Dátum: 2019. október 14. hétfő    Mai névnap(ok): Helén


képgaléria kertpont.hu sakk linkajánló
 
Előadóművészet
Irodalmi szekció
Képzőművészet
Társadalom
Könyvsarok
Képgaléria
Ráday utca
Reál
Kiadványok
POSZT
Enciklopédia
CITY BALETT ALAPÍTVÁNY
HARMÓNIA ALAPÍTVÁNY
Terasz Archív
Kortárs Mozgásművészeti Portál
Nemzeti Színház
Bessenyei Ferenc honlapja
PREMIER
Nádasi Tamás – Udud Péter: Ásványvizek könyve
Az egészséges felnőtt ember napi folyadékszükségletének egyharmadát az elfogyasztott szilárd táplálékok, kétharmadát folyadékok fedezik. Egyáltalán nem mindegy, hogy mit és mennyit iszunk. Erre kaphatunk választ, az Aquaprofit Zrt. kiadásában megjelent, Nádasi Tamás – Udud Péter: Ásványvizek könyve című hiánypótló könyvből.
(…) Az élő szervezetnek is alapja a víz. A csecsemőknél a legmagasabb a szervezet víztartalma, ami az öregedéssel folyamatosan csökken. Egy 75 kg-os felnőtt szervezet átlagosan 50 l. vizet tartalmaz. Egy ember évente közel 1000 liter folyadékot iszik, miközben életünk során akár több mint 200 kg kőzetet „iszunk meg” különféle oldott ásványanyagok formájában.
Egyes kutatások szerint a betegségek 70 százalékának a forrása a víz, amit megiszunk. Az orvosi vélemények alapján a nehézfémek (cink, kadmium, ólom) egyre nagyobb mértékben rakódnak le a vesékben, a májban, a csontokban és az agyban. Éppen ezért nagyon fontos megnéznünk, mit is iszunk. (…)

 
(…) Bolygónk ¾ részét borítja víz, e hatalmas vízkészletünk 97 százaléka tengervíz, több mint 2 százaléka lelhető fel sarki jégként és még 1 százalékot sem tesz ki a rendelkezésünkre álló édesvíz.
Miközben a Föld lakossága rohamos ütemben nő, édesvíz-készleteink egyre kevésbé tudják kielégíteni a növekvő igényeket. Az új évezred minden bizonnyal első számú kihívása, hogy lesz-e elegendő vizünk! Az egyetlen megújuló forrásunk az esővíz, de a talajvíz és a felszíni és felszín alatti készletek gyorsabban ürülnek ki, mint ahogyan pótlódnak. A világon a vízhiányról, és a vízszennyezések okozta problémákról szóló statisztikák megdöbbentőek. Minden ötödik ember nem fér hozzá rendszeresen ivóvízhez, és az emberiség 2/5-e olyan körülmények között él, ahol hiányzik az egészséges ivóvíz. Ha nem történik változás, évente 5 millióval több gyerek fog meghalni a vízminőség romlása miatt. A fejlődő világ szennyvizének 90 százaléka minden kezelés nélkül ömlik a folyókba, tavakba. Hatalmas szennyezéseket okoz az ipar, a bányászat és a nagyüzemi mezőgazdaság. A kínai folyók 80 százalékában már nem él hal, a Nagy-Tavak apadnak, a Szent Lőrinc-folyó 10-15 év múlva nem éri el a tengert.(…)

 
(…)Az ENSZ egyik jelentése a világ 122 országát rangsorolta vizeinek tisztasága alapján, illetve azt figyelembe véve, milyen mértékben képes az adott ország javítani folyói, tavai szennyezettségén. Talán sokakat meglep, de a legszennyezettebb vizeivel Belgium áll az élen, maga mögé szorítva Indiát, Jordániát, amelyeket kilenc afrikai ország követ. A három legtisztább vizű állam Finnország, Kanada és Új-Zéland.
Magyarország vízkészletei szerencsére kiemelkedő mértékűek, belátható időn belül tehát nem fenyeget bennünket, a számos országot érintő és immár világméretűvé duzzadt vízhiány. Figyelembe kell vennünk azonban, hogy a Kárpát-medence vízgyűjtő szerepe miatt az ország vízkészletének 90 százaléka az országhatárokon túlról származik. Még akkor is ki leszünk szolgáltatva a környező országok vízgazdálkodásának, ha mi a szennyvizünket teljes egészében megtisztítva juttatjuk vissza környezetünkbe. Természetesen ettől még mi is mesze vagyunk, felszíni vizeink sajnos többnyire szennyezettek.(…)

 
(…)A felszín alatti vízkészletek, így az ivóvíz minősége Magyarországon általában megfelelő, de azért időnként előfordulnak szennyezés okozta fertőzések a városi vízhálózatainkban. Az arzén és más szennyező anyagok, nehézfémek határérték feletti előfordulása miatt több régiónk egyes településein szükséges vagy tisztítani a vezetékes vizet, vagy új vízbázist kialakítani.
Az igazán nagy értéket ásványvizeink jelentik.
A Kárpát-medence területe alatt kiváló minőségű, szennyezéstől mentes és jobbára még feltáratlan ásványvíz készletek találhatók. A nagy vízkészleteinknek elsősorban persze hazai felhasználást kell kielégíteniük, de az ásványvíz az ökológiai szempontból fenntartható kitermelés mellet fontos exportcikk is lehetne. Jelenleg az ásványvíz importunk jóval meghaladja az exportot, ami az olvasó számára is rendkívül furcsa.
Itt az idő, hogy változtassunk, és a hazánkban palackozott vizek felé fordítsuk tekintetünket! (…)

Nádasi Tamás és Udud Péter könyve – miközben a laikus számára is közérthetően – bevezet minket a természetes vizek világába, hasznos ismeretekkel ajándékozza meg az olvasót. Segít eligazodni a Magyarországon kapható ásványvizek egyre szaporodó választékában.

[K.L.]
2007-05-20 14:02:00

Cikk nyomtatása

Küldje el a cikket ismerősének!
 
feladó neve:    
feladó e-mail címe:    
címzett neve:    
címzett e-mail címe:  
 
Születésnapi levél
Paul Lendvainak
Lieber Paul, kedves Pali, Isten éltessen bis hundertzwanzig derűben, egészségben a számodra kedves és fontos személyek nyújtotta gute Gesellschaftban. (Lipovecz Ivántól)
Cikkarchívum
Vak Randi egy könyvvel
Kettős élet - vagy mégsem?
Kincses Zoltán - Harsány a vizek ura
Ajándék ez a nap
Podhorányi Zsolt - Dámák a kastélyban
Dékány István - Trianoni árvák
VADÁSZ - MILTÉNYI „KALANDÁRIUM”
Dalos György - Az utolsó cár
Bitó László - Sámson A vadon fia
Kocsis András Sándor - IRÁN ezeregy arca
A.A. Milne - Micimackó
Müller Péter - Vallomások a szerelemről
Hofi megmondja
Kalmár Tibor Jiddische mamák
Lackfi János - Levágott fül
Légrádi Gergely - Nélkülem
Presser Gábor – Oláh Ibolya: Voltam Ibojka
Merő Béla - Volt egyszer egy... Reflex Színpad
Galkó Balázs Juhász Ferenc-estje TITKOK KAPUJA
Horváth Csaba - A reptéri nyúl Beszélgetések Tóth Krisztinával
Cikkek listája >>>

címszó
év
hónap
Könyvkiadó-hírek
Tericum Kiadó
Édesvíz Kiadó
Aranykor Kiadó
Bestline Cinema
Alexandra Kiadó
Legfrissebb albumok
Füst a szemben

A 88. utca fogjai

A revizor

Mégis, kinek az élete

Romlás

Kaukázusi krétakör

A szecsuáni jó ember

Vihar

Dogville

Szép nyári nap

Ördögök

Hű, de messze van Petuski!

Nyári kalandok

Csákányi - Kulka

Idill

| M?iaaj?lat | Impresszum | Jogi nyilatkozat |
info@terasz.hu