Dátum: 2017. augusztus 24. csütörtök    Mai névnap(ok): Bertalan, Taksony


képgaléria kertpont.hu sakk linkajánló
 
Előadóművészet
Irodalmi szekció
Képzőművészet
Társadalom
Könyvsarok
Képgaléria
Ráday utca
Reál
Kiadványok
POSZT
Enciklopédia
CITY BALETT ALAPÍTVÁNY
HARMÓNIA ALAPÍTVÁNY
Terasz Archív
Kortárs Mozgásművészeti Portál
Nemzeti Színház
Bessenyei Ferenc honlapja
PREMIER
Pierre Székely (1923-2001) Kősárkány című kiállítása
Pierre Székely (fotó) a Budapest Galéria Lajos utcai Kiállítóházában rendezett emlékkiállítása Magyarországon az első tárlat a világhírű művész halála óta. Megnyitó: 2005.augusztus 28-án, vasárnap 15 órakor. Köszöntőt mond: Gülch Csaba költő, újságíró. A kiállítás megtekinthető 2005. szeptember 11-ig hétfő kivételével naponta 10-18 óráig.
Szobrász, grafikus, építész, művészetfilozófus. Budapesten született, első művét, a fehér márvány Péter-fejet 1944-ben, egy munkatáborban faragta. Ez az időszak volt az ő „képzőművészeti főiskolája” és „műszaki egyeteme”. Magyarországon Dallos Hanna volt a mestere.
1946-ban családjával Párizsban telepedett le. Hatalmas életművét jellemzi, hogy négy kontinensen több, mint száz köztéri szobra áll. Művészi kiteljesedésében jelentős szerepe volt a Japánban töltött nyaraknak. Sekigaharában, egy szabadtéri múzeumban található szobrainak legnagyobb gyűjteménye. Sapporóban –még életében– teret neveztek el róla, jelezvén magyar származását. Ezt egész életében mindenütt hangsúlyozta.

 
Miközben grafikák és szobrok sora került ki keze alól, jellegzetes, sarok nélküli gömbölyded formákkal lakóházakat, üdülőközpontot (Beg Mail), és karmelita templomot (Valencienne) tervezett. Sikereire jellemző, hogy hat építészeti alkotása közül négyet a francia nemzeti építőművészet kimagasló munkái között tartanak számon. Makettjüket a Georges Pompidou Központban őrzik.
„Építészeti alkotásaim nem egyebek lakható szobroknál” – mondta, rajzairól pedig így vélekedett:
„Fekete-fehér grafikám a szobraim árnyai. A színes metszetek pedig a szobrok álmai.”

 
1998-ban Budapesten az önéletrajzi írásait tartalmazó „Tiltott Istenek” c. kötet után kiadják magyar, francia és angol nyelvű életmű albumát. Budapesten és Párizsban bemutatják Bayer Ilona és Kálmán János „Kősárkány” c. 50 perces portréfilmjét. „A Henry Moore utáni szobrászat talán legjelentősebb alkotója” - ahogy Pierre Souchaud művészettörténész fogalmazott- 2001-ben, alkotói és szellemi ereje teljében halt meg Párizsban.

 
Szülőhazájában Pécsett, a Kőkertben több szobra áll, Budapesten a Francia Intézet előtt, illetve a Nagyvárad téren látható „Béke” c. alkotása. Több művét őrzi a budapesti Szépművészeti Múzeum, illetve a pécsi Janus Pannonius Múzeum. Halála előtt szobraiból egy jelentős kollekciót szándékozott ajándékozni szülőhazájának. A tárgyalásokat váratlan halála szakította meg.

 
Pierre Székely a Budapest Galéria Lajos utcai Kiállítóházában rendezett emlékkiállítása Magyarországon az első tárlat a világhírű művész halála óta. Régen, vagy egyáltalán nem látott művekkel ismerkedhetnek meg a látogatók, hiszen az anyag felét magángyűjtők, felét pedig a pécsi Janus Pannonius Múzeum kölcsönözte. Itt található egyébként Pierre Székely grafikáinak és vegyes technikával készített alkotásainak legnagyobb hazai kollekciója.

(Bayer Ilona)

 
A tárlat alatt folyamatosan vetítik a „Kősárkány” c. filmet.
Az életműalbum teljes képi anyaga megtekinthető a Pierre Székely-website-on: www.szuv.hu/pierreszekely

Budapest Galéria Kiállítóháza
(III. Lajos utca 158.)
A kiállítás megtekinthető 2005. szeptember 11-ig hétfő kivételével naponta 10-18 óráig.

[K.L.]
2005-08-24 09:02:00

Cikk nyomtatása

Küldje el a cikket ismerősének!
 
feladó neve:    
feladó e-mail címe:    
címzett neve:    
címzett e-mail címe:  
 
Születésnapi levél

Fodor Zsókának. Arról, hogy mennyi talán igen, de arról, hogy van, nem illik megfeledkezni. Boldog születésnapot! (Kadelka Lászlótól)
Cikkarchívum
Tettamanti Béla - A kör négyszögesítése
Fotóakadémia Szalay Zoltánnal
Fotóakadémia Szalay Zoltánnal
85 KONTAKT Keleti Éva fotói
Fotóakadémia Szalay Zoltánnal
London Katalin - Idő/Portrék
Tapolcai Műhely 2016
Gnandt János kiállítása
Fotóakadémia Szalay Zoltánnal
Fotóakadémia Szalay Zoltánnal
#SZFE150
Fotóakadémia Szalay Zoltánnal
Japán kép és regény – A herceg, aki szerelmes a világba
Mandur László - „Ruta del fin del mundo”
Fotóakadémia Szalay Zoltánnal
Szegedi Műhely 2015. Fotóművészeti Alkotótelep
Mucsy Szilvia - Mediterrano
Fotóakadémia Szalay Zoltánnal
Közelítések - Gadó Klára kiállítása
Eifert János - GEOMETRIA
Cikkek listája >>>

címszó
év
hónap
Enciklopédia
További cikkek a kertpont.hu portálon
A sokarcú fagyöngy
Szerves talajtakarók
A póréhagyma
Agavék
A vizitorma
A csontritkulásról
Webtechnológia
Technológiák, fejlesztési megoldások, referenciák a Terasz.hu - tól
| M?iaaj?lat | Impresszum | Jogi nyilatkozat |
info@terasz.hu