Dátum: 2017. december 11. hétfő    Mai névnap(ok): Árpád


képgaléria kertpont.hu sakk linkajánló
 
Előadóművészet
Irodalmi szekció
Képzőművészet
Társadalom
Könyvsarok
Képgaléria
Ráday utca
Reál
Kiadványok
POSZT
Enciklopédia
CITY BALETT ALAPÍTVÁNY
HARMÓNIA ALAPÍTVÁNY
Terasz Archív
Kortárs Mozgásművészeti Portál
Nemzeti Színház
Bessenyei Ferenc honlapja
PREMIER
Papp Elek - „Létek”
M e g h í v ó, Papp Elek „LÉTEK” című kiállításának megnyitójára 2017. május 4., csütörtök 17.30 órára az Örkény István Könyvesboltba (1137 Budapest, Szent István krt. 26.) A kiállítást megnyitja Markovics Ferenc fotóművész.
 
Papp Elek (Nagykőrösön, 1965. augusztus 20- án született) fotográfus. 1986-ban diplomázott a Kandó Kálmán Villamosipari Műszaki Főiskolán mérnökként, majd 1989-ben műszaki tanárként és 1995-ben a Haynal Imre Egészségtudományi Egyetemen diplomás optometristaként.

“A klasszikus magyar fotósiskola hagyományainak nemcsak őrzője, hanem alkotó továbbfejlesztője és nemzetközileg elismert továbbvivője is. Perfekcionista, neki a jó nem elég jó, a tökéletességre törekszik! Minden alkotására jellemző a kitűnő komponálás a mérnöki precizitású, hibátlan technikai kivitelezéssel párosulva. Képeire leginkább az emberábrázolás jellemző. Emberközpontú művészet az övé, emberarcú nemcsak a figurális, hanem a tárgyat, tájat ábrázoló is. Minden alkotása alá odaírhatnánk: Ecce homo! Íme az ember! Törekvése, hitvallása nem csak művészi erény, humanista tett is. Nyitott szemmel jár a világban, lelki szemeivel is lát, megakad a szeme az emberen, az emberin, s a szem szívének tanácsa.” (Dr. Koltói Ádám)

 
2002 óta méretteti meg képeit zsűrizett hazai és nemzetközi kiállításokon.

Az Amerikai Fotográfusok Szövetségének (PSA) tagja. Négy egymást követő évben, a 2012-es, 13-as, 14-es és 15-ös nemzetközi versenyek eredményei alapján hatszor lett világelső (1st in the World), a PSA világranglistáján a fekete-fehér nagyméretű papírképek és a fekete-fehér kisméretű papírképek kategóriájában. A fentiek mellett még másik három kategóriában az előkelő Top Ten-ben szerepel a Szövetség évenként megjelenő kiadványában a PSA Journal “Who is Who in Photography”-ban. A „Vihar után” című fotójáért 2014-ben a nagyméretű fekete-fehér képek kategóriában a PSA-tól kiérdemelte az Év képe díjat. Ez egyfajta „Primus inter pares“ elismerés, mivel az előző évben a nemzetközi versenyeken díjazott összes képet újból lezsűrizik, és így választják ki a legjobbat.

 
Hazánkban több mint száz díjat kapott. 2009-ben a HUNGART Alkotói Ösztöndíjasa, és 2007-ben Közép-Magyarország Regionális Príma Díjasa. A Magyar Fotóművészek Világszövetsége háromszor (2009, 2011 és 2013) “Az Év Fotóművésze” címmel tüntette ki, amivel kiérdemelte az “Örökös Fotóművész “címet is. A Magyar Fotóművészeti Alkotócsoportok Országos Szövetsége ötször (2005, 2006, 2007, 2011 és 2015-ben) “Az Év Fotográfusa”címet adományozta neki, ezért kiérdemelte a “ MAFOSZ Örökös Fotóművésze” címet is.
Nemzetközi szalonokon eddig 65 országban szerepelt és több mint 1300 díjat nyert. A Nemzetközi Fotóművészeti Szövetség (Fédération Internationale de l’Art Photographique – FIAP) az Excellence Gold FIAP után 2011-ben Papp Elek fotóművészt a „Művészek arcai” című sorozatáért a legmagasabb szintű szakmai, művészeti elismerésben részesítette a FIAP Mestere (Master FIAP - MFIAP) adományozásával. 2015-ben Excellence Platinum FIAP, 2016-ban Excellence FIAP Diamond 1 elismerést kapott.

Egyéni kiállítással Magyarországon kívül több brazil (Foto Arte), mexikói és kubai nagyvárosokban szerepelt. Képei hazai és külföldi múzeumokban, valamint magángyűjtőknél is megtalálhatók.

[László Ágnes]
2017-04-27 05:50:00

Cikk nyomtatása

Küldje el a cikket ismerősének!
 
feladó neve:    
feladó e-mail címe:    
címzett neve:    
címzett e-mail címe:  
 
Születésnapi levél
Kamuti Jenőnek
Az „ezüst-herceg” közben orvosi diplomás lett, kitűnő sebész vált belőle, a MÁV kórház igazgatójaként lett (aktív) nyugdíjas. A sport terén, pedig Magyarországon elsőként UNESCO Fair Play-díj kitüntetésben részesült. A napokban a Nemzet Sportolójává választották. Hihetetlen – 80 éves! – Kadelka Lászlótól
Cikkarchívum
Fotóakadémia Szalay Zoltánnal
Fotóakadémia Szalay Zoltánnal
Marsalkó Péter - Sanghaj
Fotóakadémia Szalay Zoltánnal
Tettamanti Béla - A kör négyszögesítése
Fotóakadémia Szalay Zoltánnal
Fotóakadémia Szalay Zoltánnal
85 KONTAKT Keleti Éva fotói
Fotóakadémia Szalay Zoltánnal
London Katalin - Idő/Portrék
Tapolcai Műhely 2016
Gnandt János kiállítása
Fotóakadémia Szalay Zoltánnal
Fotóakadémia Szalay Zoltánnal
#SZFE150
Fotóakadémia Szalay Zoltánnal
Japán kép és regény – A herceg, aki szerelmes a világba
Mandur László - „Ruta del fin del mundo”
Fotóakadémia Szalay Zoltánnal
Szegedi Műhely 2015. Fotóművészeti Alkotótelep
Cikkek listája >>>

címszó
év
hónap
Enciklopédia
További cikkek a kertpont.hu portálon
A sokarcú fagyöngy
Szerves talajtakarók
A póréhagyma
Agavék
A vizitorma
A csontritkulásról
Webtechnológia
Technológiák, fejlesztési megoldások, referenciák a Terasz.hu - tól
| M?iaaj?lat | Impresszum | Jogi nyilatkozat |
info@terasz.hu