Dátum: 2019. december 5. csütörtök    Mai névnap(ok): Vilma


képgaléria kertpont.hu sakk linkajánló
 
Előadóművészet
Irodalmi szekció
Képzőművészet
Társadalom
Könyvsarok
Képgaléria
Ráday utca
Reál
Kiadványok
POSZT
Enciklopédia
CITY BALETT ALAPÍTVÁNY
HARMÓNIA ALAPÍTVÁNY
Terasz Archív
Kortárs Mozgásművészeti Portál
Nemzeti Színház
Bessenyei Ferenc honlapja
PREMIER

Jászai Mari Színház – A negyedik kapu
A rossz idő miatt a szombati napon műsorváltozás történt: az Anna udvar helyett a nagyszínház előszínpadára ültették a nézőket és a hátsószínpadon játszották el Kárpáti Péter: A negyedik kapu című felnőtteknek szóló mesés történetét Novák Eszter rendezésében.
Most bizonyságot nyertünk arról – amit már régóta sejtettünk –, hogy Pécsett a POSzT idején nem működik a (belső és külső) kommunikáció. Nemcsak a POSzT-ra akkreditált újságírók, vendégek, de a pécsi közönség sem értesült arról, hogy a műsorváltozás kapcsán a nagyszínház színpadára több néző fér be, mint az Anna udvarba. Így fordulhatott elő, hogy a délutáni előadáson még jócskán elfért volna 15-20 néző. Pedig biztos lett volna nagyon sok jelentkezők a pécsiek közül, hiszen ők évek óta arról panaszkodnak, hogy nekik milyen kevés jegy jut.
A negyedik kaput szerzőként Kárpáti Péter jegyzi, az viszont igencsak meglepő, és megtévesztő, hogy a színlapon a művet klezmerdarabnak nevezik. A zsidónép vándorlásáról, hányattatásáról, identitástudatáról szóló gyönyörűen megírt meseszerű történések három muzsikus közreműködésével minden csak nem klezmerdarab.

 
 
 
Karsai György, a versenyprodukciók válogatója egy helyütt leírja, hogy ezt az előadást kétszer is látta (2004. június és 2005. január) és a második már „még jobb, mint júniusban”. Ezen nem is nagyon lehet csodálkozni. A laza szövetű, drámai szituációkban nem igazán bővelkedő matéria szinte kínálja az improvizációt, a lehetőséget arra, hogy a színpadi játék minden alkalommal formálódjon. A mi általunk megtekintett délutáni előadás hullámzó ritmusban, néha nagyon vontatottan zajlott. A színészek időnként elbizonytalankodtak, volt aki minden indok nélkül igen halkan beszélt.

 
 
 
Ez az előadás is – mint az idei szezonban annyi más– igen hosszúra sikeredett. A dramaturg Kárpáti Péter nem merte meghúzni saját szövegét! A színészek hiába mondtak fel szép, meseszerű történetet, egy idő után a nézők figyelme elkalandozott. Ennyi bóbiskoló, ásítozó, sóhajtozó nézőt ritkán láttunk. Arról már nem is szólva, hogy bárhol az országban, vagy a fővárosban legyen az a stúdiószínház, a berakott székeken hatvan perc után már megváltásnak tűnne egy szünet. De ezeken a székeken egyfolytában másfél órát ülni kínszenvedés. Pláne, ha az előadás is vontatott.

 
 
 
Novák Eszter rendező minden maszatolás nélkül Khell Zsolt remek díszletében, Zeke Edit jelmezeiben jól mozgatta a színészeket, akik a népes szereplőgárdában remek karaktereket formáltak meg. A műsorújság szerint Avass Attila, Chován Gábor, Derzsi János, Egyed Attila, Fazekas István, Honti György, Magyar Attila, Szabó Zola, Tóth Ildikó, Wéber Kata játszott, de Karsai György is utalt rá, hogy ebben a produkcióban örökösen több beugrás is szokott lenni, de erről most nem kaptunk megbízható információt.

Fotó: Peti Péter


További képek a képgalériában

[Deák Attila]

Cikk nyomtatása

Küldje el a cikket ismerősének!
 
feladó neve:    
feladó e-mail címe:    
címzett neve:    
címzett e-mail címe:  
 
Születésnapi levél
Paul Lendvainak
Lieber Paul, kedves Pali, Isten éltessen bis hundertzwanzig derűben, egészségben a számodra kedves és fontos személyek nyújtotta gute Gesellschaftban. (Lipovecz Ivántól)
Archívum
Legfrissebb cikkeink
Kozák Péter - Földiekkel játszók

A 37. Torinoi Filmfesztivál

Érdi Tamás - Beethoven zongoraszonátái

Nemes Anna - Előled

Szemből szembe

Sztárparádé a Krizshow After-Partyn

Radnóti Zsuzsa kapja az első Art is Business – Fidelio „Művészek a művészekért” k

Rigó Jancsi bemutató Egerben

Hofi naplója

Koncz Zsuzsa

Sajtószemle
Enciklopédia
További cikkek a kertpont.hu portálon
A sokarcú fagyöngy
Szerves talajtakarók
A póréhagyma
Agavék
A vizitorma
A csontritkulásról
Webtechnológia
Technológiák, fejlesztési megoldások, referenciák a Terasz.hu - tól
| M?iaaj?lat | Impresszum | Jogi nyilatkozat |
info@terasz.hu