Dátum: 2019. szeptember 23. hétfő    Mai névnap(ok): Tekla, Telma


képgaléria kertpont.hu sakk linkajánló
 
Előadóművészet
Irodalmi szekció
Képzőművészet
Társadalom
Könyvsarok
Képgaléria
Ráday utca
Reál
Kiadványok
POSZT
Enciklopédia
CITY BALETT ALAPÍTVÁNY
HARMÓNIA ALAPÍTVÁNY
Terasz Archív
Kortárs Mozgásművészeti Portál
Nemzeti Színház
Bessenyei Ferenc honlapja
Krétakör Színház
PREMIER
Citi
Czitor Attila viselheti a Gálfy-gyűrűt
A Gálfy-gyűrű odaítélése immár 11 éves hagyomány szerint zajlik, szakmai zsűri értékeli a bemutatók színvonalát és a művészi alakításokat. A zsűrinek elég a rendezői nominálásokra hagyatkozni, hiszen az Oscr-díjhoz hasonlóan, itt is minden darab rendezője jelöl egy szereplőt az elismerésre és meg is indokolja választását.
 
„CITI”

Polgári nevén Czitor Attila, de ez a név csak a plakátokon és a hivatalos életben használatos. A szeretet jele amikor valakit csak a becenevén szólítanak. 2010-ben a Stuart Mária próbáin volt alkalmam felfigyelni rá és megkedvelni a fiatal Kálmán Györgyre emlékeztető, kellemes orgánumú, szépen beszélő fiatal színészt. Az előadásban George Talbot, Shrewsbury grófja szerepét játszotta. A próbafolyamatban az volt a szokatlan, hogy a rendező, Szalma Dorotty egyben a fordítója is volt a szövegkönyvnek, s ezért a szokásosnál több asztali-próba volt, ahol sok alkalom nyílt a szöveg értelmezésére. Ehhez gyakran angol nyelvű szövegek értelmezésére is szükség volt. Ekkor volt igazán elemében Citi, hiszen kitűnően beszéli a nyelvet.

Az angol nyelv ismerete 2013-ban a Lear király Chris Rolls, angol rendező által színpadra állításakor is sokat segítette abban, hogy Edgár szerepéhez az instrukciókat pontosan értse. Ez oly annyira sikerült, a budapesti vendégjáték alkalmával Csáki Judit kritikus a címszerepet alakító Kovács Frigyes mellett az ő alakítását dicsérte az előadásból.

 
Citi évek óta tanít a Csabai Színistúdió-ban is, és a rendezés sem áll távol tőle.
Kocsis István Árva Bethlen Kata monodrámáját rendezte Liszi Melinda kolléganőjének, amely nagy szakmai és közönségsikert aratott. Az előadásról Kovács Attila kritikus így írt: „A rendező értő kézzel nyúlt a monodrámához. A darab egy pillanatra sem ül le, az elmondott történetet hófehér leplekkel, gyertyákkal és könyvekkel való játék teszi teljessé. Liszi Melinda Árva Bethlen Kataként egy fehér lepedőkkel körülhatárolt térben, sorsa börtönében játszik. A teret két szín, fekete és fehér tagolja. A darab elején még egyenlő arányban, a végén azonban a színpadot a fekete uralja, amelyből vakító fehéren világlik ki a címszereplő.”

Személyes megjegyzés, volt alkalmam a kitűnő Ronyecz Mária Bethlen Katájában dolgozni, amely nagy siker volt a Budavári Király pincéjében. Bizton állíthatom, hogy Czitor Attila rendezése vetekedett az ottani előadással.

A Gálfy-gyűrű odaítélésének a rendezői nominálásai:

 
Az özvegy Karnyóné, Merő Béla rendező:

„Számomra Samuka szereposztása kulcskérdés volt a mű színrevitele szempontjából. Czitor Attilát választottam erre a feladatra, tudván, hogy minden szempontból alkalmas rá. Ugyanakkor izgultam is azért, hogy hogyan viszonyul majd a feladatához: egyrészt, mert szövegileg nagyon kicsi a szerepe, másrészt, mert több olyan érzelmileg fontos jelenet részese, amelyek pillérjei a produkciónak. Ismerjük azt a Sztanyiszlavszkijtól eredő közhelyszerű megfogalmazást, hogy: "nincsenek kis szerepek, csak tehetségtelen színészek". S sokaknak valóban derogál a kis szerep eljátszása, elfelejtkezvén a magyar színjátszás hagyományairól, melyben nagyszerű színészek alakítottak emlékezetes epizód szerepeket, s ezeket a színészeket hasonló megbecsülés övezte, mint a főszerepeket játszókat.
Czitor Attila minden szempontból megfelelt ennek a kihívásnak. Hihetetlen energiával vetette bele magát a próbafolyamatba, folyamatosan kereste szerepe jellegzetességeit, játéka lényegi színesítésének formáit. Nagyon összetett figurát formált meg: Samukáét, az "evés világában" megrekedt kisfiúét, aki éhes a szeretetre, aki a mások számára nem érzékelhető világgal is kapcsolatban áll, aki hírvivőként mindig rossz helyre viszi a hírt, vagy összekeveri az átadandó üzenetet, aki - szemben az okosakkal - egyedüliként felismeri édesapját… Emlékezetes pillanatokat sorolhatnék fel: briliáns száguldása vesszőparipáján, csata Lázárral, lovaglás édesanyjával, találkozás édesapjával… voltaképpen idetartozik színpadi jelenlétének minden pillanata.”
Mindezek miatt Czitor Attilát javaslom.

 
Egérkirály, Szomor György rendező:

„Az én jelöltem tökéletes példája annak, hogy nincs kis szerep, hogy nincs különbség zenés és prózai műfaj között. Hogy a tehetségen felül a munkához való hozzáállás, az önmagunkkal szembeni példamutató igényesség, a konstruktivitás, az együtt játszás öröme és ennek összes szabályának ismerete, és szem előtt tartása vezet arra az útra, amin Ő jár, ami egy szerep megformálásához szükséges. Ilyen színésszel együtt dolgozni a rendezők álma.”
A jelöltem: Czitor Attila

 
Hajnalban, délben este, rendező Tege Antal:

„Két szereplő. Két tehetséges ember. Kit jelöljek? Nehéz. De nagyon. Lehetne mind a kettőt?- NEM? – Nagyon kár!!!!! Attila vagy Ági? Teljes szimbiózisban éltünk. 15 napos próbaidőszak. Mind a ketten teljes szövegtudással érkeztek a próbára. Nyitottan, őszintén. Lehet olyat, hogy Czitor Ágnes vagy Földesi Attila? – Tudom - tudom.”
Jelöltem: Czitor Attila

 
Beszélő köntös, rendező, Halasi Imre Jászai Mari-díjas, Érdemes Művész:

„Fiatal tehetséges művész, aki figyelemmel és kreatív fogékonysággal élte végig a próbaidőszakot.
Olyan fiatal színész, aki tapasztalatom szerint, kiérdemelte kezdő és idősebb kollegái figyelmét és elismerését is.
Jó szellemű hozzáállásával nagyban segítette a rövidre szabott próbaidő sikeres kihasználását. Adottságai és gondolkodása, megfelelő figyelem mellett, komoly jövő ígéretét hordozzák. A beszélő köntös rendezőjeként a produkcióban szereplő művészek közül Czitor Attilát javaslom a Gálfy Gyűrű odaítélésekor. „

[Kadelka László]
2018-09-15 14:54:00

Cikk nyomtatása

Küldje el a cikket ismerősének!
 
feladó neve:    
feladó e-mail címe:    
címzett neve:    
címzett e-mail címe:  
 
Születésnapi levél
Paul Lendvainak
Lieber Paul, kedves Pali, Isten éltessen bis hundertzwanzig derűben, egészségben a számodra kedves és fontos személyek nyújtotta gute Gesellschaftban. (Lipovecz Ivántól)
Cikkarchívum
A cselló lelke
20 év után JAZZ+AZ!
Novák Ferenc Tata előadása Forrószegiek
Meg kell élni a szélcsendet is
Kovács Edit Jászai Mari-díjas
Az orosz titán a Müpában
Minden gyerek jusson el színházba – de hova és mire?
The Masters Collection: Ferencsik János
Színházi Világnapi üzenet 2019
Március-én ünnepeljük a Bábszínházi Világnapot
Eötvös 75
Kálmán György 30 éve halt meg
„Katkó hátborzongatóan jó volt!”
Bajza József 215 éve született
Sorsok írják a történelmet
Történelem és legenda az otthonkeresésről
A „Love Story” a Turay Ida színházban
A király meztelen!
Segítünk az Igazgyöngynek
Megjelent Rohmann Ditta csellóművész legújabb albuma
Cikkek listája >>>

címszó
év
hónap
TV műsor
 
| M?iaaj?lat | Impresszum | Jogi nyilatkozat |
info@terasz.hu