Dátum: 2018. május 21. hétfő    Mai névnap(ok): Konstantin


képgaléria kertpont.hu sakk linkajánló
 
Előadóművészet
Irodalmi szekció
Képzőművészet
Társadalom
Könyvsarok
Képgaléria
Ráday utca
Reál
Kiadványok
POSZT
Enciklopédia
CITY BALETT ALAPÍTVÁNY
HARMÓNIA ALAPÍTVÁNY
Terasz Archív
Kortárs Mozgásművészeti Portál
Nemzeti Színház
Bessenyei Ferenc honlapja
PREMIER
A Terasz egyes - főleg más webes megjelenéssel nem rendelkező - kulturális orgánumok otthona! Sok közülük önhibáján kívül távol esik a reflektorfénytől; holott a magyar jelenkor nagy értékei közé tartozik. Lásd alább a növekvő listát!

Mátyás B. Ferenc

MÁTYÁS B

 

 

Orbán bogarai *

 

Krónika

az emberről, aki visszavágott

a termálvizet pisáló véneknek

 

 

 

Annak ellenére, hogy nyomát sem lelte a boldogságnak, amelyet édesanyja a bölcsője fölé hajoltában oly gyakran és szívből megígért, Kajos Tádé igen jól elboldogult az életben. Mintha nem ismerte volna meg kellő korában a törekvés adományát, mindig elégedett volt. Következésképpen nem is vitte sokra, hogy problémát jelenthessen számára a sorsa.

Valóban együgyű lett volna? Félkegyelmű, ahogy a közvélemény tartotta róla? Vagy csak igénytelenségéből adódó gondtalan élete keltette irigyeiben ezt a hatást?

Amíg édesanyja élt, senki nem vetemedett megbélyegezni őt. Az asszonyokat irigységükben gyökerező, konok megvetésük, a férfiakat szexuális bűntudatuk tartotta vissza attól, hogy szájukra vegyék a szép Kajos Ilka hobokos fiát, aki minden jel szerint igen-igen az apjára ütött. És nem csak pofára, de gyermeteg maradt természete szerint is. Mert máig köztudott a fronton pusztult Kajosról, hogy öntörvényű volt a javából. Honvédnak is csak azért sorozták be a háború alkonyán, mert akkortájt a szép Ilka szekerét a csendőrőrmester úr toszogatta.

Falubolondjának lennie kell, ahogyan papjának, rendőrének, polgármesterének és juhászának is! – érveltek a helybéliek, ha valaki kötelező válaszadásra sarkallta őket. E szociológiai aranyigaz-ságot alkalmanként annyicskával egészítette ki az immár örök-erényességre (múltat sóvárgó vénségre) jutott asszonynép, hogy: na meg faluribanca is mindig akadt, hogy sanyargathasson bűneikért valamennyiünket az Úr neheztelése. Erről pedig a férfiak is kizárólag ittasan és maguk között voltak más véleményen, persze csak a kocsma védelmében, ha fröccsök és felesek keresztezésében elzsibbadt már lelkükben a csodálkozás adománya.

A fővárosi rendező, bizonyos Ármin Báthory, amolyan farmeres-fülbevalós, testékszerezett ifjonc, tipikusnak számított ezen a vidéken. Akár a néger, hogy csokibarna, vagy a cigány, hogy majdnem. Valójában nem volt más, mint amilyennek mindig is tudták ezen a tájon a rendezőket, akár a lidércet és a farkaskoldust, na meg a sztrigákat is. Nem keltette fel jottányit sem a település érdeklődését. “Mi’frászt hozhat nekünk egy magyar filmes, te bolond” – nevetett rajta megszokásból a kocsma népe, midőn Tádé hírét hozta a filmeseknek. És Kajos Tádéval ekkor történt meg először, hogy nem talált alkalmas élcet a kudarcát bagatellizálni.

Valamikor, úgy harminc esztendeje, midőn még Taddeusnak nevezték, ha szólították, arra a kérdésre, hogy mit keresett életerős férfi létére a termál-fürdőben (amiről köztudomású, hogy az ingük hátulját is már leganézó vénemberek és a kakas láttán csak a koránkelésre gondoló szipirtyók vizeletétől bűzös és langyos a vize), Kajos Tádé váratlan szellemességgel válaszolt:

– Visszavágtam a banyáknak! Belepisáltam a húgyköves levükbe, amiben áztatóztak!

A kocsma népét oldalára döntötte a röhögés, és másnapra az egész falut is. Mert szájról szájra adván, igen hamar híre terjedt annak, hogy Kajos Tádé bizony jól visszavágott a kénes-fürdőben! Ám azóta hiába gyártotta tréfáit, az ösztönös népi humor kósza szele sem legyintette meg soha többé. Napok, hetek és esztendők múlásával lassacskán magának beszélő falubolondja lett belőle, az emberből, aki oly hatásosan “visszavágott a termálvizet pisáló véneknek”.

Ármin Báthory tehát rosszul választotta ki Kajos Tádéban azt a személyt, akivel lepaktált. A filmezés hírét ugyan szerte vitte a faluban, de eleve érdektelenként az ő tolmácsolásában.

 

Medárd nyaggatta nyár volt. A több órás napsütés mellett gyakran összeverődtek a felhők, zápor sorozott és mindig váratlanul. Törvényszerűen adódott, hogy összetalálkozzanak a falu fórumának számító kocsmában mindazok, akik tudtukon kívül a filmezés lenni, vagy nem lenni kérdésében illetékesek voltak.

Az ivó frissen ázott öreg ruhák párolgásától sűrű légterében bódult legyek hányták a fittyet a lámpáról alácsüngő légypapír-csíkokra. Ezt mindenki tapasztalhatta, amikor ajkához emelve a fröccsös poharat kortyot nyelinteni hátravetette kalapját. Az iszogatóknak éppen nem akadt számottevő közös témájuk, ahányan csak voltak, annyi felé szakadt a beszélgetés. Még Kajos Tádé sem talált áldozatra, akinek elsüthette volna legfrissebb fergeteges tréfáját, amikor esőtől csapzottan betoppant a rendező úr a hozzá méltatlanul koros asszisztensnőjével, akiről lerítt, “hogy minden bizonnyal zsarolhatja valamivel a rendezőt, mert kizárt dolog, hogy ilyen életerős ifjonc a film csillogó világából, ahol milliós gázsikat osztogatnak, természetes anyjánál öregebb, aszott tyúkot válasszon kámfuteréül éjjelre-nappalra, erre az isten háta mögötti vidékre, ahol a kutya sem baszarint rá, hogy később majd lejárassa férfi ízléséért” – szögezte le Korpa Jani, a falu első méhészgazdája.

– Bekergette magukat is az eső – állapította meg a kocsmáros.

– Be a hétszentségit – igyekezett parasztosan beszélni a rendező. – Töltsön nekünk valami gatyaszaggató töményet, hogy megóvjon a tüdőlötyögéstől.

Az emberek csak nézték, hogy tréfának szánta-e?

– Maga is itt van, Tádé bátyó? – örvendezett a rendező.

– Itt – bólintott Kajos Tádé, a falu bolondja. – Aki nincs itt, az mit sem számít! – tette hozzá örökös tréfakényszerétől hajtva.

Síri csend támadt az ivóban. Az emberek egymásra néztek, hogy ki van jelen?

– Ha már így, együtt vagyunk – szólalt meg a rendező szinte kiabálva –, talán beszélhetnénk üzletről is. Minden bizonnyal sok méhész akad a jelenlevők között, s nekem éppen olyan gazda kellene, aki egy apikultor családról forgatott filmben elvállalná a prímet. Tudna ebben segíteni, Tádé bátyó?

A jelenlévők kezében megállt pohár.

– Mondja ki, rendező úr – súgta Kajos Tádé –, hogy pénzmaggal járna a szerepelés.

– Ezerötszáz az órásgázsi, a főszereplőnek pedig csalá-dostul egy nagyobb összeget is kiutalok... Tudja, Tádé bátyó, csak be kell szorozni! – mondta jól megnyomva minden szavát Ármin Báthory.

– Szarozni vagy nem szarozni, ez itt a kérdés – nevetett fel tréfának szánva szavait a látványosan csapzott öltözetű, koros asszisztensnő.

Ám a mindezidáig igencsak ráérős embereknek hirtelen sürgős tennivalójuk akadt. Volt, aki irattárcáját húzta elő, hogy abban keresgéljen, mintha igazoltatás következne.

– Miért van olyan érzésem, hogy csak a drága időnket pocsékoljuk, góré? – kényeskedett csalódottan az asszisztensnő, s miközben kihívóan nézegette az ivó férfinépét, bele-belenyalintott italába. A pohár áttetsző falán olybá tűnt, mintha nyelvdarabkákat szippantana be húsos ajkai hasítékán.

– Itt most nem arról van szó, hogy kivel dugnál szívesebben, Abigél – morogta a rendező. – Az emberek bizalmát kell megszereznünk vagy pakolhatunk, drágám, s akkor visszaállhatsz a Rákóczi térre, ne feledd!

– Ami elhangzott, az elhangzott – nevetett Kajos. – Fütyüljön rájuk, rendező úr! Higgye el, hogy minden szava a bukszájuk mélyéig hatolt. Még ma este meghányják-vetik a dolgot otthon, s ha már az asszonyaik is rábólintottak, filmsztárnak jelentkeznek valamennyien, meglátja.

Koccintottak, ittak. A rendező hátraeresztette fejét és behunyta szemét.

Közben az ivó elnéptelenedett. Volt, aki alázatosan megbiccentve fejét elköszönt, ám többségük csak jelentőségteljes pillantást vetett a rendező felé, ahogy kiszemelt portékát vesz számba vásárban a minden hájjal megkent, ravaszdi gazda.

A rendező kisvártatva felocsúdott zárt pillái mögül és elégedettnek látszott. Egy hajtásra megitta viszkijét, s mintha a kobakján is szeme lenne és tudná, hogy a kocsmáros az intését lesi, három ujjával jelezve újabb italokat rendelt.

– Tudja – magyarázta az asszisztensnő –, Ármin ösztönös művész. Akinek képe fennakad emlékezete szűrőjén, az lesz a választottja.

– A nagy darab, hallgatag ember, aki az ajtó mellett italozott – mondta a révületből ébredők delejes hangján a rendező.

– Az Korpa volt – tüsténkedett Kajos Tádé.

– Idejében szóltam, hogy elő kéne adjam magam a legjobb formámban – szisszent fel erre az asszisztensnő, és két tenyerével alámarkolva megemelintette melltartóba szorított szilikoncsodáit. – Micsoda név! – sikkantott nevettében. – Nem mondom, közéje keverednék!

– Aranyom – morogta megbékélve a rendező –, ráérünk arra, hogy bájaiddal bunkózd le Pató Pál hazájában a népeket.

 

Úgy első ránézésre is akadt kivetni való Kajos Tádén.

A járása.

Mintha szögfejek törnék örökösen a talpát, puccos volt a lépte, kényeskedő. “Kimondottan uracsos” – Korpáné Csillagos Mari szerint, aki gyakran hívta meg friss maradékra, mielőtt disznómosléknak kavarta volna az ebédjük utóját. Férje, Korpa Jani, bár sertései oldalán állt, megjegyzések nélkül eltűrte. Hogyan is alacsonyodhatott volna le odáig, hogy “érdeket érvényesítsen” – gondolta, és vitára kerekedjen asszonyával a falubolondjáért.

Azon a Medárd-nyaggatta délutánt követő estén Kajos Tádé, mint kényesléptű, törékeny lábú, békászó vízimadár settenkedett a főutca frissen cuppogós sarában. Kerülte a kerítések mögötti porták kiszüremkedő gyatra fényeit is. Nem kellett látnia, tudta, hogy a rejtő sötétségben nem csak ő lopakodik a kultúrház felé, ahova a filmeseket kvártélyozták be. Ha olykor mégis megpillantott egy-egy tétován osonó árnyat, elégedetten nevetgélt, csak úgy magában, akár a szalonnabőrnek kucogó egér. Tudta, amit tudott! A filmezésért beígért pénz iránti kapzsi vágy árama úgy zsibogott végig a helység polgárainak idegzetén, mintha egyazon csupasz villanydrótot markolták volna meg valamennyien.

Ármin Báthory mindeközben igen sűrű forgalmat bonyolított le az egykori művelődési otthon pénztárablakán keresztül. Alig távozott az egyik falubeli, a rejtő sötétségből máris kivált a következő, hogy mélyen a homlokába húzott kalapja védelmében a forgatásra felajánlkozzon. Furcsamód ellenségesek voltak, foghegyről ejtették s ritkán a szavakat, szinte már lihegve szégyenkezésük súlya alatt, és Ármin Bá-thory az ablaküvegbe vágott kerek lyukon keresztül beszippantotta alkoholszutykos leheletüket. Előtte a jegykezelő pultocskán papírlap hevert, balkezében poharat tartott, amit asszisztensnője folyamatosan viszkivel töltött fel. Jobbjában golyóstoll csillant meg az előóvatoskodó holdkorong sápadt fényében, midőn felírta a filmezésre jelentkező nevét.

Kajos Tádé nem mozdult. A palával fedett árnyékszék takarásában biztonságosan nézte végig, hogyan alázkodnak meg szépen sorjában a község büszke gazdái mind.

 

 

 

 

 



* Orbán napján rajzanak ki a méhek, ezért nevezik őket Orbán bogarainak


Cikk nyomtatása

Küldje el a cikket ismerősének!
 
feladó neve:    
feladó e-mail címe:    
címzett neve:    
címzett e-mail címe:  
 
Születésnapi levél
Kamuti Jenőnek
Az „ezüst-herceg” közben orvosi diplomás lett, kitűnő sebész vált belőle, a MÁV kórház igazgatójaként lett (aktív) nyugdíjas. A sport terén, pedig Magyarországon elsőként UNESCO Fair Play-díj kitüntetésben részesült. A napokban a Nemzet Sportolójává választották. Hihetetlen – 80 éves! – Kadelka Lászlótól
Cikkarchívum
Onagy Zoltán internetes beszélgetése Norman Károllyal
Vasi Ferenc Zoltán
Szauer Ágoston
Tatár Sándor
Sz. Nagy Csaba
Somos Béla versei
Somos Béla
Tarnai László
Pallag Tibor
Pintér Lajos
Sándor András
Sárándi József versei
Nyírfalvi Károly
Norman Károly
Lászlóffy Csaba
Kalász István
Kiss Anna
Marczinka Csaba
Mátyás B. Ferenc
Merényi Krisztián
Cikkek listája >>>

címszó
év
hónap
Enciklopédia
További cikkek a kertpont.hu portálon
A sokarcú fagyöngy
Szerves talajtakarók
A póréhagyma
Agavék
A vizitorma
A csontritkulásról
Webtechnológia
Technológiák, fejlesztési megoldások, referenciák a Terasz.hu - tól
| M?iaaj?lat | Impresszum | Jogi nyilatkozat |
info@terasz.hu