismert szignó.

Széchenyi Zsigmondot olvastam, ahogy mindenki, aki vadásszá akar lenni. Aztán vadász lettem… és sokáig nem olvastam vadászkönyvet, mert a szakmámhoz más ismeretek kellettek. Diplomám megszerzésének évében lőttem egy vadrécét, írtam belőle egy elbeszélést, s elküldtem a budapesti Nimródnak. Egy hét múlva levelet hozott a posta, melyben az állt: a főszerkesztő szeretne személyesen megismerni, lennék szíves befáradni a szerkesztőségbe. Már a következő napon ott voltam a József nádor tér közelében, és elfogódottan léptem be a hűvös lépcsőházba. A főszerkesztő az irodájában fogadott, és azt mondta, szeretné fiatal szerzőgárdával körülvenni magát, s a jövőben is számít az írásaimra. Jó érzésekkel jöttem ki a szerkesztőségből, azzal az elhatározással, hogy hazaérkezve azonnal nekilátok az írásnak… és kerek hét esztendőn keresztül nem írtam egy sort sem.
A hét szűk esztendő leteltével, írók társaságában elmeséltem egy megtörtént esetet bizonyos vadászról, aki fogadásból lenyelt egy darazsat, a darázs megcsípte a torkát, s a vadász megfulladt. Az asztalnál lévő Gion Nándor (regényei a teljesség igénye nélkül: Sortűz egy fekete bivalyért; A kárókatonák nem jönnek vissza; Latroknak is játszott) szóval , Gion a történet hallatán fellelkesült, és arra kért, adjam el neki a történetet, nagyon illene a magyar virtusról szóló most készülőregényébe. Jó, egyeztem bele, egy feles vilmoskörte-pálinka az ára. Nevetve csaptunk egymás kezébe, az adósság ott menten be is hajtatott, s le is hajtatott.

De azon az éjszakán nem tudtam elaludni. Folyton a darazsas történet zümmögött a fejemben. Meg az a gondolat, hogy ha Gion ebben sztorit lát, akkor ebben novella van. Megpróbáltam elképzelni, hogyan fogja megírni. Aztán, szinte észrevétlenül elindult a fantáziám, mint egy gazdátlan autó, melynek elfelejtették behúzni a kézifékjét, s most egyre gyorsulva száguld a mélység felé. Már a saját történetem formálódott. Előbb fejben, majd éjfél után kipattantam az ágyból, füzetet, tollat fogtam, s írni kezdtem.
Hajnalban elkészült. Az első novellám.
Jól emlékszem a kopószenvedélyre, a bizsergető izgalomra, amit azon a reggelen éreztem, miközben a városba indultam. Első utam egy italboltba vitt. Vettem egy üveg vilmoskörte-pálinkát, ugyanazt a fajtát. Bementem Gion irodájába. Házon kívül volt, letettem az üveget az asztalára egy levél kíséretében, melyben ez állt: a történet mégsem eladó, magam fogom felhasználni. Nem sokkal ezután örökre elhagytam azt a várost. Az élet (halál) úgy hozta, hogy soha többé nem találkoztam Gionnal; szárnyas lován a magasba szállt.
Még aznap délelőtt legépeltettem a novellát, s elküldtem a Nimródnak, 1986 decemberében pedig ott voltam a díjátadáson, mint második helyezett. A decemberi számban megjelent Az átkozott című első novellám.

A következő évben ismét pályáztam egy írással, mely a protokollvadászatokat gúnyolta ki. Nem volt jó írás; túltengett benne az indulat, a humor rovására. Mielőtt borítékba tettem, visszaolvastam, s olyan düh fogott el az akkori hatalom iránt, hogy ezt a jeligét írtam a végére; „Meddig uralkodtok még?”
A továbbiakat a szerkesztőtől tudtam meg, pár hónappal később. Amikor pályaművemet a zsűri elnöke – egy magas rangú katonatiszt, pontosabban ezredes – kézbe vette, és meglátta a végén a jeligét, olyan bakaharagra gerjedt, hogy azonnal követelte a jeligéhez tartozó nevet, mely a kiírás szerint külön borítékban lapult. A szerkesztőnek valamilyen trükkel sikerült eltüntetnie a borítékot, benne a nevemmel. A jeligében foglalt kérdésre, hogy „Meddig uralkodtok még?”, a történelem bő másfél év múlva válaszolt: eddig. (Legalábbis akkor még azt hittük, hogy addig.) Hogy a rendszerváltozás után mi lett az ezredessel, sejthető. ÚR lett, s ha még él, kiemelt nyugdíjjal a Rózsadombon lakik, szekrényében pénzzel megtömött viszkisdobozok. És szép nyári délutánokon, a kerti padján üldögélve bizonyára zakkant aggyal ezt ismételgeti: ön, ki azt a vérlázító jeligét merészelte írni, ön, míg szóból értek én, nem lesz vadászíró e féltekén! Gagyog, s ragyog… vállapján a tiszti csillag.
Ezredes úrnak jelentem: lettem.

Talán akkor tanultam meg mindenféle kevély hatalmakat orrba fricskázni. És mindig kimondani, leírni mindent, miről úgy gondolom, ki kell mondassék, mert különben a tüdőmben rohad el. Ma már azt is tudom – nem a saját esetemre hivatkozva -, hogy a művészetnek mindig pár lépéssel a politikai közélet előtt kell járnia, vállalva annak következményeit. Csak így tudja megvilágítani botor lépteit, ebben a huszonegyedik századi alagútban.
Az ezredes haragja után ismét elszállt pár év írás nélkül. Ahogy az írás mondaná: bizony mondom néktek, az ember lusta vala. 1994-ben ismét novellával pályáztam. Szimbolikus történetem főszereplője egy vörös vércse volt, melyet már halottnak véltek; üveg alatt feküdt egy múzeumban… nevezhetnénk mauzóleumnak is… Egyszer csak váratlanul életre kelt a vörös vércse, kitörte az üveg falát, rátámadt a nézőközönségre, s kivájta az emberek szemét.
Ezt az allegóriát 1994 kora nyarán valamiért nem díjazták…

1997-ben megjelent második vadászkönyvem, melyet Csergezán Pál illusztrált, miként Fekete István műveit is.
Elbeszélésem fonala itt ér össze annak elejével. Csergezán hamarosan meghalt, nem érhette meg, hogy a könyvbe írt ajánlása megváltozzon, s érvénytelenné váljon. („Lacinak, aki még hisz, reméljük, sokáig!”)

„Ki tudja merre visz a végzet, göröngyös úton, sötét éjjelen.”(…)

[kl]
2011-12-19 06:02:00

Cikk nyomtatása

Küldje el a cikket ismerősének!
 
feladó neve:    
feladó e-mail címe:    
címzett neve:    
címzett e-mail címe:  
 
Születésnapi levél
Kamuti Jenőnek
Az „ezüst-herceg” közben orvosi diplomás lett, kitűnő sebész vált belőle, a MÁV kórház igazgatójaként lett (aktív) nyugdíjas. A sport terén, pedig Magyarországon elsőként UNESCO Fair Play-díj kitüntetésben részesült. A napokban a Nemzet Sportolójává választották. Hihetetlen – 80 éves! – Kadelka Lászlótól
Cikkarchívum
Vak Randi egy könyvvel
Kettős élet - vagy mégsem?
Kincses Zoltán - Harsány a vizek ura
Ajándék ez a nap
Podhorányi Zsolt - Dámák a kastélyban
Dékány István - Trianoni árvák
VADÁSZ - MILTÉNYI „KALANDÁRIUM”
Dalos György - Az utolsó cár
Bitó László - Sámson A vadon fia
Kocsis András Sándor - IRÁN ezeregy arca
A.A. Milne - Micimackó
Müller Péter - Vallomások a szerelemről
Hofi megmondja
Kalmár Tibor Jiddische mamák
Lackfi János - Levágott fül
Légrádi Gergely - Nélkülem
Presser Gábor – Oláh Ibolya: Voltam Ibojka
Merő Béla - Volt egyszer egy... Reflex Színpad
Galkó Balázs Juhász Ferenc-estje TITKOK KAPUJA
Horváth Csaba - A reptéri nyúl Beszélgetések Tóth Krisztinával
Cikkek listája >>>

címszó
év
hónap
Könyvkiadó-hírek
Tericum Kiadó
Édesvíz Kiadó
Aranykor Kiadó
Bestline Cinema
Alexandra Kiadó
Legfrissebb albumok
Füst a szemben

A 88. utca fogjai

A revizor

Mégis, kinek az élete

Romlás

Kaukázusi krétakör

A szecsuáni jó ember

Vihar

Dogville

Szép nyári nap

Ördögök

Hű, de messze van Petuski!

Nyári kalandok

Csákányi - Kulka

Idill

| M?iaaj?lat | Impresszum | Jogi nyilatkozat |
info@terasz.hu