Dátum: 2019. május 27. hétfő    Mai névnap(ok): Hella


képgaléria kertpont.hu sakk linkajánló
 
Előadóművészet
Irodalmi szekció
Képzőművészet
Társadalom
Könyvsarok
Képgaléria
Ráday utca
Reál
Kiadványok
POSZT
Enciklopédia
CITY BALETT ALAPÍTVÁNY
HARMÓNIA ALAPÍTVÁNY
Terasz Archív
Kortárs Mozgásművészeti Portál
Nemzeti Színház
Bessenyei Ferenc honlapja
PREMIER
László György - 39 történet az Emberről
László György Aranytollas, Táncsics Mihály-díjas újságíró, a Magyar Rádió egykori Szórakoztató- és Sport Osztály vezetője új kötetében is azt teszi, amelyet rádiós munkáiban megszoktunk. Felmutatja az Embert, amelyre egyre nagyobb szükségünk van a mai világban.
 
Idézet Bodor Pál (Diurnus) bevezetőjéből:

„Örvendek László György interjúkötetének. Magasztos stiklije, bravúrja, hogy kihagyta a kéziratokból saját kérdéseit, azt is jelzi, hogy a mai sietős olvasót nemigen érdekli a kérdező és a kérdés. Hacsak nem provokáló. László György, aki legszívesebben együtt szenvedne és gondolkodna alanyával, nem provokál. Azt szeretné, ha a megkérdezett – és az olvasó! – sérülés nélkül, nyugodtan, önismeretében megerősödve dőlne hátra karosszékében. László György óvatosan, körültekintően mert eredeti lenni ebben a könyvében.”

László György interjúkötetében 39 híres, a szakmájában nagyot alkotó ember szólal meg megdöbbentő őszinteséggel. Beszélnek érzelmekről, értékrendről, hitről, gyökerekről és családról, sikerekről és kudarcokról, be- és be nem teljesült álmokról, a rendszerváltás előtti és utáni Magyarországról.
Balázs Ágnes -író, színész, Bálint András -színművész, Báll Dávid -zongoraművész, Benedikty Béla -rádiós szerkesztő, Dr. Bodor Elek -szívsebész, Donáth László -evangélikus lelkész, Fahidi Éva -holocaust túlélő, Gábor György -filozófus, Gálvölgyi János -színművész, Görgey Gábor -író, Dr. Guttman András -a kémiai tudományok doktora, Gyarmati István -zongorakísérő, Harangi Mária -rendező, Dr. Hegedűs Csaba -a Magyar Birkózó Szövetség elnöke, Hegedűs D. Géza -színművész, Joó László -színművész, Kállai Katalin -politológus, Koncz Zsuzsa -énekesnő, Lékó Péter -nemzetközi sakknagymester, Lukács Sándor -színművész, Mácsai Pál -színművész, Dr. Merkely Béla -kardiológus, Monspart Sarolta -a tájékozódási futás világbajnoka, Dr. Moravcsik Endre -szívsebész, Ördögh Szilveszter -író, Parti Nagy Lajos -író, Payer András -zeneszerző-énekes, Dr. Popper Péter -pszichológus, Dr. Ranschburg Jenő -pszichológus, Rátgéber László -mesteredző, Dr. Román András -építészmérnök, Dr. Scweitzer József -nyugalmazott főrabbi, Dr. Szabó Zoltán -szívsebész, Szekeres Pál -a Magyar Vívó Szövetség tőr szövetségi kapitánya, Szomráky Béla -újságíró, tolmács, Dr. Várszegi Asztrik -pannonhalmi főapát, Dr. Wisinger István -újságíró, Zelki János -rádiós főszerkesztő, Zsolt István -a Nemzeti Színház főügyelője, nemzetközi játékvezető úgy mesélnek önmagukról, hogy az olvasó azt érzi: a történetek kicsit róla is szólnak.
A szerző szerényen, a háttérből, de átütő szeretettel és empátiával vezeti beszélgetőtársát az interjúk során, néha belefonva egy-egy saját élményt vagy gondolatot a történetbe.

A 336 oldalas kötetben minden interjú egy portréképpel indul, a végét képgaléria színesíti.

[kadelka]
2010-11-14 05:12:00

Cikk nyomtatása

Küldje el a cikket ismerősének!
 
feladó neve:    
feladó e-mail címe:    
címzett neve:    
címzett e-mail címe:  
 
Születésnapi levél
Kamuti Jenőnek
Az „ezüst-herceg” közben orvosi diplomás lett, kitűnő sebész vált belőle, a MÁV kórház igazgatójaként lett (aktív) nyugdíjas. A sport terén, pedig Magyarországon elsőként UNESCO Fair Play-díj kitüntetésben részesült. A napokban a Nemzet Sportolójává választották. Hihetetlen – 80 éves! – Kadelka Lászlótól
Cikkarchívum
Vak Randi egy könyvvel
Kettős élet - vagy mégsem?
Kincses Zoltán - Harsány a vizek ura
Ajándék ez a nap
Podhorányi Zsolt - Dámák a kastélyban
Dékány István - Trianoni árvák
VADÁSZ - MILTÉNYI „KALANDÁRIUM”
Dalos György - Az utolsó cár
Bitó László - Sámson A vadon fia
Kocsis András Sándor - IRÁN ezeregy arca
A.A. Milne - Micimackó
Müller Péter - Vallomások a szerelemről
Hofi megmondja
Kalmár Tibor Jiddische mamák
Lackfi János - Levágott fül
Légrádi Gergely - Nélkülem
Presser Gábor – Oláh Ibolya: Voltam Ibojka
Merő Béla - Volt egyszer egy... Reflex Színpad
Galkó Balázs Juhász Ferenc-estje TITKOK KAPUJA
Horváth Csaba - A reptéri nyúl Beszélgetések Tóth Krisztinával
Cikkek listája >>>

címszó
év
hónap
Könyvkiadó-hírek
Tericum Kiadó
Édesvíz Kiadó
Aranykor Kiadó
Bestline Cinema
Alexandra Kiadó
Legfrissebb albumok
Füst a szemben

A 88. utca fogjai

A revizor

Mégis, kinek az élete

Romlás

Kaukázusi krétakör

A szecsuáni jó ember

Vihar

Dogville

Szép nyári nap

Ördögök

Hű, de messze van Petuski!

Nyári kalandok

Csákányi - Kulka

Idill

| M?iaaj?lat | Impresszum | Jogi nyilatkozat |
info@terasz.hu