Dátum: 2020. november 24. kedd    Mai névnap(ok): Emma


képgaléria kertpont.hu sakk linkajánló
 
Előadóművészet
Irodalmi szekció
Képzőművészet
Társadalom
Könyvsarok
Képgaléria
Ráday utca
Reál
Kiadványok
POSZT
Enciklopédia
CITY BALETT ALAPÍTVÁNY
HARMÓNIA ALAPÍTVÁNY
Terasz Archív
Kortárs Mozgásművészeti Portál
Nemzeti Színház
Bessenyei Ferenc honlapja
PREMIER

SZÍNHÁZ A CSEREPESHÁZBAN
Az első előadásra 2006. február 4. 18.00 órai kezdéssel kerül sor. Patka Heléna József Attila estjét láthatják az érdeklődők ''Kései sirató'' címmel.
Ugyanezen a napon az interaktív dramatikus játékra - Dvorák Gábor pantomim előadására már délután 15 órától várják a gyerekeket.

''Kései sirató''
Előadja: Patka Heléna
Szerkesztette: Patka Heléna és Dvorák Gábor
Rendezte: Dvorák Gábor

''József Attila karakán, gyöngéd, izgága, emberi, mérges, ellágyuló, komoly és humoros lélek'' - írta róla Kosztolányi Dezső.
Költészete és élete valóban ilyen sokszínű, izgalmas személyiségről tanúskodik.
A József Attila centenárium és a ''Vers éve'' alkalmából készült irodalmi összeállításban József Attila költeményeiből és prózai alkotásaiból hallhatunk részleteket.
A versek és egyéb írások segítségével felidézzük a korán árvaságra jutott költő gyermekkorát, a Mamához fűződő érzéseit, az 1920-1930-as évek politikai hátterét, s József Attila viszonyát az őt körülvevő világhoz.

 

2006. február 4-én már 15.00 órától Játsszunk pantomimet! - - játék szavak nélkül - szórakoztató gyermekelőadást láthatnak ugyanitt a Cserepesházban.

Előadja: Dvorák Gábor pantomimművész és a gyerekek

Vidám történetek, melyekben együtt kacaghatunk az emberi butaságon.

Az előadást öt éves kortól ajánljuk, családi programként is, hiszen felnőtt nézőinknek is felhőtlen szórakozást nyújt.

A kimondott szavaknál jóval többet mondanak el rólunk, érzéseinkről, szándékainkról a mozdulataink, az arckifejezésünk és a testtartásunk, még akkor is, ha manapság a legtöbb ember nem fordít elég figyelmet a szavakon túli jelzésekre.

Az előadás felépítése: közös tanulási szakaszban komikus bemutató a tárgyteremtő pantomimről.
Asszociatív játék, együttes ''varázslás'' a metakommunikáció és a gesztusok eszközeivel.

A gyerekek megtanulhatják hogyan lehet különféle karaktereket ábrázolni, láthatatlan tárgyakat, élőlényeket megjeleníteni, bepillanthatnak a színfalak mögötti világba, például miért fekete a háttérfüggöny, miért fontos a pantomimes számára a színpadi smink.

Az előadások helyszíne:
Cserepesház 1144 Budapest, Vezér utca 28/B.


Cikk nyomtatása

Küldje el a cikket ismerősének!
 
feladó neve:    
feladó e-mail címe:    
címzett neve:    
címzett e-mail címe:  
 
Születésnapi levél
Szakonyi Károlynak
Mindenek előtt: nem szép félrevezetni a világot! A Németh Lajos lehet, hogy nyolcvankilenc éves, de a Szakonyi Karcsiról senki nem hiszi el, hiába csináltatott magának jó pár éve ilyen szép ősz maszkot. (Kadelka Lászlótól)
Archívum
Legfrissebb cikkeink
Szabó András - Torzulás

Hazám-díj 2020

Születésnapi levél - Szakonyi Károlynak

Kétszázharminc éves a magyar nyelvű színjátszás

Ősbemutató Székesfehérváron

A Hazám-díj Kuratóriumának nyilatkozata

Hajós Trianoni Emléktúra

Az ember tragédiája 2.0

A Békéscsabai Napsugár Bábszínház 2020/2021-es évada

„ Távoli üzenet”

Sajtószemle
Enciklopédia
Webtechnológia
Technológiák, fejlesztési megoldások, referenciák a Terasz.hu - tól