Dátum: 2019. december 5. csütörtök    Mai névnap(ok): Vilma


képgaléria kertpont.hu sakk linkajánló
 
Előadóművészet
Irodalmi szekció
Képzőművészet
Társadalom
Könyvsarok
Képgaléria
Ráday utca
Reál
Kiadványok
POSZT
Enciklopédia
CITY BALETT ALAPÍTVÁNY
HARMÓNIA ALAPÍTVÁNY
Terasz Archív
Kortárs Mozgásművészeti Portál
Nemzeti Színház
Bessenyei Ferenc honlapja
PREMIER

Gyere te vénlány, aranybabám!
A Jászai Mari Színház, Tatabánya és a Vidám Színpad, Budapest közös produkciója, Barta Lajos: Szerelem. Zavart az előadás zenei kíséret. Olyan kis semmilyen se volt. Mert komédiát kaptunk, édes komédiát, ami felüdülést jelentett a POSzT komor felhangokkal zengő versenyprogramjában. Novák Eszrer rendezésében Tóth Ildikó, Csomós Mari és Varga Zoltán brillírozott.
A rendezésnek és a dramaturgi munkának (Kárpáti Péter) köszönhetően a Szerelemben külső és belső formák lekerekítetté váltak, a mindenki által felismerhető „élet-meseelemek” pedig lassan hömpölyögve érvényesültek és a rendezői ötlet-kavalkádban egészen elvarázsolták, megnevetették, ringatták, csiklandozták a közönséget.
Hosszú volt az előadás, nagyon hosszú, a második szünet után többször is az az érzésem támadt, hogy na, most itt a mese vége, de nem. Minden újrakezdés után kétségekkel telten ültem tovább, hogy, nem, nem lehet még egyszer ennyire megpörgetni egy jelenetet, hogy ezt folytatni érdemes lenne. Lehetett!

 
Ez az alkotók közötti összhangnak köszönhető. Az érzelemábrázolás hitelességének, annak, hogy Tóth Ildikó még akkor is érthetően, tisztán beszél, ha valaki ölébe hajtja a fejét, még akkor is értem, ha ordít (ez csak azért „furcsa”, mert több szereplőnél, ha nem álló helyzetben beszélt, bizony fülelni kellett, vajh, mit is mond).
Tóth Ildikó Nellije kardos, harapós menyecske, vagy inkább vénlány (az idő előre haladtával egyre csökkenő életkorával!!!), aki úgy vágtázik, integet, kacag sír ebben az okkal ronda díszletben, de úgy… Hogy azt jó nézni.
De Csomós Mari Szalayné-je is maga egy jelenés, Hetey Lászlóval párban azokat a szép, régi, megmosolyogtató öregeket viszik színre. Lujza (Kovács Vanda) és Böske (Gidró Kati) színe változása (aki boldogtalanná lesz a Szerelemben, szürke arcszínt kap) a Nellivé válás útját mutatja meg, csak Kovács Vanda Lujzája egy költőért rajong hiába, Gidró Kati Böskéje egy katonáért. Mindkettőjüknek megadatott a nagyjelenet, ebben talán Gidró Kati kapta a nagyobb ziccert, s élt is vele, cserfes-édes, érzéki fruskája körül izzott a levegő.

 
Az előadás igazi élvezetét azonban az összjáték minősége jelentette. A három nővér nagy verekedő-veszekedése, karomolás, rúgás, hajcibálás… ezt látni maga volt a gyönyörűség. Az összjáték legszebb példázata a nagy családi jelenetek felépítettsége és a tapsrendhez rendelt záró kép. A halottas-nászi ágyon fekszenek a „jányok”, s mindhármuk örök vágya egy férj, s köröttük ott áll az összes szereplő, egymás mellett, mint egy nagy csoportképen.

Fotó: Bálint F Gyula


További képek a képgalériában

[Balogh Robert]

Cikk nyomtatása

Küldje el a cikket ismerősének!
 
feladó neve:    
feladó e-mail címe:    
címzett neve:    
címzett e-mail címe:  
 
Születésnapi levél
Paul Lendvainak
Lieber Paul, kedves Pali, Isten éltessen bis hundertzwanzig derűben, egészségben a számodra kedves és fontos személyek nyújtotta gute Gesellschaftban. (Lipovecz Ivántól)
Archívum
Legfrissebb cikkeink
Kozák Péter - Földiekkel játszók

A 37. Torinoi Filmfesztivál

Érdi Tamás - Beethoven zongoraszonátái

Nemes Anna - Előled

Szemből szembe

Sztárparádé a Krizshow After-Partyn

Radnóti Zsuzsa kapja az első Art is Business – Fidelio „Művészek a művészekért” k

Rigó Jancsi bemutató Egerben

Hofi naplója

Koncz Zsuzsa

Sajtószemle
Enciklopédia
További cikkek a kertpont.hu portálon
A sokarcú fagyöngy
Szerves talajtakarók
A póréhagyma
Agavék
A vizitorma
A csontritkulásról
Webtechnológia
Technológiák, fejlesztési megoldások, referenciák a Terasz.hu - tól
| M?iaaj?lat | Impresszum | Jogi nyilatkozat |
info@terasz.hu