Dátum: 2019. szeptember 20. péntek    Mai névnap(ok): Friderika


képgaléria kertpont.hu sakk linkajánló
 
Előadóművészet
Irodalmi szekció
Képzőművészet
Társadalom
Könyvsarok
Képgaléria
Ráday utca
Reál
Kiadványok
POSZT
Enciklopédia
CITY BALETT ALAPÍTVÁNY
HARMÓNIA ALAPÍTVÁNY
Terasz Archív
Kortárs Mozgásművészeti Portál
Nemzeti Színház
Bessenyei Ferenc honlapja
PREMIER
URBIS Könyvkiadó téli ajánlata
Az URBIS Könyvkiadó téli ajánlatában megjelent könyveket a Pallas Páholyban mutatták be. A kiválasztás remekei a tudomány, az ismeretterjesztés, a kalandos szépirodalom , a krimiszerű feldolgzás és a valóságos, újszerű mesék, valamint a pajzán históriák és a Kékszakáll francia legendáriumából. A jóhangulatú, kellemes légkörű sajtótájékoztatót Urbán Tamás a kiadó ügyvezető igazgatója vezette.
Lehet gondolkozni, hogy kit rejt a Suzanne de Perella név, amely jegyzi A holdtölte asszonyai című kalandregény szerzőjét és egyben főhősét !? (Később majd eláruljuk.)
A főhős Európa jelene és közeli jövője érdekében folytatja izgalmas harcát gyönyörű szerelmek, a Pireneusok tengerbe zuhanó csúcsai, égbeszökő várkastélyai környezetében a kalandregény eszközeivel . az átváltozások intellektuális gyönyörével a katalon indítástól francia, görög, török, horvát és szerb tájakon gyorsuló rakéták és történések XX. század végi bonyolultsága és fergetegesen izgalmas Kékszakáll történetei közben. (A szerző Czére Béla.)

 
„Azt a nagy könyvet, amelyben minden benne van, nem szabad megírni. Csak a részletről szabad beszélni, egy rózsáról, egy emberről, kinek Edit vagy Lajos a neve, egy bizonyos alkonyatról és egy rákbetegségről, melyet közelről látott. S minderről úgy kell beszélni, mintha az élet valamilyen csodálatos, álomszerű tüneméy lenne: félelmes és nagyszerű álom. S minderről nagyon pontosan kell beszélni, mindig csak a rákhoz, emberhez vagy rózsához szükséges egy-két vagy egy-kétezer szóval. S mindig hallani kell egy hangot, mely egyszerre szól a világból és a költő lelkéből. Ezt a hangot kell visszaadni.“
Írja Márai Sándor és megtudhatjuk, hogy az ő gondolataira hogyan reagál a múlt század másik két nagyszerű egyénisége, Szepes Mária és Faludy György, a Vincze Attila által lejegyzett könyvben. A szerző nem kisebb dologra vállakozott, mint hogy az interjúrészletekből e két nagy szellemiség gondokozása közötti különbözőségeket és azonosságokat adja át rendkívül olvasmányos, érdekes és elgondolkodtató formában a Gondolatok és portrék Máraira hangolva című könyvében, a Márairól való gondolkozás ürügyén.

A Mi újság a kuplerájban? Világhírű pajzán történeteket című könyvecskét Veress István jegyzi. Az örömlányok, a fizetett szeretők izgalmas, szomorú és pajzán világáról nem kisebbek írásaiból mint Francoise Villon, Maupassant, Molnár Ferenc, Hunyadi Sándor, Heltai Jenő, Gabriel Garzia Marquez és más nagyszerű szerzők erotikus történeteiből állt össze a kötet, amelyet igényes rajzok, japán és francia metszetek és Zichy Mihály erotikus rajzai illusztrálnak. A kötetet részletes minilexikon egészíti ki, gondolva a mai olvasók e területen kevéssé szerzett ismereteire.

 
> Két remek és szép kivitelű mesekönyvet mutattak be . Füzesi Zsuzsa Hó, hó, hóember című legújabb kötetét, amelyben a hóemberség ismérveit mutatja meg Füzesi kiváló költők verseire gondolva. A szomorú hóember, a vidám, a kemény és a szomorúan olvadó hónéni a kicsiknek nagy örömöt okoz majd. Mint Borbás Zoltán meseillusztrátor Levelek a mesefáról című bűbájos önálló kötete, amely 31 magyar és a környező népek meséit közli szóban és rajzban.

Ismét megjelent Buda Béla: Empátia című könyve, az utóbbi harminc év és az utolsó, 13 évvel ezelőtti közlés után immár ötödször. A könyv az első volt a hazai szakirodalomban, amely a beleérző képességre, a beleérző megértésre irányította a figyelmet. Az empátia fogalmát mint az emberi kommunikáció fontos jelenségét járja körül, a személyiséget a lélektani segítség és a fejlesztés területén a pszichoterápián és a pedagógián keresztül közelíti meg.

L.Menyhért László Képzőművészeti irányzatok a XX.század második felében című kötete egy előadássorozat írott változata, amely a művészeti egyetemek tanárszakos és a tanárképző főiskolák rajz és vizuális kommunikáció szakos hallgatóinak készült. Rajtuk keresztül a művészeti iskolák – álktalános és középiskolai tanulóinak is – és valamennyi a téma iránt érdeklődő olvasónak áttekintést ad a század stílusirányzatairól, a neoavantgárdról és a posztmodern tendenciákról és a magánmitológiákról a II. világháborútól napjainkig. Ebben a vonatkozásban hiánypótló mű. A könnyebb használhatóság kedvéért a könyvet remek szómagyarázat egészíti ki.

Megjelent még Ranschburg Jenő: Űze-netek című munkája , amely a hozzá intézett internetes kérdéseket és az azokra adott válaszokat rendezte jól használható, pedagógusok és szülők részére is ajánlható és könnyen használható kötetbe. Azokat a tipikus problémákat válogatta össze a legnépszerűbb magyar pszichológus, amely az embereket , a szülőket és nevelőket a leginkább foglalkoztatja, érdekli.
Jelentem, hogy ismét megjelent a Pannon Enciklopádia : Magyarság története című kötete, CD melléklettel.

Jó olvasást kívánok!

Angyal Mária

2006-12-04 07:02:00

Cikk nyomtatása

Küldje el a cikket ismerősének!
 
feladó neve:    
feladó e-mail címe:    
címzett neve:    
címzett e-mail címe:  
 
Születésnapi levél
Paul Lendvainak
Lieber Paul, kedves Pali, Isten éltessen bis hundertzwanzig derűben, egészségben a számodra kedves és fontos személyek nyújtotta gute Gesellschaftban. (Lipovecz Ivántól)
Cikkarchívum
Vak Randi egy könyvvel
Kettős élet - vagy mégsem?
Kincses Zoltán - Harsány a vizek ura
Ajándék ez a nap
Podhorányi Zsolt - Dámák a kastélyban
Dékány István - Trianoni árvák
VADÁSZ - MILTÉNYI „KALANDÁRIUM”
Dalos György - Az utolsó cár
Bitó László - Sámson A vadon fia
Kocsis András Sándor - IRÁN ezeregy arca
A.A. Milne - Micimackó
Müller Péter - Vallomások a szerelemről
Hofi megmondja
Kalmár Tibor Jiddische mamák
Lackfi János - Levágott fül
Légrádi Gergely - Nélkülem
Presser Gábor – Oláh Ibolya: Voltam Ibojka
Merő Béla - Volt egyszer egy... Reflex Színpad
Galkó Balázs Juhász Ferenc-estje TITKOK KAPUJA
Horváth Csaba - A reptéri nyúl Beszélgetések Tóth Krisztinával
Cikkek listája >>>

címszó
év
hónap
Könyvkiadó-hírek
Tericum Kiadó
Édesvíz Kiadó
Aranykor Kiadó
Bestline Cinema
Alexandra Kiadó
Legfrissebb albumok
Füst a szemben

A 88. utca fogjai

A revizor

Mégis, kinek az élete

Romlás

Kaukázusi krétakör

A szecsuáni jó ember

Vihar

Dogville

Szép nyári nap

Ördögök

Hű, de messze van Petuski!

Nyári kalandok

Csákányi - Kulka

Idill

| M?iaaj?lat | Impresszum | Jogi nyilatkozat |
info@terasz.hu