Dátum: 2020. augusztus 11. kedd    Mai névnap(ok): Zsuzsanna, Tiborc


képgaléria kertpont.hu sakk linkajánló
 
Előadóművészet
Irodalmi szekció
Képzőművészet
Társadalom
Könyvsarok
Képgaléria
Ráday utca
Reál
Kiadványok
POSZT
Enciklopédia
CITY BALETT ALAPÍTVÁNY
HARMÓNIA ALAPÍTVÁNY
Terasz Archív
Kortárs Mozgásművészeti Portál
Nemzeti Színház
Bessenyei Ferenc honlapja
Krétakör Színház
PREMIER
Emlékezzünk együtt Kara Tündére!
Szeptember 6-án - 45 évesen – az angyalok társulatához szerződött Kara Tünde, a Békéscsabai Jókai Színház Jászai Mari-díjas, kétszeres Gálfy László Gyűrű-díjas színművésze. Október 5-én 14 és 17 óra között a színház kinyitja kapuit mindazok számára, akik szeretnének elbúcsúzni a művésznőtől. A nagyszínpadon ez idő alatt folyamatosan vetítik a szerepeiből készített filmösszeállítást.
Amikor kevés a szó és a könny, marad a szívszorító fájdalom és a megváltoztathatatlan hiány. Lehetetlen felsorolni az összes felejthetetlen szerepét, amivel beírta magát a színjátszás történetébe. Az Othellóban Emíliát játszotta, a Lear királyban Gonerilt, az Üvegfigurákban Laurát, a Koldusoperában Peachum feleségét, Celiát, az I. Erzsébet színészkirálynőjét. Az Advent a Hargitán előadásában három figurát keltett életre csodálatosan, Árvai Rékáét, annak anyjáét és lányáét, máskor Marlene Dietrichként bűvölte el a közönséget. A Bernarda Alba házában Ponciájával maradandót alkotott, a Karkithemiában pedig saját sorsát, betegségét vitte színpadra, hogy vigaszt nyújtson és erőt adjon a szenvedőknek.

 
A magyar és a világirodalom fantasztikus szerepeit kivételes tehetségével, eleganciájával, alázattal, felkészültséggel valósította meg, ugyanekkora odaadással, szeretettel tanította a fiatalokat a mesterségre abban a Színitanházban, amelyben korábban maga is végzett, miután a budapesti Vörösmarty Mihály Gimnázium drámatagozatán szerzett érettségivel Békéscsabára jött. 1996-tól volt a Jókai Színház tagja, de vendégként szerepelt több vidéki és fővárosi társulatnál is, munkáját számos díjjal, kitüntetéssel ismerték el. A súlyos betegségek többször támadták, sokan szorítottunk, imádkoztunk a felépüléséért, visszavárta a színház és a közönség, 2016-ban jótékonysági esttel is igyekeztek erőt adni, táplálni a reményt.

Művészi pályája mellett óriási példával szolgált emberségből, méltóságból, valahányszor a sors kegyetlen próbatételeket mért rá. Hittel és akaraterővel vállalta a küzdelmet a betegségek ellen, amikor meggyógyult, mély - elhivatottsággal, küldetésként - tanácsadással és színpadi játékával igyekezett segíteni másokon, tartani a lelket az elesettekben.

Emlékezetes alakításait, rendkívüli egyéniségét, bölcsességét, kedvességét örökre a szívünkbe zártuk. Megnyugvást, békét, kegyelmet, megváltást érdemel.

Drága emlékét hálás szívvel örökre megőrizzük.

Forrás:jokaiszinhaz.hu

2019-10-02 00:39:00

Cikk nyomtatása

Küldje el a cikket ismerősének!
 
feladó neve:    
feladó e-mail címe:    
címzett neve:    
címzett e-mail címe:  
 
Születésnapi levél
Taub Jánosnak
Taub sosem fontoskodik, de kemény és játékos. Szolnokon olyan García Marquezt (a Száz év magányt) alkot a színpadon (Törőcsik, Garas, Mertz), hogy meghívják az előadást Bogotába, a szerző kolumbiai fesztiváljára. (Bodor Páltól)
Cikkarchívum
McCoy Tyner a legenda elment
A „Gyilkos” ismét lecsap
Meczner Jánost búcsúztatta a Budapest Bábszínház
Pert nyert a Beatles Apple a csalók ellen
Elment a „La subretta Aniko”
Ivánka Csaba-díj 2019
Esti Kornél bárki lehet
Kocsis Zoltán -
Érdi Tamás - Beethoven zongoraszonátái
Radnóti Zsuzsa kapja az első Art is Business – Fidelio „Művészek a művészekért” k
Rigó Jancsi bemutató Egerben
Koncz Zsuzsa
Hofi Best Of
Bach-versenyművek a Capella Savariától
Emlékezzünk együtt Kara Tündére!
70 éves a bábjátszás Békéscsabán
Halasi Imre a Barlangszínházban rendez
Pataki András - A mű örök mementó
Sztehlo Gábor 110 éve született
Karosi Bálint - Existentia
Cikkek listája >>>

címszó
év
hónap
TV műsor
 
| M?iaaj?lat | Impresszum | Jogi nyilatkozat |
info@terasz.hu