Dátum: 2020. november 27. péntek    Mai névnap(ok): Virgil


képgaléria kertpont.hu sakk linkajánló
 
Előadóművészet
Irodalmi szekció
Képzőművészet
Társadalom
Könyvsarok
Képgaléria
Ráday utca
Reál
Kiadványok
POSZT
Enciklopédia
CITY BALETT ALAPÍTVÁNY
HARMÓNIA ALAPÍTVÁNY
Terasz Archív
Kortárs Mozgásművészeti Portál
Nemzeti Színház
Bessenyei Ferenc honlapja
PREMIER

HAIR az Agria Nyári Játékokon
2005. július 8-án este 9 órakor mutatja be az egri Gárdonyi Géza Színház a HAIR-t Csizmadia Tibor rendezésében a Líceum udvarán. Az előadás díszletét Csanádi Judit, a jelmezeket Kárpáti Enikő tervezte, a koreográfus Bodor Johanna. Főbb szerepekben Kékkovács Mara, az Operettszínház művésze, Mészáros Máté és Hüse Csaba lép színpadra a Kupaktamás és a Sörnyitók élő zenéjére július 8-10. és 14-17. között.
 
New Yorkban, a Biltmore Színházban, 1968. április 29-én szédületes világsiker vette kezdetét, ugyanis ezen a napon mutatták be a Brodway-n is a Hair című musicalt.
A Hair több, mint egy musical. A Hair kollektív memorandum, üvöltés és segélykiáltás, tiltakozás és kétségbeesett panasz, dühkitörés és szeretetsóvárgás. A musical a hatvannyolcas életérzést tükrözi, a hippik, a "virággyermekek" életstílusát vitte színpadra, lázadásukat a szexuális szabadságért, tiltakozásukat a vietnámi háború és a társadalmi kötöttségek ellen.

 
 
 
 
A Hair egy nemzedék kiszolgáltatottságának és ebből fakadó agressziójának lenyomata. Mindez ma már történelem, azonban a musical azóta klasszikussá és világsikerré lett. A zseniális zene átmentette a Hairt-t az "utókornak", hiába szűnt meg a darab közvetlen aktualitása.
A Hair lírai mű. A Hair: maga a lázadás, a mindenkori fiatalság szabadságkeresése, az önmegismerés himnusza.
Az egri előadás a gyökerekhez visszanyúlva a darab születésének szellemiségét megidézve keres kapcsolatot mai életérzésekkel.

 
 
 
A szövegkönyvet és a dalszövegeket írta:
GEROME RAGNI és JAMES RADO
Zenéjét szerezte:
GALT MACDERMOT

Fordította: MIKLÓS TIBOR

A New York Stage-en eredetileg színpadra alkalmazta:
MICHAEL BUTLER

SZEREPLŐK:

"A TÖRZS"

FIÚK - LÁNYOK

GÁL KRISTÓF - BOZÓ ANDREA
HORVÁTH FERENC - DÉR GABRIELLA
HÜSE CSABA - DIMANOPULU AFRODITÉ
LISZTÓCZKI PÉTER - IVÁDY ERIKA
MÉSZÁROS MÁTÉ - KÉKKOVÁCS MARA M.V.
RÁCZ JÁNOS - KOVÁCS PATRÍCIA
SZÍVÓS GYŐZŐ - NAGY ADRIENN
TUNYOGI PÉTER - NÁDASY ERIKA
Valamint:
ÁGOSTON KATALIN, KOVÁCS BÁLINT, MEZEI ÁGNES, PINTÉR IMRE, TARDY ANNA

"A MEGFIGYELŐK"

BALOGH ANDRÁS, KELEMEN CSABA, PÁLFI ZOLTÁN, VENCZEL VALENTIN,VÓKÓ JÁNOS

Díszlet: CSANÁDI JUDIT
Jelmez: KÁRPÁTI ENIKŐ
Irodalmi munkatárs: : KŐRÖSI ZOLTÁN
Koreográfus: BODOR JOHANNA
Zenei vezető: MELIS LÁSZLÓ
Zenei munkatárs: NAGY ZOLTÁN/KALLÓ ZSOLT
Ügyelő: HÓDOSI ILDIKÓ / LUDÁNYI ANDREA
Súgó: SZECSKÓ ANDREA
Rendezőasszisztens: LÁZÁR RITA

Rendező: CSIZMADIA TIBOR

Bemutató: 2005. július 8. 21 óra
Líceum udvar

További előadások:
július 9,10,15,16,17
Esőnap: július 11, 18
Az előadások kezdési időpontja: 21,00

Fotó: Gál Gábor

[Kadelka László]

Cikk nyomtatása

Küldje el a cikket ismerősének!
 
feladó neve:    
feladó e-mail címe:    
címzett neve:    
címzett e-mail címe:  
 
Születésnapi levél
Szakonyi Károlynak
Mindenek előtt: nem szép félrevezetni a világot! A Németh Lajos lehet, hogy nyolcvankilenc éves, de a Szakonyi Karcsiról senki nem hiszi el, hiába csináltatott magának jó pár éve ilyen szép ősz maszkot. (Kadelka Lászlótól)
Archívum
Legfrissebb cikkeink
Marton Mária - Ki hitte volna

Szabó András - Torzulás

Hazám-díj 2020

Születésnapi levél - Szakonyi Károlynak

Kétszázharminc éves a magyar nyelvű színjátszás

Ősbemutató Székesfehérváron

A Hazám-díj Kuratóriumának nyilatkozata

Hajós Trianoni Emléktúra

Az ember tragédiája 2.0

A Békéscsabai Napsugár Bábszínház 2020/2021-es évada

Sajtószemle
Enciklopédia
Webtechnológia
Technológiák, fejlesztési megoldások, referenciák a Terasz.hu - tól