Dátum: 2020. november 24. kedd    Mai névnap(ok): Emma


képgaléria kertpont.hu sakk linkajánló
 
Előadóművészet
Irodalmi szekció
Képzőművészet
Társadalom
Könyvsarok
Képgaléria
Ráday utca
Reál
Kiadványok
POSZT
Enciklopédia
CITY BALETT ALAPÍTVÁNY
HARMÓNIA ALAPÍTVÁNY
Terasz Archív
Kortárs Mozgásművészeti Portál
Nemzeti Színház
Bessenyei Ferenc honlapja
PREMIER

Kétszázmillióval csökkent a színház költségvetése
Kevesebb bemutatót tud tartani a Szegedi Nemzeti Színház a következő évadban, mert 206 millió forinttal csökkent az idei költségvetése a tavalyihoz képest. Az önkormányzat ezt elsősorban az áfával kapcsolatos változásokkal és a minisztériumi támogatás csökkenésével magyarázza.
A tavalyi 2005-ös 1 milliárd 511 millióról 1 milliárd 305 millió forintra csökkent a Szegedi Nemzeti Színház idei költségvetése. 206 millió forinttal kevesebb pénzből kell tehát gazdálkodnia a teátrumnak.

– Az önkormányzati és az állami támogatások után a színházak eddig nem igényelhették vissza az áfát, de most megváltozott a törvényi szabályozás, így ebben az évben már megtehetik. Ezért jelentős bevételnövekedésre számíthatnak a visszaigénylésnek köszönhetően, ugyanakkor az áfára fordított kiadások kisebbek lesznek, hiszen időközben csökkentek az áfakulcsok – mondja Szentgyörgyi Pál gazdasági alpolgármester, aki azt is hozzáteszi: a szegedi teátrum tavaly rendkívüli beruházási támogatásként 175 millió forintot kapott az NKÖM-től. Az idei költségvetésben ezzel már nem számolhatnak, ráadásul megszűnt a minisztérium úgynevezett forint-fillér támogatása is, így összességében csökkent az állam által biztosított pénz. – Az igényeltnél ugyan kisebb költségvetést kapott a teátrum, de nincs szó megszorításról, csupán figyelembe vettük az említett tényezőket. Mindez nem hiszem, hogy veszélyeztetné a színház működését.

 
– Körülbelül a 2003-as költségvetésnek megfelelő szinten finanszírozzák idén a színházat. Mérhetetlen fegyelemre lesz ahhoz szükség, hogy kijöjjünk ebből a pénzből. Át kell gondolnunk a következő évad műsortervét – hangsúlyozza Sándor Tünde, a teátrum gazdasági igazgatója, aki szerint jegyáremeléssel biztosan nem tudják pótolni a kieső összeget. Mivel az a cél, hogy minél több nézőjük legyen, nem emelhetik meg lényegesen a belépők árát, mert akkor elveszíthetnék a közönség egy részét.

– A következő szezonban kevesebbet tudunk majd vállalni, mint ebben az évadban. Nem tudjuk azt a tempót ígéri, amit szerettem volna. Ez jelentős visszalépés. Mivel kevesebb bemutatóval számolhatunk majd, legsikeresebb produkcióinkat, a Hegedűs a háztetőnt, a Szindbádot, az Anconai szerelmeseket, a Dulszka asszony erkölcsét tovább kell játszanunk, fel kell újítanunk. Ezek a befektetéseink, kisegítik a repertoárunkat, a bérleti rendszeren kívül kínálhatjuk őket – mondja Székhelyi József színidirektor, aki úgy véli, a mostani évadra tervezett bemutatókat maradéktalanul megtartják, inkább a naptári év végét, azaz az őszi időszakot érinti a költségvetés csökkenése. Létszámleépítésre nem gondolnak, hiszen a két játszóhelyhez így is kicsi a gárda. A társulat tervezett jelentősebb bővítésére nem lesz lehetőség. A nagyszínházban a nyárra tervezett felújítási munkálatokat – például a színpadi padlózat, a függöny cseréjét – nem halasztják el.

Forrás: http://www.delmagyar.hu/cikk.php?id=76&cid=117761

[Hollósi Zsolt]

Cikk nyomtatása

Küldje el a cikket ismerősének!
 
feladó neve:    
feladó e-mail címe:    
címzett neve:    
címzett e-mail címe:  
 
Születésnapi levél
Szakonyi Károlynak
Mindenek előtt: nem szép félrevezetni a világot! A Németh Lajos lehet, hogy nyolcvankilenc éves, de a Szakonyi Karcsiról senki nem hiszi el, hiába csináltatott magának jó pár éve ilyen szép ősz maszkot. (Kadelka Lászlótól)
Archívum
Legfrissebb cikkeink
Szabó András - Torzulás

Hazám-díj 2020

Születésnapi levél - Szakonyi Károlynak

Kétszázharminc éves a magyar nyelvű színjátszás

Ősbemutató Székesfehérváron

A Hazám-díj Kuratóriumának nyilatkozata

Hajós Trianoni Emléktúra

Az ember tragédiája 2.0

A Békéscsabai Napsugár Bábszínház 2020/2021-es évada

„ Távoli üzenet”

Sajtószemle
Enciklopédia
Webtechnológia
Technológiák, fejlesztési megoldások, referenciák a Terasz.hu - tól